Zene

A legendás virtuóz, Liszt Ferenc nyomában

Mire való egy néma úti zongora? Hogyan készülhet virágdísz hajtincsből? Hogy kerül George Sand tányérja egy Andrássy úti palotába? A Liszt Ferenc Emlékmúzeumban jártunk.

A Bánfalvi Vonósnégyes hangversenye

Március 7-én a Duna Palotában Haydn, Mozart, és Schubert művei hallhatók a Magyar Kamarazenekar Bánfalvi Vonósnégyesének előadásában.

Dés András kvartettjével egy erdőben vette fel új lemezét

A természetben, a Bakony erdeiben rögzítette új lemezét Dés András. Az ütőhangszeres Erdőkerülő Quartetjével február 26-án a fővárosi Opus Jazz Clubban mutatja be az Einschliesslich című anyagot.

„Ott váltam emberré”

Beleszületett a zenébe, és azóta sem „szabadult”: Horváth Plútó József basszusgitárossal beszélgettünk.

Kezdjük a tavaszt Mozarttal!

Egy nap, tíz koncert – március 1-én, vasárnap délelőtt 11-től este 10-ig kizárólag Mozart zenéje tölti meg a Zeneakadémia koncerttermeit a Mozart-napon.

Székesfehérváron csendül fel a Máté-passió

Bach Máté-passiójával indítja a nagyböjti időszakot az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az első koncert február 28-án lesz a székesfehérvári Szent Sebestyén-templomban.

Kompromisszumok nélkül – itt a Képzelt Város új nagylemeze

A lemezt a Kepler Stúdióban rögzítették. A hangmérnök Miskolczi Márton volt, a csapat gitárosa, billentyűse.

Élet, öröm, zene

Február 22-én vetítik a Hollerung Gáborról és a Budafoki Dohnyányi Zenekarról szóló filmet az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

X Ambassadors: márciusban Budapesten

Az amerikai modern rock csapat, az X Ambassadors március 8-án először zenél Magyarországon, a fővárosi Barba Negra Music Clubban.

A smiley-tól Mona Lisa mosolyáig

A Pető Intézetben tartja Kezdetben vala a zene címmel 350. ifjúsági előadását a Filharmóniai Társaság.

Kórusban énekelni menő

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Kórusok téli éjszakáját a MagNet Közösségi Házban február 15-én. Interjúnk Tóth Árpáddal, a rendezvény művészeti vezetőjével.

Vasárnap kezdődik a Cziffra György Fesztivál

A február 23-ig tartó jubileumi esemény kiemelt vendégművésze Vagyim Repin hegedűművész lesz.

Az Artisjus 9,3 milliárd forint jogdíjat osztott fel 2019-ben

A kifizetett összeg 8,1 százalékkal nagyobb, mint 2018-ban volt.

Ők is fellépnek a 2020-as Szigeten

Bejelentették a fesztivál első nyolcvan fellépőjét.

Élő jazzlegendák tavasszal és nyáron a Müpában

A jazz élő legendái lépnek fel tavasszal és nyáron a Müpában: Roy Ayers, Lee Ritenour, Dave Grusin, Kamasi Washington és Wynton Marsalis mellett a Jazztavasz sorozat legújabb előadójaként Rebekka Bakken norvég énekesnő ad koncertet.

Balázs Fecó életműturnéra indul

Harmincállomásos életműturnét kezd pénteken a debreceni Kölcsey Központban Balázs Fecó. A Kossuth-díjas énekes, billentyűs, dalszerző tizenhat tagú együttessel és a vendég Szűcs Antal Gábor gitárossal lép fel.