Vidnyánszky Attila

Hobo 1200 József Attila estnél tart

Október végén adja elő 600. alkalommal a Tudod, hogy nincs bocsánat című József Attila-estjét Földes László Hobo. A költő, műfordító, előadóművész számításai szerint az egyik legnagyobb magyar versfaragó műveiből összeállított korábbi műsoraival együtt már legalább 1200 alkalommal állt közönség elé.

Ötven esztendő művészeti durranásai októberben

Az elmúlt fél évszázad októberei maradandó művészeti megnyilvánulásokkal szolgáltak: barokk opera ősbemutatóját újította fel az Operaház, mozikba került a Macskafogó, a BS-ben koncertezett Al Di Meola, John McLaughlin és Paco de Lucía, a Műcsarnok tárlata pedig az ’56-os forradalomra emlékezett.

Hírmozaik – április 11.

Megnyílt a MITEM, a Batthyány család vallásturisztikai programja, Teljesen idegenek debütált Kecskeméten, a Feledi Project Kanáripaprikása, gitárünnep az Arénában.

Hírmozaik – április 9.

Újranyit a Vasarely-múzeum, a magyar film hete, ELTE Szemle, a Csíksomlyói passió Gödöllőn, illusztrációk a falakon, életre kelt irodalom.

A tavaszi szezon legizgalmasabb bemutatói

Ahogy beköszönt a március, a színházi élet is újult erővel pezsdül fel, hiszen a hazai és a határon túli teátrumok kínálata idén tavasszal különösen gazdagnak és rétegzettnek ígérkezik.

Március 8-án történt

1955. március 8-án született – és 2020-ban hunyt el – Böröndi Tamás színművész, színházigazgató, akit többek között a debreceni Csokonai Színház, a Rock Színház, az Operettszínház, a Karinthy Színház, valamint a Vidám Színpad előadásaiban láthattuk, utóbbinak 2013-ban igazgatója is lett. Pályája során több műfajban kipróbálta magát – játszott például a Mária főhadnagy című operettben és a Robin Hood című musicalben –, és mindezek mellett számos tévéfilmben és sorozatban, köztük a Kicsi a borsban, a Kémeriben és a Szomszédokban is szerepelt.

Hírmozaik – február 4.

Jubilál a Hagyományok Háza, Tompos Kátya-díj, a Magyar Zene Háza felhívása, Vidnyánszky nagyszabású Móricz-adaptációja, NFI-támogatások, kínai–magyar bélyeg.

Hírmozaik – január 24.

Zajlik a Pajtaszínházi Szemle, novemberben debütál Dobó Kata új filmje - hírösszefoglalónk.

Törőcsik Mari igazi istenadta tehetség volt

Törőcsik Marit igazi istenadta tehetségnek nevezte Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója vasárnap a teátrum legendás színművésze születésének 90. évfordulója alkalmából tartott emlékesten.

Új tagokkal és közös célokkal erősödött a Magyar Teátrumi Társaság

A szaporodó színészképzésekről, a művészeti fesztiválok támogatásáról és a művészeti életpályamodell kérdéséről is szó esett a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) őszi közgyűlésén, amelyet november 10-én rendeztek a Nemzeti Táncszínházban.

Vörösmarty Mihály, Szarka Tamás és a rap

Vidnyánszky Attila újra rendezi Vörösmarty Csongor és Tündéjét, egy Szarka Tamás által „megrappesített” produkciót mutat be a Nemzeti Színház.

Lezajlott az Országos Színházi Évadnyitó

Debrecen városa adott otthont az Országos Színházi Évadnyitónak, amelyet a Magyar Teátrumi Társaság és a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház közösen szervezett meg, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával. A magyar színházi élet meghatározó eseményén elhangzó beszédek, szakmai konferenciák és bejelentések a közösségi összefogás erejét és a kultúra jövőjébe vetett hitet tükrözték.

Eredményes évadot zár a Nemzeti Színház

A Nemzeti Színház 425 előadást tartott és több mint 134 ezer nézőt fogadott az idei évadban – közölte a teátrum csütörtökön az MTI-vel.

Hankó Balázs: Jókai Mór minden gondolata a magyar identitásunkkal mutat összefüggést

Jókai Mór a legmagyarabb író, akinek minden gondolata, minden szava és minden cselekedete a magyar nemzettel, a magyar identitásunkkal mutat összefüggést – mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter csütörtökön, a Jókai 200 emlékév alkalmából a Kertész Imre Intézetben szervezett sajtóeseményen.

A Nemzeti Színház visszavonta produkcióját az Országos Színházi Találkozóról

A Nemzeti Színház sajnálattal közli, hogy a szakmai zsűri által az Országos Színházi Találkozó (OSZT) versenyprogramjába beválogatott, Esthajnal című nagyszínpadi előadásunkat műszaki okok miatt nem tudjuk bemutatni a szolnoki színházbarátoknak és az OSZT közönségének – tette közzé a döntést a Szolnoki Szigligeti Színház.

Hankó Balázs: Minimum évi 25 milliárd forintot biztosít a közös működtetésű színházak támogatására a kormányzat

A következő öt évben a kulturális kormányzat a közös működtetésű színházak támogatására évente minimum 25 milliárd forintot biztosít – közölte Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter pénteken Budapesten, a József Attila Színházban tartott sajtótájékoztatón.