zenekar

Csillagporos koncert húsvétra

Három év után új albummal jelentkezik az InFusion Trio. A Stardust (Csillagpor) című lemezen szerepel klasszikus zene, népdalfeldolgozás, popos, sanzonos és jazzes muzsika – minden, ami a fiúkra jellemző. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban április 1-jén tartandó lemezbemutató koncert kapcsán beszélgettünk velük az albumról, négy énekesnőről, külföldről, fesztiválokról, sőt még Arany János is szóba került. NAGYINTERJÚ

Új jazzlemez született

Törőcsik Franciska színésznővel készített közös lemezt Don’t Stop the Music címmel az elsősorban Jimi Hendrix zenei örökségének magyarországi ápolójaként ismert Halper Experiment. A zenekar jazzgitárosa, Halper László elmondta: véletlenül hallotta meg a rádióban Törőcsik Franciskát és úgy gondolta, hangja kellemesen illeszkedik a lemezen hallható könnyed, slágeres, ugyanakkor igényes dalokhoz.

Pécs ismét a húrok közé csap

Harmadik alkalommal rendezik meg 2018. január első hétvégéjén, 5-én és 6-án a Made in Pécs Fesztivált, a pécsi zenekarok seregszemléjét. A 2018-as mérleg: 118 pécsi együttes, 500 pécsi zenész, hat pécsi helyszín. Újdonság, hogy jövőre Liverpoolból is érkeznek fellépők: hét liverpooli zenekar és négy liverpooli dj szórakoztatja majd a zenekedvelőket.

Őszi programok Óbudán

Ködös, barátságtalan hónap a november, de nem az Óbudai Társaskörben! Itt sok ünnepléssel, vidámsággal űzik el a borongós napokat. „Megünnepeljük az új bort zenével, szóval, kóstolással, előtte megkeressük Keringőországot, majd a 40. születésnapja alkalmával felköszöntjük a ház egyik rezidens zenekarát, a Budapesti Vonósokat” – ajánlja a programokat Szőke Cecília az Óbudai Társaskör közleményében.