Jeles napok
Március 8-án történt
1955. március 8-án született – és 2020-ban hunyt el – Böröndi Tamás színművész, színházigazgató, akit többek között a debreceni Csokonai Színház, a Rock Színház, az Operettszínház, a Karinthy Színház, valamint a Vidám Színpad előadásaiban láthattuk, utóbbinak 2013-ban igazgatója is lett. Pályája során több műfajban kipróbálta magát – játszott például a Mária főhadnagy című operettben és a Robin Hood című musicalben –, és mindezek mellett számos tévéfilmben és sorozatban, köztük a Kicsi a borsban, a Kémeriben és a Szomszédokban is szerepelt.
Március 8-án történt
1706 A huszti országgyűlésen kimondják az Erdélyi Fejedelemség önállóságát.
1800 A budai Várszínházban a komponista Joseph Haydn vezényelte A teremtés című oratóriumát.
1909 X. Pius pápa feloldotta a vegyes házasságok tilalmát Magyarországon.
1924 Megalakult a Budapesti Mérnöki Kamara.
1928 Kiadták Magyarország első részletes autótérképét.
1929 A világon először a berlini witzlebeni rádióállomás sugárzott mozgóképes televízióközvetítést a 175,4 méteres hullámhosszon, a magyar Mihály Dénes szabadalmán alapuló berendezéssel.
1947 Tiszatáj címmel megjelent a II. világháború utáni első vidéki irodalmi-művészeti folyóirat Szegeden.
1973 Észak-Írországban a katolikus írek által bojkottált népszavazáson az elsöprő többség arra voksolt, hogy Ulster továbbra is tartozzon az Egyesült Királysághoz.
1994 Az Országgyűlés elfogadta az úgynevezett ügynöktörvényt, amelynek célja az volt, hogy kiszűrje a közélet vezető tisztségeiből a Belügyminisztérium III/III-as részlegének volt besúgóit, azok megbízóit, az 1956–57-es karhatalmistákat és a hajdani nyilasokat.
1995 A cseh alkotmánybíróság érvényesnek ismerte el az 1945-ben kiadott Beneš-dekrétumokat, amelyek alapján két és fél millió kollektíven bűnösnek bélyegzett németet utasítottak ki Csehszlovákiából a nácikkal való együttműködés vádjával, vagyonukat pedig elkobozták.
2001 A Discovery űrrepülőgép első alkalommal vitte fel a Nemzetközi Űrállomásra az olasz fejlesztésű, nagy tehermodult, a Leonardót. Ezen az űrrepülésen felszállították az első magyar műszert, a Pille-97 sugárdózis-analizátort is, amelyet a Destiny amerikai kutatómodulban helyeztek el.
2003 Máltán népszavazáson 53,63 százalékos többséggel támogatták a csatlakozást az Európai Unióhoz.
Március 8-án született
1714 Carl Philipp Emanuel Bach német zeneszerző, Johann Sebastian Bach második fia
1770 Pápay Sámuel, az első magyar nyelvű rendszeres irodalomtörténet szerzője
1814 Szigligeti Ede színész, drámaíró, a Liliomfi szerzője, a magyar népszínmű megteremtője
1819 Berde Áron jogász, egyetemi tanár, az első jelentős magyar nyelvű meteorológiai és klimatológiai szakkönyv írója
1823 Andrássy Gyula gróf, a kiegyezés utáni első magyar miniszterelnök, majd az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere
1879 Otto Hahn Nobel-díjas német kémikus, az uránmaghasadás egyik felfedezője
1884 Szamosi Elza opera-énekesnő, az Operaház örökös tagja
1896 Mihályi Zoltán Károly erdőmérnök, szakíró, az Országos Erdészeti Szakkönyvtár jelenlegi könyvállományának egyik megalapozója
1898 Pécsi Eszter, az első magyar mérnöknő
1900 Patkós Irma színésznő
1909 Rajk László kommunista politikus, belügyminiszter, akit 1949-ben koncepciós perben halálra ítéltek és kivégeztek
1921 Romhányi József író, költő, dramaturg, érdemes művész, a rímhányó Romhányi
1924 Havassy Pál építészmérnök, műemlékvédő
1936 Szabó Gábor jazzgitáros, a külföldön legismertebb magyar jazz-zenészek egyike, Carlos Santana mestere
1952 Selmeczi György Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zongoraművész
1953 Kopár István, az első magyar, aki egyedül vitorlázta körbe a földet
1955 Böröndi Tamás színész, színházigazgató
1958 Gary Numan angol zenész, zeneszerző
1964 Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező, a Nemzeti Színház vezérigazgatója
1965 Csipes Ferenc olimpiai bajnok kajakozó, edző
Március 8-án halt meg
1444 Leonardo Bruni olasz humanista író, filozófus
1844 XIV. Károly János (Jean-Baptiste Bernadotte) francia marsall, majd svéd király
1869 Hector Berlioz francia zeneszerző
1889 John Ericsson svéd–amerikai mérnök, feltaláló
1889 Rómer Flóris archeológus, a műemlékvédelem egyik első szorgalmazója
1903 Bittó István politikus, 1874–75-ben miniszterelnök
1917 Ferdinand von Zeppelin német katonatiszt, a kormányozható léghajó megépítője
1937 Zuber Ferenc sportszervező
1942 José Raúl Capablanca kubai sakkvilágbajnok
1957 Esterházy János gróf szlovákiai magyar politikus, a felvidéki magyarság mártírja
1980 Bruckner Győző, a szerves kémia egyik legjelentősebb magyar kutatója
1986 Filo-Fischer Ilona magyar plakáttervező, alkalmazott grafikus, érdemes művész
1989 Mészáros Ági kétszeres Kossuth-díjas színésznő
1993 Billy Eckstine amerikai jazz-zenész, énekes, zenekarvezető
1999 Joe DiMaggio amerikai baseballjátékos, a sportág egyik legnagyobb alakja
2010 Szilágyi Dezső Kossuth-díjas bábművész, rendező
2017 Oláh György, az Egyesült Államokban élt Nobel-díjas és Széchenyi-nagydíjas kémikus
2020 Max von Sydow svéd színész, Ingmar Bergman egyik kedvenc színésze
2021 Almási István erdélyi néprajzkutató