Vigh Andrea
Lengyel romantika és szent jazz
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar január 11-én, pénteken este a Zeneakadémián lengyel művekkel köszönti közönségét. Lukasz Borowicz dirigálásával a romantika két leghíresebb zeneszerzőjét mutatja be az együttes. Január 12-én pedig a Nemzeti Énekkar ad újévi hangversenyt az Olasz Intézetben a jazz legnagyobb hatású szerzőinek megszólaltatásával.
Újra megszólal az orgona
Kilenc éven át tartó munka és összefogás eredményeként az október 22-én, Liszt Ferenc születésnapján rendezett ünnepélyes koncerten szólal meg újra a Zeneakadémia Nagytermében a magyar zenei élet egyik szimbóluma, a felújított Voit-orgona. Az 1907-ben épült orgona rekonstrukciója 800 millió forintos állami támogatásból valósult meg.
Felújították az orgonát
Felújították és visszaállították eredeti helyére a Zeneakadémia egyedülálló orgonáját, melyet 1967 óta nem hallhatott a közönség. A különleges hangszert ünnepi koncerten avatják fel október 22-én – mondta el Vigh Andrea, az intézmény rektora az MTI-nek. Hangsúlyozta: az orgona felújítása a kormány 800 millió forintos támogatásával valósult meg.
Nyolcvanöt szál rózsa a karmesternek
A 85 éves Vásáry Tamás zongoraművészt, karmestert köszöntötték a Magyar Rádió Művészeti Együttesei évadnyitó koncertje előtt szeptember 17-én a Zeneakadémián. Vásáry Tamást Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntette, az idén 75 éves Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara pedig 85 szál rózsát ajándékozott az örökös tiszteletbeli zeneigazgatónak.
Felkészül a kórus
Megkezdte felkészülését a Nemzeti Ifjúsági Kórus Kecskeméten, amelyet a július 23-ai héten egy öt koncertből álló fellépéssorozat követ. A kórus felkészítését vezető egyik karnagy, Erdei Péter kiemelte, hogy az együttes nagyon sokszínű, hiszen nagyon különböző az a zenei háttér, amellyel a fiatalok Kecskemétre érkeztek.
Liszt-kéziratok kerültek elő!
Elveszettnek hitt Liszt-kéziratok kerültek elő egy hagyatékból. A különleges kottákat, amelyeket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem állami támogatással vásárolt meg, március 10-én mutatták be ünnepélyes keretek között Budapesten. A történelmi jelentőségű, egyedülálló nemzeti értékeket a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont őrzi majd.
Egyedülálló fesztivál kezdődik
Bartók Béla szellemét, örökségét idéző, egyedülálló Bartók Világverseny és Fesztivál indul a Zeneakadémián. „Szándékunk, hogy Bartókot, mint embert is megismertessük, betekintést engedve a zenéhez fűződő viszonyának rejtelmeibe, így művei érthetőbbé, befogadhatóbbá válnak az érdeklődők számára” – hangsúlyozta Vigh Andrea, a Verseny alapítója és ötletgazdája, az egyetem rektora szeptember 7-én.
Kodály örökösei vagyunk
Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést március 6-án a Farkasréti temetőben. A rendezvényen beszédet mondott Szőnyi Erzsébet zenepedagógus, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora és Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója.
Végső búcsú Kocsis Zoltántól
Elbúcsúztatták Kocsis Zoltán zongoraművészt november 19-én a Zeneakadémián, ahol délelőtt tisztelői róhatták le kegyeletüket a ravatalnál egy szál fehér virággal, 13 órától pedig a meghívottak előtt hangzott el többek között Áder János köztársasági elnök és Kurtág György zongoraművész beszéde. Kocsis Zoltánt a búcsúztatás után szűk családi körben helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben.
A Zeneakadémia hajója sikeresen evez
Vigh Andrea 2013 óta vezeti rektorként a Zeneakadémiát, tavaly pedig a Forbes magazin a legsikeresebb magyar nők közé választotta. A nemzetközi mobilitásról, az erős mester-tanítvány kapcsolatról, illetve a vezetői és a művészi pálya összeegyeztetéséről is beszélt az interjúban. II. rész
„Kulturális hidakat építünk”
Vigh Andrea 2013 óta vezeti rektorként a Zeneakadémiát, tavaly pedig a Forbes magazin a legsikeresebb magyar nők közé választotta. A frissen Európai Örökség-díjjal kitüntetett intézmény vezetéséről, az általa alapított Gödöllői Hárfafesztivál idei programjairól, valamint a decemberben folytatódó Remekművek című sorozatáról is kérdeztük. I. rész.
Bartókra emlékezik a magyar nemzet
Hangversenyek, fesztiválok, kiállítások és egy kritikai összkiadás elindítása is szerepel a Bartók Béla születésének 135. évfordulójára meghirdetett 2016-17-es Bartók-év programjában. Minderre 1,4 milliárd forintot szán a kormányzat. A cél: újra és újra felfedezni kultúránk kincsét: Bartók életművét.
Komolyzenei rendezvények támogatásáról döntött a kormány
A kormány további 420 millió forinttal támogatja a magyar klasszikus zenét, annak kiemelt rendezvényeit, és hírnevének erősítését a nagyvilágban – derült ki Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár sajtótájékoztatóján, amelyet október 16-án tartott a Zeneakadémián.