világ

Életműdíjat kapott Salman Rushdie a béke megzavarásáért

Salman Rushdie indiai születésű brit író kedden megkapta a New York-i Vacláv Havel Könyvtár Alapítvány „a béke megzavarásáért” járó életműdíját.

Elkelt a Bleu Royal, a világ egyik legértékesebb drágaköve

A Bleu Royal nevet viselő ritka, kék gyémánt 39,5 millió svájci frankért (15,5 milliárd forint) kelt el a Christie’s aukciósház Genfben tartott árverésén kedden.

Szerelmes történet nyerte el a Goncourt-díjat

Jean-Baptiste Andrea regénye, a Veiller sur elle (Őrködni felette) kapta idén a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat – jelentették be kedden Párizsban.

Több milliárd dollárért olvasztja magába a Disney a Hulu streamingszolgáltatót

A Hulu streamingszolgáltatóból mindeddig 33 százalék tulajdonrész hiányzott az amerikai óriásvállalatnak, a Disney ezt a részt várhatóan még idén megveszi, a becslések szerint több mint nyolcmilliárd dollárért – írta a 24.hu.

Rekonstruálták Peru leghíresebb múmiájának arcát

Peruban rekonstruálták egy több mint 500 éve rituálisan feláldozott inka lány arcát. A szilikonból elkészített portrét Arequipában, az Andoki Szentélyek Múzeumában mutatták be.

Ősi asszír istenséget ábrázoló szobrot találtak Irakban

Asszír istenséget ábrázoló, 2700 éves szobor került elő Irak északi részén, francia régészek egyik ásatásán – közölte Pascal Butterlin, a párizsi Sorbonne Egyetem projektvezetője. A szobor nem csak feltárásának helyszíne miatt különleges: összesen nagyjából 18 tonnát nyom és közel négy méter magas.

Lopott festményeket vittek vissza a holland műkincsnyomozónak

Az ellopott műkincsekre specializálódott Arthur Brand otthonába múlt héten pénteken csöngettek be azzal, hogy nemrég ellopott festményeket hoztak számára, melyet a bűnözők szeretnének visszaszolgáltatni azok jogos tulajdonosainak – írta meg a Guardian.

Michael Caine bejelentette visszavonulását a színészettől

Sir Michael Caine angol színész bejelentette, hogy több mint hét évtizeden át tartó munka után visszavonul a színészettől – írta a 24.hu október 15-én.

Mitikus jeleneteket ábrázoló freskókat fedeztek fel egy Nápoly melletti ásatáson

Mitológiai szörnyet ábrázoló falfestményekkel díszített antik római sírkamrát tártak fel régészek a Nápoly melletti Giugliano városa térségében.

Nagyméretű Rubik-kockát ábrázoló festmény tűnt fel Szöulban

A dél-koreai főváros a jövőre 80 éves Rubik Ernő és ugyancsak jövő évi jubileumot ünneplő találmánya, az 50 éves Rubik-kocka tiszteletére kérte fel a magyar Neopaint Works csapatát a festmény elkészítésére. A kocka mellett egy Rubik-portré is helyet kapott.

Ismeretlenek kivágták Anglia egyik legtöbbet fényképezett, 200 éves platánfáját

A Hadrianus falánál nőtt amerikai platánfa a Northumberland Nemzeti Park egyik legtöbbet fotózott helyszíne, amely az 1991-es Robin Hood, a tolvajok fejedelme című film révén vált híressé. A platánt 2016-ben az év angol fájának is megválasztották.

Egy 17. századi festőnő 200 éve eltűnt festménye került elő a brit Királyi Gyűjteményből

Artemisia Gentileschi 17. században élt festőnő rég eltűnt képét találták meg a brit Királyi Gyűjtemény raktárában. A most előkerült műről született utolsó feljegyzés 1819-ből való, később egy restaurálás során nyoma veszett – számolt be róla a National Geographic.

Befejeződött a hollywoodi sztrájk, de a tiltakozásoknak még nincs vége

Újra munkába állhatnak az amerikai forgatókönyvírók május eleje óta sztrájkban álló tagjai, miután érdekképviseleti szervezeteik megállapodásra jutottak a filmstúdiókkal és streaming-szolgáltatókkal, de a legnagyobb filmszínész-szakszervezet továbbra is folytatja a tiltakozást.

Kihaltnak vélt fafajt fedeztek fel Brazíliában

Egy 185 éve nem látott és kihaltnak vélt fafajt találtak Brazília északi részén a Re:wild nevű környezetvédelmi szervezet kutatói.

Hét elkobzott Schiele-festmény került vissza jogos tulajdonosához

Egon Schiele osztrák expresszionista művész több alkotását adták át hivatalosan – néhányat a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMa) gyűjteményéből – egy, a nácik által a dachaui koncentrációs táborban meggyilkolt zsidó gyűjtő örököseinek. A művek összértéke meghaladja a 9 millió dollárt.

Restaurálásra elvitték a Louvre nagyterméből Delacroix leghíresebb képét

A legnagyobb gondossággal emelték le a falról szerdán a párizsi Louvre múzeumban Eugene Delacroix monumentális vásznát, A szabadság vezeti a népet című alkotást, amely restaurálása után, 2024 tavaszán lesz ismét látható.