Vecsei H. Miklós

Nem akarok – Nemes Nagy Ágnes 100

Különleges, meghitt koncertszínházi előadással emlékezik Nemes Nagy Ágnesre Vecsei H. Miklós az alkotótársaival. Október 10-én Rómában, 12-én Brüsszelben debütál a Nem akarok.

Ifjú barbárok – Ifj. Vidnyánszky Attila rendezése zárja az évadot Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház július 6-án, szerdán a színház stúdiótermében mutatja be az Ifjú barbárok című előadást ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében, mely egyben az idei, 2021/2022-es évad utolsó bemutatója is.

Vecsei H. Miklós főszereplésével készül a Semmelweis-film

Koltai Lajos az anyák megmentőjéről, a világhírű Semmelweis Ignácról rendez mozifilmet, és minden idők egyik legsikeresebb magyar labdarúgójáról, Románia egyik legnagyobb sportcsillagáról, Bölöni Lászlóról forgat dokumentumfilmet Szabó Attila a Filmintézet támogatásával.

Újra Erdélybe indul az Irodalmi Karaván

Második alkalommal indul útnak az Irodalmi Karaván Erdélybe, melynek során május 11–15. között öt napon keresztül három városban és egy kiemelt könyves rendezvényen mutatkoznak be az írók, alkotó vendégek.

Zenés irodalmi esten mutatták be a 4. POKET versantológiát

A 4. POKET versantológia a címválasztásában Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulója előtt tiszteleg, és 76 szerző műveit tartalmazza.

„Kiszervezem a véleményemet termékenyebb dolgokká, mint a beszéd” – Vecsei H. Miklós a Poket-könyvekről

A költészet napját idén először egynapos összművészeti fesztivállal köszönti az Akvárium Klubban a Petőfi Kulturális Ügynökség, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Poket – ez utóbbi frissen megjelenő negyedik versantológiájával ünnepli a negyedik születésnapját. Ennek kapcsán beszélgettünk Vecsei H. Miklós színésszel, a rendezvény egyik házigazdájával a Poket-könyvek hatásáról és a költészet énképformáló erejéről.

Csoóri-szalon Vecsei H. Miklóssal

Tavasztól a Fonó Budai Zeneházban folytatódik Vecsei H. Miklós vezetésével a rendhagyó formátumú Csoóri-szalon. Felkérésükre a magyar zenei és színházi élet legfontosabb szereplői zenésítik meg Csoóri Sándor egy-egy versét, gondolatát, esszérészletét.

Női üzenetek a zsebben

A sikerhez vezető út sokféle lehet, ugyanakkor vannak olyan gondolkodási és cselekvési minták, amelyekkel könnyebben rá lehet lépni. A Poket és a Telekom együttműködésében megjelenő, Üzeneted érkezett című zsebkönyv 31 elismert nő inspiráló gondolataival segít abban, hogy elégedettebbek legyünk az életünkkel.

12 cikk, amelyet a legtöbben olvastatok idén a Kultúra.hu-n

Ezeket az írásokat szerettétek nálunk a legjobban 2021-ben.

Hamlet leszáll a futószalagról – bemutató a kolozsvári színházban

A fogyasztói társadalomban keresi az igazságot Hamlet a Kolozsvári Állami Magyar Színház péntek este bemutatott előadásában. Tompa Gábor rendezése nyitotta a december 12-ig tartó Showcase 2021 miniévadot, a friss előadások szemléjét. Zsizsmann Erika írása a Maszol.ro-n jelent meg.

A Hamlet bemutatójára készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház 

William Shakespeare Hamlet című drámájának bemutatására készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Tompa Gábor rendező szerint az előadás lényege az igazság keresése.

A víz alá merít a Platon Karataev legújabb klipje

A tavalyi Atoms után most januárban érkezik a Platon Karataev harmadik nagylemeze, a Partért kiáltó, mely a zenekar első teljesen magyar nyelvű kiadványa lesz. A készülő anyagról még augusztusban jelent meg az album címadó dala, most ezt követi a második single, a Vízből van. A klip Vecsei H. Miklós szereplésével és Balla Gergely rendezésében készült.

Csoóri Sándor-est a Várkert Bazárban

A Várkert Irodalom Aposztróf estjeinek szezonkezdése szeptember 16-án a XX. századi magyar irodalom egyik kulcsfontosságú szerzőjének bemutatásával indul.

Szavak nélkül elmondani az igazságot – Szerelmek városa ősbemutató a Vígszínházban

A francia költő, Jacques Prévert és Marcel Carné filmrendező a II. világháború borzalmai elől az alkotásba menekültek, és egy észak-franciaországi erdőben megírták, majd leforgatták a 20. század egyik legfontosabb filmjét, a Szerelmek városát. A nagy Gatsby alkotócsapata – ifj. Vidnyánszky Attila rendező, Vecsei H. Miklós író, Kovács Adrián zeneszerző, Mester Dávid karmester és Pater Sparrow díszlettervező – a kultikus filmből kiindulva készítettek színpadi adaptációt, amelyet szeptember 4-én mutatnak be a Vígszínházban.

A reményről és a kiútkeresésről szólnak a buszmegállós pályázat nyertes történetei

A reményről és a kiútkeresésről is szólnak az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat nyertes történetei, amelyek a legforgalmasabb busz- és villamosmegállók plakátfelületein lesznek olvashatók országszerte.

Kirángat a mókuskerékből a POKET új versantológiája

A POKET legújabb versantológiája kapcsán Vecsei H. Miklós, Mucsi Zoltán és Beck Zoltán beszélgettek egy jót.