Zene

Négy perc súlytalanság: íme az új dal Apey negyedik lemezéről

Itt hallhatod először Áron 'Apey' Andris új dalát a nyáron megjelenő, negyedik szólólemezéről.

Rekordszámú jelentkezés az idei Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre

Minden korábbinál több, összesen 47 országból 255 fiatal művész adott le érvényes jelentkezést a Zeneakadémia szeptemberben megrendezendő IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyére, amelyre különleges hangfajok képviselői is neveztek.

Bővíteni a népzenét szeretők körét – ötéves a Halmos Béla Program

Liber Endre, a kollégium vezetője szerint az elmúlt években hiánypótló szakmai programokat támogattak.

Gryllus Dániel 70

A több mint ötven éve működő Kaláka zenekar vezetője, zenésze a járvány miatti bezártságban is aktív és számos terve van a közeljövőre, közben pedig két jelentős díjat kapott.

Szobakoncertek, magas színvonalon

Öt előadóművészt válogattunk össze, akiket a Facebookon követhetünk.

Pénteki kultúrrandi Szendrey-Nagy Olivér énekes-dalszerzővel

Péntekenként megjelenő sorozatunkban különleges, sokszínű alkotókat mutatunk be.

Meghirdette új bérleteit a Zeneakadémia

Már megvásárolhatók a Zeneakadémia 2020. őszi bérletei, a koncerteken mások mellett Julia Lezsnyeva, az Il Giardino Armonico és Isabelle Faust, Emmanuel Pahud és fúvós partnerei, valamint számos kitűnő magyar muzsikus lép fel.

BFT: KameraZene a YouTube-on

KameraZene címmel egyedülálló online, komolyzenei sorozatot indít Mona Dániel műsorvezetésével a Budapesti Filharmóniai Társaság április 15-től.

Borbély Mihály új jazz- és népzenei lemezen is szerepel

Grenadilla címmel modern hangzású jazzalbumot készített kvartettjével Borbély Mihály. A fúvós hangszeres muzsikus játéka a Vujicsics Együttes tagjaként egy új népzenei korongon is hallható.

Úgy éreztem, zongorázás nélkül nem tudnék élni

Miért dönt egy 12 éves fiú úgy, hogy inkább zenélni kezd, ha teniszező is lehetne? Miért kiváltság a zenei élet részének lenni, és mit tanít egy klasszikusokat játszó zongoraművésznek a funk? Erről is beszélgettünk Balogh Ádám Fischer Annie-ösztöndíjas zongoraművésszel.

A zene házhoz megy

A Győri Filharmonikus Zenekar innovatív megoldással rukkolt elő.

Elhallgatott zenekarok

Syrius, Kex, Atlas, Taurus, Liversing – a hatvanas évek e legendás együtteseiről a mai fiatalok alig hallottak. Ezekről a méltatlanul elfeledett bandákról mesél Kisfaludy András Balázs Béla-díjas filmrendező, a Kex alapító tagja.

Némafilmhez filmzenét!

A Művészetek Völgye zeneszerzők számára hirdet pályázatot.

„Minden megoldódik, csak túlparázzuk a dolgokat"

Zongoraművésznek készült, de már hétévesen beszippantotta a filmszakma. Évekig játszott a szegedi színházban majd Veszprémben, aztán elindult világgá. Hordott újságot Svédországban, pincérkedett kastélyszállóban Skóciában, dolgozott Pekingben. Alighogy hazatért, operaíró-versenyt nyert. A kalandos életű Mátyássy Szabolccsal beszélgettünk.

Karanténból szól a nóta

Új online platform segíti a hazai népzenei, cigányzenei és jazz szférát a karantén idején.