Zene
Retró helyett kortárs
Az idén 25 éves Fonó Budai Zeneház igazgatójával a szabadtéri újranyitásról, a ház felújítási munkálatairól, megjelenő lemezekről és egy Közép-kelet-európai menedzsmenthálózat létrehozásáról is beszélgettünk.
Keresztes Magor ütőszólamvezető lett az ÓDZ Arany Karantén díjasa
Az Óbudai Danubia Zenekar vezetése Arany Karantén Díjjal ismerte el a zenekar muzsikusainak kitartó munkáját, kreativitását a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzetben.
Pénteki kultúrrandi Tóth Dóra Lilla hegedűs-énekes dalszerzővel és holisztikus énektanárral
Péntekenként megjelenő sorozatunkban sokszínű, tehetséges művészeket mutatunk be.
Händel operája kitár minden ajtót, ablakot
Händel népszerű, Agrippina című operáját mutatja be július 17-én a Szegedi Szabadtéri Játékok Pányik Tamás rendezésében. A Szegedi Szimfonikus Zenekart Pál Tamás karmester vezényli, aki szerint az Agrippina kortalan történet a hatalomért folyó intrikákról.
Augusztusban ismét szólnak az orgonák
Augusztus 8-án újra megtelnek a templomok, a terek, különleges helyszínek a hangszerek királynőjének csodálatos hangjával.
Ma estétől Klassz a parton a Balatonnál
Kevés romantikusabb pillanatot tartogat az idei nyár a klasszikus zene kedvelőinek, mint a Balaton közvetlen partján megrendezett élőzenei koncerteket. Az idén hatéves Klassz a pARTon! rendezvénysorozatnak az élőzene és természeti környezet kettőssége által teremtett sajátos miliővel évről évre azokat is sikerül megnyernie a műfajnak, akik nem járnak koncertterembe.
15 hazai fesztivál, amelyekkel csillapíthatjuk koncertéhségünket idén nyáron
Ugyan a fesztiválszezon egy részében a koronavírus ellopta a show-t és jelen helyzetben a nyár végi események jövője sincs bebetonozva, de a legoptimistább forgatókönyv alapján idén nyáron sem kell teljesen lemondanunk ezekről a kulturális oázisokról.
Megérkezett a VAN filmzenekar új kislemezének első dala
A VAN filmzenekar 2014-ben alakult a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan egyik szuper „hozadékaként”, majd a 2018-as Rossz versek világának is elengedhetetlen részét képezték.
„Dukay, Messiaen, Satie zenéje korai élményem volt”
Az őszi hangversenyévadot, amely reményeink szerint úgy valósul meg, ahogy eltervezték, egy tavaszról átcsúszott koncerttel szeptember 23-án kezdi Ránki Fülöp a Zeneakadémián. A Solti-teremben Dukay Barnabás műveit szólaltatja meg. Vele beszélgettünk.
Összetört szívek, táncos lábak – itt az Anton Vezuv új videóklipje
Az indie-diszkó Easy Love ironikus videójában színművészetis-drámatagozatos táncosok mutatják be, mit csinálnak, ha nem érkezik meg a várva-várt randipartnerük.
Balogh Máté különdíjas lett a Central European String Quartet II. Nemzetközi Zeneszerzőversenyén
22 ország 53 pályaműve közül választotta ki a zsűri a nyerteseket. Balogh Máté különdíjat kapott Recitativo prosecco című művéért.
6 koncert, amire érdemes ellátogatni nyáron a fővárosban
Az idei nyár egy kis csúszással indult, de még van két hónapunk kiélvezni.
Minden verseny inspiráció
A hazai jazzélet tele van tehetséges fiatalokkal. A korosztálya egyik legjobbjának tartott Jónás Rezső jazz-zongoristával beszélgettünk pályakezdésről, a műfajról és a hallgatóságról is.
Meghalt Ennio Morricone
Hétfőn, 91 éves korában elhunyt Ennio Morricone kétszeres Oscar-díjas olasz zeneszerző, karmester.
Svájcban díjazták Roby Lakatos hegedűművészt
Különleges zenei díjat kapott Svájcban Roby Lakatos: a hegedűművész a Meiringeni Zenei Fesztivál nyitókoncertjén vehette át a Der Goldene Bogen (Arany Vonó) elnevezésű elismerést.
„Ez csak együtt működik”
Interjú a tavaly alakult Talk2night zenekar tagjaival dalírásról, ars poeticáról, célokról és az új lemezről.