Thália Színház
Törékeny, gyarló, szánalmas és igaz
Pénz, barátság, becsület, helytállás – komoly témafelvetések, szokatlan környezetben, ragyogó színészi és színreviteli megoldással. Sebestyén Aba rendezőként debütált a Thália Színház színpadán David Mamet Amerikai bölény című darabjával. A rendezőt többek között a darab mondanivalójáról, aktualitásáról, valamint a címben rejlő jelképről kérdeztük.
Mire képes egy bölényes ötcentes?
Nagy fába vágta a fejszéjét a Thália Színház és Sebestyén Aba rendező: David Mamet amerikai forgatókönyvíró 1975-ös klasszikusát, az Amerikai bölényt állították színpadra. A Csányi Sándor, Szervét Tibor és Mózes András főszereplésével készült előadás bővelkedik humorban, kiváló párbeszédekben, érdemes azonban mélyebbre ásni: a komoly mondanivaló a sorok között lapul. A darab fotóspróbáján jártunk: cikk galériával.
Ismét díjazták a humort
A Pinceszínház Finito (Magyar zombi) című előadása kapta a IV. Thália Humorfesztivál legjobb produkciójának járó elismerést, melyet a március 1-jei díjátadón vehettek át az alkotók. A szamaras faliórát Farkas Anita, a Magyar Demokrata kulturális újságírója adta át, aki kiemelte: a díjat a helyzet- és a jellemkomikumok ízléses kijátszása, az egyenletes színészi teljesítmény miatt ítélték e darabnak.
Vidéki Színházak Fesztiválja a Thália Színházban
Idén negyedik alkalommal indítja évadát a Thália Színház a Vidéki Színházak Fesztiváljával. A rendezvénysorozat szeptember 7. és 13. között, hét nap alatt nyolc előadással, köztük hat nagyszínpadi és két stúdiódarabbal várja a közönséget. A fesztivál egyben verseny is: a vidéki színházak válogatott produkcióit zsűri értékeli.
Ketten egyedül a Tháliában
Május 9-én mutatja be a Thália Színház legújabb produkcióját, a Ketten egyedül című darabot, amelyben Schell Judit és Csányi Sándor alakítják a főszerepeket. A pincérnő és szakács kapcsolatát bemutató történet a Krumplirózsa című, Al Pacinóval és Michelle Pfiefferrel készült filmből is ismerős lehet.
A nevetésé a főszerep a Tháliában
Harmadik alkalommal rendezik meg a Humorfesztivált a Thália Színházban február 11. és 15. között, ahol öt nap alatt összesen 11 produkciót láthat a közönség. Az előadásokat ezúttal is öttagú zsűri értékeli: Goda Krisztina, Fodor Annamária, Szily Nóra, Bus István, valamint a közönség soraiból kiválasztott Majdik Zoltán.