zenetörténet
Övbirkózók és táltosok találkoznak Bugacon
Augusztusban rendezik az Ősök Napját Bugacon, ahol jurtatábor, hagyományőrző és sportesemények, tudományos kiállítás, előadás és koncertek is várják a közönséget.
A legtöbbet rögzített operaénekesről írt könyvet az Operaház főigazgatója
A DFD100 Színe & fonákja című kötet tisztelgés Dietrich Fischer-Dieskau előtt, aki a zenei előadásmód és értelmezés fejlődésére nagy hatással volt, és ajánlás az elkövetkező énekes generációknak.
Néma zongora, minimozi és körösfői fabútorok mesélnek Bartókról
A Csalán út 29. szám alatti villa, Bartók Béla utolsó magyarországi lakhelye egyszerre emlékhely, koncertterem és múzeum.
Fischer Annie kis magyar zeneboszorkányból lett a zongora nagyasszonya
Fischer Annie úgy jelent meg a pódiumon kilencévesen, mint Pallasz Athéné pattant ki Zeusz fejéből: teljes zongoraművészi fegyverzetben. Hét évtizedig volt a magyar zene nagykövete.
Elkészült, de egyelőre nem mutatják be A mi Erkelünk című dokumentumfilmet
A mi Erkelünk címmel készített dokumentumfilmet a magyarság egyik legnagyobb zeneszerzőjéről a Magyar Történelmi és Műfaji Film Alapítvány – közölték az alkotás készítői a gyulai Erkel Ferenc Emlékházban tartott sajtótájékoztatón pénteken.
Jókai, az erotikus fotógyűjtemény és egy malac a selyempaplanon
A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
A fekete hangú fehér tini, akiben testet öltött a lázadás: Elvis 90
Az első globális rock and roll sztár az ötvenes évek Amerikájában az új ideálokat kereső nemzedék lázadást megtestesítő bálványa lett, és az egyetemes kultúrának is új irányt szabott.
Szaxofonozhatott volna-e Petőfi?
Hegyi György zenetörténet-oktató és a Legendás együttes Hangszertár című előadásával járja az országot.
Kisebbségi zenéből többségi forradalom – hetvenéves a rock and roll
Elvis Presley debütáló kislemezével nemcsak a szórakoztató zene történetében kezdődött forradalmian új fejezet, hanem társadalmi vonatkozásban is.
Vadászat egy elveszett operettre
Gilbert és Sullivan zenés darabjai magyar színpadokon ritkán láthatók, de a szerzőpáros 13 darabja az angolszász nyelvterületen a törzsrepertoár része. Bár nem biztos, hogy épp úgy hallhatók, ahogy azt száz éve megírták.
Aki elsők között méltatta Bartókot – Kacsóh Pongrác
Százötven éve, 1873. december 15-én született Budapesten Kacsóh Pongrác, a János vitéz című daljáték szerzője.
„Ez szórakoztató irodalom, a strandon kell olvasni” – Bősze Ádám az új könyvéről
Teátrális szerelmi élete vajon befolyásolta Wagner művészetét? A tehetséges Fanny Mendelssohnt segítette-e férje a zenei pályán? Bősze Ádám zenetörténész Nagy zenészek, nagy szerelmek című könyve által a zenetörténet hálószobatitkaiba is betekintést nyerünk, ráadásul a szerző szándéka szerint női szemszögből.
Hamarosan megjelenik Dargay Marcell könyve a 180-as Csoportról
A 180-as Csoport 1979 és 1990 közötti történetének feldolgozása mindeddig a magyar zenetudomány nagy adósságai közé tartozott. A Kádár-korszak utolsó évtizedének alternatív művészi szcénáival szoros kapcsolatot ápoló experimentális művészcsoport tevékenységét Dargay Marcell zeneszerző tárta fel.
Közép-európai Zenetörténeti Kutatócsoport alakult a Zeneakadémián
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen létrehozott tudományos műhely egyik célja, hogy a magyar zenekultúra elmúlt háromszázötven évét regionális kontextusban tárja fel. Első nemzetközi konferenciáján, a Bartók Világverseny részeként magyar és európai szakemberek mutatták be eredményeiket.
„Végképp elhatároztam, hogy az én irányom a zenetörténeti kutatás lesz” – Berlász Melinda munkássága
A Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját 2023-ban Berlász Melinda Széchenyi-díjas zenetörténész, a zenetudományok kandidátusa kapta. Az elismerés indoklása bámulatos nagyságú és tartalmú munkásságot igyekszik összefoglalni, melynek néhány részletéről beszélgettünk a díjazottal.
Musica ricercata ‒ Ligeti és az új zenei nyelv keresése
Ligeti György, a világhírű zeneszerző, akiről Budapesten pár hete utcát neveztek el, száz éve született. Ennek alkalmából Európa-szerte koncerteket rendeznek a tiszteletére, és bemutatták a Ligeti György: Musica ricercata című filmet, amelyben Radnóti Róza játssza el a 11 tételes művet.