Tudomány
A lítiumalapú akkumulátorok ígéretes alternatíváját fejlesztették ki magyar kutatók
Újratölthető cink-levegő akkumulátor környezetbarát, nagy teljesítményű prototípusát fejlesztették ki a Debreceni Egyetem természettudományi és technológiai karának kutatói. Az új típusú energiatároló cellulóz alapú, biológiailag lebomló anyagokat használ adalékanyagként és membránként.
Az étkezőkocsitól az Utasellátóig
Van étel, amelyet azért szeretünk, mert emlékeztet valamire. Hiába a Michelin-csillagos koszt, úgyis édesanyánk és nagymamánk főzi a legfinomabbat, és hiába a legszaftosabb hamburger, a vonat étkezőkocsijában felszolgált szendvics néha jobban esik.
A muskátlitól a páncélvonatokig – Így változtatta meg az életünket a vasút
A világ első gőzüzemű vasútvonalát 1825-ben adták át, és a vonat kétszáz év alatt átformálta az életet: gyors és költséghatékony áruszállítást tett lehetővé, országrészeket kötött össze. Ugyanakkor az első világháború borzalmai is elképzelhetetlenek lettek volna az új közlekedési eszköz nélkül.
Mi történik az agyban, amikor megijedünk?
A HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének munkatársai legújabb vizsgálatuk alapján leírták, milyen mintázatok alakulnak ki az agy memóriaközpontjában ijesztő ingerek hatására, illetve vannak-e olyan neuronális válaszok, amelyek kellemetlen vagy félelemkeltő ingereket kódolnak.
Óriás mágneskígyókat fedeztek fel a Napon
Egy nemzetközi kutatócsapat, köztük az ELTE csillagászai eddig ismeretlen térszerkezeteket találtak a Nap mágneses terében, amelyek közelebb vihetnek a Nap egyik legmakacsabb rejtélyének megoldásához. A kígyószerű mintázatok megmagyarázhatják, miért sokkal forróbb a Nap légköre, mint a napfelszín.
A tudósok már nem számítottak rá, hogy létezik ez a lepkefaj
A Lignyoptera thaumastaria elnevezésű lepkefaj példányait a 20. század első felében háromszor találták meg a mai Bosznia-Hercegovina területén, legutóbb 1937-ben, negyven éve pedig egyszer Montenegróban is látták. A tudósok attól tartottak, hogy a faj kihalt.
Az Alzheimer-kór és a cukoranyagcsere zavarainak összefüggéseit vizsgálják szegedi kutatók
Az idegsejtpusztuláshoz vezető molekuláris okok feltérképezése mellett céljuk innovatív, diabetikus élelmiszeripari termékek fejlesztése is – közölte a konzorciumot vezető Pharmacoidea Kft.
Kerékpárral a szabadságba – Hogyan segítette a bicikli a nőjogi mozgalmakat?
Ma már természetesnek vesszük, hogy mindkét nem tagjai bicikliznek, Vas Kata Blanka hegyi, országúti és terepkerékpáros eredményeit látva pedig ahhoz sem férhet kétség, hogy a nők is elképesztő teljesítményre képesek két keréken. Alig száz évvel ezelőtt azonban ez közel sem volt ennyire egyértelmű.
Sikeres az, aki... – Mit gondolnak a magyarok a sikerről?
Meglepő eredményeket hozott a magyar lakosságnak a sikerről, a teljesítmény elismeréséről és a példaképekről alkotott véleményét vizsgáló reprezentatív kutatás: a harmonikusan felépített élet, a kiegyensúlyozottság fontosabb kritérium az anyagiaknál, a munkahelyi előmenetelnél, a vezetői pozíciónál.
Múmiapor vérzéscsillapításra, higany vérbajra – Képriport az Arany Sas Patikamúzeumról
Kérdezze meg gyógyszerészét! – halljuk gyakran a gyógyszerreklámok ajánlását. Vajon hogyan reagálnánk, ha a körúti patikus nadragulyát javasolna hasgörcseink oldására, termésaranyat nagymamánk szívbajára, esetleg kőrisbogarat szerelmi bájitalnak?
A sötét energiát nem látjuk, csak a hatásait mérjük – Interjú Detre Örs Hunor űrkutatóval
Hogy kerül valaki a világ legnagyobb űrprojektjének vezetői székébe? Megismerhető-e a világegyetem teljes egésze? Detre Örs Hunor űrkutató világűrről, űrteleszkópról, a hazai csillagászat helyzetéről és a tudományosság emberi oldaláról mesélt a Magyar Kultúra magazinnak.
A francia, aki magyar nemes lett – Savoyai Jenő
Háromszázhatvan éve, 1663. október 18-án született Párizsban Savoyai Jenő (Eugène-François de Savoie-Carignano) herceg, a török elleni háborúk és a spanyol örökösödési háború legkiválóbb császári hadvezére.
„A hatalom csak eszköz, végcél a népek boldogítása” – így élt Deák Ferenc
Kétszázhúsz éve, 1803. október 17-én született a Zala vármegyei Söjtörön Deák Ferenc, a 19. század egyik legnagyobb magyar politikusa, az osztrák–magyar kiegyezés egyik létrehozója, „a haza bölcse”.
Sir Joseph Austen Chamberlain, a béke minisztere
Százhatvan éve, 1863. október 16-án született Sir Joseph Austen Chamberlain brit konzervatív politikus, külügyminiszter, akit az első világháború utáni status quót rögzítő 1925-ös locarnói szerződés létrehozásáért Nobel-békedíjjal tüntettek ki.
Magyar kutatók is részt vettek a rettegett repülési jelenség megszelídítésében
Egy, a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet által vezetett európai kutatócsoport megoldotta az úgynevezett flatterjelenség elnyomását egy aktív szabályozórendszer segítségével. A megoldást egy speciálisan erre a célra épített, pilóta nélküli légi jármű segítségével mutatták be.
Mi köze Kukutyinnak a kerékhez?
Az olyan tárgyak, mint a lépcső, a tű vagy a kerék, egyszerre kézenfekvőek és újítóak – éppen ezért izgalmas kérdés, vajon ki találta fel őket, és hogyan. Kézenfekvőek azért, mert máig használjuk őket, és úgy tűnik, nincs jobb, másrészt újítóak, mert előtte senkinek nem jutott eszébe.