Vörösmarty Mihály

Történelmi emlékhely lesz Vörösmarty Mihály szülőháza Kápolnásnyéken

Történelmi emlékhely lesz a kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Emlékház. A műemléki épület jelentős kulturális helyszín, az ország legnagyobb Vörösmarty-emlékhelye, kiemelkedő fontosságú a nemzeti identitás kialakításában, a magyarságtudat megerősítésében.

A nap, amikor elöntötte Pestet a jeges árvíz

1838. március 13-án a pestiek még látványosságként figyelték, hogy a budaiak már csak csónakkal tudnak a vízparti utcákon közlekedni. Másnap pedig már mindenki az életét mentette. Az árvíz nyomai pedig még ma is látszanak a fővárosban. Várostörténeti sétán jártunk.

Csodák és földi dolgok – A Harag György Társulat Csongor és Tündéjéről

Sardar Tagirovsky olyan izgalmas, mágikus világot teremt a színpadon, amely ugyan magán hordozza a romantika jegyeit, mégis a máról és a mához is szól, kibontva és megjelenítve a mű különböző rétegeit.

Premodern közelítés egy merengő leányhoz – Vörösmarty Mihály verséről

Azt hiszem, magamnak sem magyaráztam meg soha, hogy miért volt idegen A merengőhöz című vers. El sem jutottam ennek a riadalomnak a megfogalmazásáig.

A Szózat regényes története – dokumentumfilmmel ünnepel a Budapesti Filharmóniai Társaság

A magyar költészet napján debütál a Budapesti Filharmóniai Társaság legújabb dokumentumfilmje A Szózat regényes története címmel. A film edukatív jelleggel animációk, videóbejátszások segítségével tárja elénk a Szózat történetét számos érdekességgel, néhol szórakoztató epizódokkal tarkítva.

Meghirdették az online Vörösmarty-versmaratont

Az érdeklődők április 6-ig küldhetik el a mozgóképen rögzített kedvenc Vörösmaty-versüket a szervezőknek.

Kihirdették a Vörösmarty-versünnep győzteseit

Kihirdették a Vörösmarty-versünnep győzteseit. A Vörösmarty-emlékév keretében megrendezett szavalóversenyre 6 és 18 év közötti iskolások jelentkezhettek.

Vörösmarty-versünnep a költő halálának 220. évfordulóján

A Versünnepen az ország minden iskolájának tanulói részt vehetnek. A feltételek között szerepel, hogy december 15-ig egy szabadon választott Vörösmarty verset videón vagy telefonon rögzítve kell beküldeni.

Megnyílt a Vörösmarty Emlékház új kiállítása

Kápolnásnyéken, a Vörösmarty Emlékházban új állandó tárlat nyílt Ragyogjon emberméltóság sugára címmel. Kovács Ida kurátorral Asztalos Emese beszélgetett a Petőfi Irodalmi Múzeum blogján.

10 kiállítás, amelynek nagyon örültünk a nyáron

Ezeket a kiállításokat mindenképp érdemes útba ejteni, ha a fővárosban vagy a vidéki nagyvárosokban járunk.

Te mindent tudsz a Szózatról?

„Hazádnak rendületlenűl/Légy híve, oh magyar;/Bölcsőd az s majdan sírod is,/Mely ápol s eltakar.” Ezt a néhány sort nemcsak mind ismerjük, de mindannyiunkból hasonló érzéseket is vált ki. Büszkeséget, megrendülést, szeretetet. Kérdés azonban: vajon mennyit tudunk a Szózat történetéről? Hallottuk, hogy már a szabadságharcban is énekelték a honvédek csata közben? Ha nem, nézzük meg a virtuális tárlatot!

Nyaralnak a magyar írók

Melyik az az üdülőváros, ahol Karinthy Frigyes, Csehov és József Attila nyaralt? Hol épített rádióantennát a nyáriszünetben gyerekként Ottlik Géza? Hova járt vissza Ady Endre és Vörösmarty Mihály pihenni? Melyik kúriában alkotott Kertész Imre? Cikkünkben egyszerre ajánlunk izgalmas nyári úticélokat és pillantunk bele az írók, költők üdülésébe. Tarts velünk!

Hagyománytörések

Szilágyi Márton irodalomtörténész 2016-os könyvhetére megjelent, Hagyománytörések című tanulmánykötete az 1840-es évek íróit mutatja be, kiemelten Petőfi Sándort, Arany Jánost és Vörösmarty Mihályt. A könyv nemcsak azért különleges, mert egy-egy alkotást helyez új kontextusba, de választ keres – és próbál is adni – arra a kérdésre, vajon miként élhetett meg az írásból az említett három művész, és hogyan alakították ki egzisztenciájukat.