Tudomány

Herzl Tivadar nélkül nem lenne ma zsidó állam

Százhúsz éve, 1904. július 3-án halt meg Theodor Herzl, azaz Herzl Tivadar, a cionista mozgalom megalapítója. Szülőházának helyén, a Dohány utcai zsinagógához illeszkedő épületben működik a Magyar Zsidó Múzeum. Teljes naplója 2022-ben jelent meg magyarul.

Tamási Áron szülőfalujában még mindig él a faszénégetés hagyománya

Bár óriási fizikai erőt és állandó odafigyelést igényel, Farkaslakán még vannak szénégető családok.

Lelkészből lett fesztiválok biztonsági főnöke, majd tanár

Sokáig volt a Sziget Fesztivál, a VOLT vagy a Balaton Sound biztonsági vezetője, aztán több mint negyed évszázad után abbahagyta a munkát, letette az adóvevőt. Hitről, teológusi és biztonsági főnöki pályáról kérdeztük Kókai-Nagy Viktort.

Lézerfénnyel irányítható, sejtbefogó mikrorobotokat fejlesztettek ki Szegeden

Az egyedi sejtek megfogásához szükséges apró eszközöket fejlesztettek ki a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai.

Újabb tömegsír feltárása kezdődött meg Mohácsnál

Várhatóan több mint százötven csontváz és számos tárgyi emlék kerül majd elő a Mohácsi Nemzeti Emlékhely IV. számú tömegsírjának nemrég indult feltárása során.

Az internet mégsem az ördögtől való

Az Oxfordi Egyetem kimutatta, hogy az internet-hozzáférés és -használat pozitívan hathat a mentális egészségre.

Velem lehet beszélgetni, és veled?

Anna néninek tátva maradt a szája a közértben, amikor közöltem, hogy velem lehet beszélgetni. Már legalább öt perce meredten nézte a kabátomon lévő sárga kitűzőt, amikor megszólítottam.

A Fortepan valódi célja a magyar múlt utólagos rekonstrukciója

A 2010-ben indult, nagyrészt önkéntesek munkájával épített fotómentő projekt eredményeit a Magyar Művészeti Akadémia Aranyérmével ismerték el.

Újabb érdekes falképek kerültek elő a székelyföldi Szacsva középkori templomában

Újabb érdekes, 14. századi falképeket tárt fel Szakáts Tamás restaurátor a háromszéki Réty községhez tartozó kis zsákfalu, Szacsva középkori templomának külső falán – tudatta a Szekelyhon.ro hírportál.

Gyűlölte a történelmet, de a félévi értesítőjébe már hármas került

A Menetszél Egyesület Netkorrep programja hátrányos helyzetű diákok tanulását segíti azzal, hogy különböző tantárgyakból online oktatást, korrepetálást biztosít számukra. A kezdeményezés sikere nemcsak az osztályzatok, de az emberi kapcsolatok szintjén is jól mérhető.

A humor megszelídíti a halált

A négyezer évvel ezelőtt élőket is ugyanaz szórakoztatta, mint a mai embert: politika, pikantéria és gúny. A korszak egészét, politikai életét, mindennapjait lehetetlen rekonstruálni, így gyakran nem is értünk egy viccet néhány ezer évvel ezelőttről. Más a helyzet a 19. század nagy élclapjaival, az Üstökössel és a Borsszem Jankóval: segítségükkel megfigyelhető, hogyan került a fősodorba a nemzeti és polgári humor.

Becsapódó meteorit okozhatott hangrobbanást a toszkán szigetvilág térségében

Nem földmozgás, hanem egy becsapódó meteorit okozhatott sokak által földrengésnek vélt hangrobbanást az Olaszországhoz tartozó Elba szigetének térségében – közölték pénteken olasz geofizikai szakértők.

A világ legrégebbi borára bukkantak egy kétezer éves sírban

Az ital barnás-vöröses színe ellenére fehérbornak készült.

A sebész az agyával operál

Lovagolni és lantozni a reneszánsz korban, jazzt hallgatni a húszas évek Amerikájában, vagy Kelet-Közép-Európa hatvanas éveinek realizmusába belekóstolni: ezeket próbálná ki a szívsebész.

Cseh növénybiológus kapta idén a Wittgenstein-díjat

Jiří Friml világhírű cseh növénybiológus kapta meg a legjelentősebb osztrák tudományos elismerést, a Wittgenstein-díjat csütörtök este.

Négyszáz éves magas sarkú női papucsra bukkantak Veszprémben

Közel négyszáz éves női papucsot és selyemruhát tártak fel a régészek a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyház altemplomának egyik sírjában. A lelet különösen értékes, Magyarországon ugyanis kevés emlék maradt fenn a 16-17. század női és férfiviseleteiből. A restaurált lábbelit a nagyközönség először a Múzeumok Éjszakáján, a Biró–Giczey Házban láthatja.