A Te nem vagy olyan a sztereotípiákkal szembemenve és a hagyományos szerepeken túllépve, de roma nézőpontból megszólaló női alkotók munkáiból válogat. Oltai Kata három teremben, erős kurátori koncepció alapján állítja elénk a munkákat, nem tömbösítve őket, hanem úgy, hogy az egyéni hangok párbeszédbe lépjenek egymással. Sűrű, organikus szövet jött létre így, ami mind a cigány, mind a női művészetre vonatkozóan árnyalhatja a társadalmi diskurzust. A kurátor így látja: A női elbeszélőt, a női elbeszélést a csend, az elhallgatás, a másodlagos narratíva határozza meg, a roma női elbeszélők pedig kétszeresen alárendelt helyzetből beszélnek. A Bura Galéria új kiállítása a nemiségüket és etnikai gyökereiket, ezek egymásba fonódó (interlocking) hatásait különféleképpen és különböző mértékben feldolgozó vagy éppen ettől az elvárt szereptől szabadulni akaró négy fiatal női alkotó csoportos bemutatkozása.
Balázs Kitti, Galyas Denerak Dóra, Horváth Anita és Takács Zsófia legfrissebb munkáit láthatjuk. Különböző terepekről érkeznek, másféle attitűdűek, más-más aspektusait érintik a női és a roma elbeszélésnek, valamint ezek közös halmazának: a kiállítás ezáltal haladja meg a sztereotípiákat.
Fotói Galyas Denerak Dóra identitását boncolgatják vagy inkább hozzák játékba. Dóra, mint meséli, mindig álarcosbálként gondolt arra, hogy a testét, az arcát a külső szemek eltérően ítélik meg. A Covid idején elkezdett azon elmélkedni, hogy milyen lehetséges variációi lehetnek a létezésének, hogy identitásának lehetséges variánsaiként milyen szerepeket tud felölteni. Ez egyfajta maszkként, az elrejtőzés módjaként manifesztálódik a képeken. Galyas Denerak érzékenyen reflektál a social media torzító hatásaira, és felteszi a kérdést, hogy miért elégszünk meg az irreálissal, ha a valódit is lehetőségünk lenne megtapasztalni. Majd féléves digitális detox során hosszan elmélkedett a mentális egészségről, a feminizmusról, a testképről, és igyekezett felszabadulni a tömegmédia által uralt testkép alól. A kiállított két sorozat ennek a munkának a mementói.
Balázs Kitti a cigány népmesék világából kiindulva építi a narratíváját, amely egyszerre textuális és vizuális. Meséket ír, magánmitológiát gyárt, kisajátítja a tradicionális motívumokat, ám pasztózus ecsetfoltokká absztrahálva őket, így kompozíciói érzékenyen egyensúlyoznak absztrakció és figuralitás, valamint a tiszta festészet és az illusztráció között. Izgalmas az is, ahogy a szöveg és a kép egymás szerves kiegészítőiként léteznek, szorosan összekapcsolódnak és kiteljesítik egymást.
Horváth Anita Átmenet című installációja is nagyon érzékeny és komplex mű. A legsérülékenyebb testrészeiről gipszmintát véve hozta létre, és esendőségét vállalja fel vele. A torzóból, mozaikból és videóból készült munka a sztereotípiák felszámolásáról és önmagunk felvállalásáról szól. A gipszdarabok belsejében Bari Károly-verssorok olvashatók; olyanok, amelyek befolyással vannak a művész döntéseire, mindennapi létezésére. Ez az installáció a származásból, a nőiségből és a hitből fakadó kisebbségi érzéssel számol le.
Takács Zsófia képei klasszikus motívumrendszerekből építkező, színes, túlburjánzó, intim, személyes hangulatú alkotások. Befogadásukat szokatlanná teszik az érdekes képkivágások, amelyek a voyeurségre és az elrejtőzésre utalnak. Ezeket az alkotásokat a személyes atmoszféra távolítja a sztereotípiáktól.
Bár másképp közelítenek az identitásukhoz, másképpen reagálnak a külső hatásokra, mind a négyüknek meg kell küzdeniük a fiatal alkotókra nehezedő elvárásokkal, amelyek nemcsak arról szólnak, hogy miként foglalkozhatnak gender- vagy etnikai felvetésekkel, hanem hogy felszabadulhatnak-e a társadalmi és kulturális elvárások alól. Dönthetnek-e úgy, hogy levetkőzik és maguk mögött hagyják a skatulyákat, amelyekbe a társadalom kényszerítené őket.
A kiállítás április 26-áig látogatható.
Fotó: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
