Tudomány

Még mindig tartogat meglepetéseket az indoeurópai nyelvcsalád

Az indoeurópai nyelvcsalád eredetének hiányzó láncszemét tárta fel egy nemzetközi kutatócsoport magyar szakemberek részvételével. Genetikai vizsgálataik eredményeiről a Nature című folyóiratban számoltak be.

Vancouverig juthat a pályázata annak, aki térképeket rajzol

A Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA) Magyar Nemzeti Bizottsága és az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet térképrajzpályázatot hirdet 16 év alatti gyerekeknek.

Őskacsák élhettek az Antarktiszon

Mintegy 68 millió évvel ezelőtt élt, és a mai kacsák, libák rokona lehetett az őslény, amelynek szinte teljes koponyáját fedezték fel az Antarktiszon – állapították meg a fosszilis leletet elemző tudósok a Nature folyóiratban megjelent tanulmányban.

A háborúk és a hedonizmus mellett a tudományokért is rajongott II. Károly

Háromszáznegyven éve, 1685. február 6-án halt meg II. Károly Stuart-házi angol király, aki olyan élénk érdeklődést mutatott a természettudományok iránt, hogy a világ egyik első tudományos társulata, a Royal Society megalapítása és a greenwichi obszervatórium létrehozása is a nevéhez fűződik.

A vezetékes internet a végét járja

Hazánkban egyre kevésbé növekszik, néhány uniós országban pedig csökkenni kezdett a vezetékes internetre előfizetők tábora – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatása. A tanulmány szerint a folyamatosan fejlődő és egyre kedvezőbb árú mobilinternet a jövőben fokozatosan felválthatja a vezetékes technológiát – hasonlóan ahhoz, ahogy annak idején a hordozható telefonok szorították ki vonalas társaikat.

A digitalizáció nem áll meg, de húsz év múlva is lesz készpénz

A digitális pénzek világáról, a lakosság pénzügyi tudatosságáról, új és innovatív fejlesztésekről és a Magyar Nemzeti Bank előremutató kezdeményezéseiről beszélgettünk Fáykiss Péterrel, az MNB Digitalizációs Igazgatóságának vezetőjével.

Az európaiak egyharmada bízik meg a mesterséges intelligencia segítségével végzett kutatásokban

Az európaiak többsége hasznosnak tartja a tudomány és a technológia támogatását, azonban csak egyharmaduk bízik meg a mesterséges intelligencia (MI) segítségével végzett tudományos kutatások eredményében – derült ki az Európai Bizottság megbízásából készült Eurobarométer-felmérésből, amelyet Brüsszelben tettek közzé.

Újabb bizonyíték arra, hogy a gének és a kultúra nem feltétlenül esnek egybe

Az ELTE Régészettudományi Intézet részvételével folyó HistoGenes projekt legújabb kutatásából kiderült, hogy a Bécsi-medence két településén az eltérő génállomány ellenére is hasonló szokások és kultúra alakult ki a 8. században.

Most igazán jó okkal túrják fel a szegedi Dóm teret

Régészeti ásatás kezdődik a szegedi Dóm téren, a tervek szerint április közepéig tartó munkálatok célja, hogy jobban megismerjék a város középkori településszerkezetét – közölte Löffler Zsuzsanna ásatásvezető kedden a helyszínen.

A társadalmi helyzetünk is befolyásolja, hogyan élhetünk túl egy világjárványt

Az életkoron túl az emberek társadalmi-gazdasági helyzete is nagyban meghatározza egy betegség végső kimenetelét egy világjárvány idején, mutatott rá a jelenségre a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb tanulmánya.

Röntgencső és elektromos takaró: William David Coolidge nyolcvanhárom szabadalmat jegyez

Ötven éve, 1975. február 3-án halt meg William David Coolidge, a hajlékony volfrám izzószál és a megbízhatóan működő röntgencső amerikai feltalálója, akinek mindezek mellett számos egyéb felfedezést, összesen nyolcvanhárom újítást köszönhetünk.

Drakuláról röplapon terjesztették az álhírt

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) különleges ritkaságai mostantól még szélesebb közönség számára válnak hozzáférhetővé. A Régi Ritka elnevezésű digitális gyűjtemény mintegy 1400, eddig elérhetetlen, történelmi értékű röplappal bővült, miközben a platform új, felhasználóbarát keresőfunkcióval és korszerű képnézegetővel is gazdagodott.

Hogyan szolgálhatják a művészeti élmények az egészséges személyiségfejlődést?

Művészeti élmények az egészséges személyiségfejlődés szolgálatában – ezt az izgalmas témát járja körül dr. Freund Tamás Széchenyi- és Bolyai-díjas neurobiológus előadása, amelyet február 22-én hallgathatnak meg az érdeklődők az idén tizedik alkalommal megrendezendő Cziffra Fesztiválon.

Megnyugodhatunk: nem lesz hosszú telünk

Előbújtak a medvék vasárnap a Szegedi Vadasparkban, és bár a felhők mögül néha előbukkanó nap fogadta őket, nem mentek vissza a medveházba.

A magyar boszorkányok nagy szerencséje

Miért ítéltek el sokkal kevesebb embert boszorkányságért a Magyar Királyságban, mint Európa nyugati felén? Miért nem volt igazán szervezett inkvizíció nálunk?

A dzsungelharcos Homo sapiensek az esőerdőkben is túléltek

A negyvenezer éves kőeszközök megváltoztatják az emberi túlélésről alkotott képünket, és új fejezetet nyitnak az evolúció vizsgálatában.