tudomány

Szegedi kutatók is segítenek a tuskógombák elleni küzdelemben

A Föld legidősebb és legnagyobb élőlényei közé tartozó, növényeket megbetegítő tuskógombafajok fertőzőképességének genetikai hátterét vizsgálták nemzetközi együttműködésben a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai.

Feljuttatta a világűr határára az első turistákat a Virgin Galactic

Feljuttatta a világűr határára az első turistákat csütörtökön a Virgin Galactic – jelentette be a Richard Branson amerikai milliárdos által alapított űripari vállalat.

Az óceánok felmelegedése miatt felgyorsult a Nagy Korallzátony pusztulása

Az ausztráliai tengerkutató intézet előrejelzése szerint a korallok kifehéredése jelentős mértékben folytatódik.

Újabb intézkedést vezetnek be a magyar szabadalmak védelmére

Idén összesen 500 millió forintos keretösszeget biztosít a kormány szellemi alkotások magyarországi és külföldi levédésére hazai vállalkozásoknak, egyetemeknek, kutatóintézeteknek és magánszemélyeknek.

Hogyan vált a Balaton népszerű üdülőhellyé?

„Amikor a Balatonon voltunk, mindig úgy éreztem, hogy kinyílik a világ. Jöttek a külföldi turisták, volt fagylalt, játék a német gyerekekkel, dobozos üdítő, és amikor hazamentünk Kaposvárra, mindez bezárult. Később értettem meg, hogy ez az érzés jól szimbolizálta a kettősséget, ami azt a korszakot jellemezte” – meséli Kovács Emőke történész, akivel az üdülőhely történetéről beszélgettünk.

Két ködlovag és fivérük, a geográfus – A Cholnoky testvérekről

Viktor, Jenő, László – ők az ismertebb Cholnoky fivérek. Viktort és Lászlót a magyar prózairodalom megújítóiként emlegetik, Jenő elismert földrajztudós volt. Életművükből válogatva nemrég négy szép kiadású kötet jelent meg. A sorozatszerkesztővel, Géczi Jánossal beszélgettünk.

Megújult a kövesdi templomrom a Balaton-felvidéki Aszófőn

A Market Építő Zrt. csaknem 50 millió forintból helyreállította a 13. században épült Kövesdi templomromot a Balaton-felvidéki Aszófőn. Egyebek mellett a sekrestye belső terébe egyedi gyártású padot helyeztek és 160 méter hosszan kézzel készült vesszőkerítést állítottak az épület köré.

Százhúszmillió éves kínai madárkövület tanúskodik a növények evolúciójáról

A kínai őslénytankutatók jelentős tudományos felfedezést tettek a 120 millió éves madárkövület gyomortartalmának vizsgálata során.

Erdős Pál több évtizedes sejtését igazolták magyar matematikusok

Erdős Pál több évtizedes geometriai sejtését igazolták az ELKH Rényi-intézet, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) matematikusai.

Tízezer éves flamingótojás-kövületre bukkantak Mexikóban

Ilyen figyelemreméltó, épségben megmaradt, a pleisztocén földtörténeti korból származó, 8–12 ezer éves tojás hihetetlenül ritka.

Tervásatások kezdődnek ősszel az egykori székesfehérvári koronázóbazilika területén

Tervásatások kezdődnek ősszel az egykori székesfehérvári koronázóbazilika, a Szent István által alapított Szűz Mária prépostsági templom területén, amelyet a csütörtökön megkezdett talajradaros vizsgálat előz meg.

Háborús repülőgéproncsok a Balatonban

Nyolcvan év távlatában szinte minden Balaton-parti településen tudnak a helyiek egy víz alatt nyugvó roncsról. Magó Károly páratlan leletekről és nem létező kincsekről írt a Magyar Kultúra magazinban megjelent cikkében.

A jövő postája – drónokkal kísérletezik a brit Royal Mail

A skóciai Orkney-szigeteken keddtől már drónnal is postáznak küldeményeket. Az új kézbesítő technológiának a későbbiekben kulcsszerepe lehet abban, hogy a nehezen megközelíthető területek ne szigetelődjenek el az Egyesült Királyság infrastruktúrájától.

Mit adtak nekünk a rómaiak Balácán?

Balácapuszta Nemesvámos és Veszprémfajsz között fekszik. Külterület, amelynek sorsát megváltoztatta, hogy a huszadik század elején szántáskor római kori leletek kerültek felszínre. Azóta több feltárás is folyt itt. Az ötvenhat hektáros római kori villagazdaság egy része jelenleg is látogatható.

Látványos animáció készült a ma 77 éves magyar forinthoz

Kizárólag magyar bankjegyek felhasználásával készült az a rövidfilm, amelyet a forint augusztus 1-ére eső, 77. születésnapjára készített a Mimicry Animációs Stúdió csapata.

Soha nem látott magyar siker a 20. Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián

38 ország, 52 csapat, 205 versenyző részvételével rendezték meg a versenyt július végén Baskóban, Bulgáriában.