Zene

Moldvai népdalok elektromos gitárra és szaxofonra – A Mordái Álom esett a szememre lemezéről

Meghallgattuk a Nóvé Soma alapította Mordái nemrég megjelent, Álom esett a szememre című lemezét, mellyel nagyot lépett előre a jazz és az energikus folk-rock mezsgyéin járó formáció.

Találd meg életed súlyát!

Találd meg életed súlyát! – hallhatjuk az idén 50 éves, most újra megjelent Élő Omega című album Varázslatos, fehér kő című dalában. A felszólítás arra is vonatkozhat, hogy keressük meg az életműben az opus magnumot.

75 éves lenne Paco de Lucía spanyol flamencogitáros

Hetvenöt éve, 1947. december 21-én született Paco de Lucía Grammy-díjas spanyol gitáros, zeneszerző, a modern flamenco atyja.

Jelige: „Nők, bor és zene” – Arthur Rubinstein zongoraművészre emlékezünk

Negyven éve, 1982. december 20-án halt meg Arthur Rubinstein, minden idők egyik legkiválóbb zongoraművésze, Chopin műveinek egyik legavatottabb előadója, aki több mint nyolc évtizeden át lépett a közönség elé.

Év végi leltár – Jó zenéből idén sem volt hiány

2022-ben is számos izgalmas zenésszel volt szerencsénk beszélgetni, feltörekvő, újabbnak számító formációkkal éppúgy, mint mindenki által ismert előadókkal.

Korai Öröm: dupla bakeliten a 30 évvel ezelőtti első anyag

Dupla vinilen jelenik meg a Korai Öröm legelső anyaga, ami eredetileg 1993-ban audiokazettán látott napvilágot. A felvételeket néhány más, később rögzített számmal kiegészülve a Trottel Records adja ki.

Ünnep: Bognár Szilvia karácsonyi dala – klippremier az új, Titoktok című lemezről

Az Ünnep Szabó T. Anna verse, amely Kovács Zoltán megzenésítésében hallható Bognár Szilvia új lemezén. Az alkotók az új klipben az Igazgyöngy Alapítványtól kapott gyerekrajzokat válogatták a zene alá.

A ZAJZAJZAJ stúdióban jártunk

A pécsi ZAJZAJZAJ stúdió pezsgő helyszín. Még Beck Zoliék építették, de most már nemcsak 30Y-dalok készülnek itt, hanem sok minden más is.

Pénteki kultúrrandi Varga Dáviddal, a Máklikőr zenekar énekes-gitárosával

Varga Dávidnak, a Máklikőr zenekar énekes-gitárosának dalszövegei a népdalok világát pajkos, játékos formában idézik meg.

Égnek a fények – Karácsonyi dal a Bagossy Brothers Companytól

Karácsonyi dallal lepték meg a közönséget a Bagossy Brothers Company tagjai. Az Égnek a fények című szerzemény szülővárosukban, Gyergyószentmiklóson debütált, ahol hagyomány, hogy adventi vasárnapokon zenekarok tolmácsolják a karácsonyhoz kapcsolódó gondolatokat.

Aki mindenkinek odaadta a zenét – Kodály Zoltán

1882. december 16-án született Kecskeméten Kodály Zoltán Kossuth-díjas és kétszeres Kossuth-nagydíjas zeneszerző, népzenekutató, akadémikus, aki azt vallotta: „Legyen a zene mindenkié!” A Kodály-módszer 2016 óta szerepel az UNESCO szellemi kulturális örökség listáján.

„A következő év fontos változásokat hoz” – Both Miklós a Hagyományok Háza megújulásáról

Zeneszerző, előadóművész, tudományos kutató, menedzser, zenekar-alapító, zsűritag és a következő négy évben intézményvezető. Úgy tűnik, mintha az ő kedvéért minden egyes nap 24 órája 48-ra növekedne. Alig múlt 41 éves. Both Miklós egy éve áll a Hagyományok Háza élén.

The Silent Call címmel jelenik meg Oláh Szabolcs új albuma

Oláh Szabolcs gitárművész, zeneszerző jazzkvartettre és vonósnégyesre komponált, The Silent Call című zenei anyagában meditatív utazásra hív öt tételben.

75 éves Pászthy Júlia operaénekesnő

Egy alkalommal arra a kérdésre, hogy mi az operaéneklés titka, így válaszolt: „Alapvetően kell, hogy legyen az embernek talentuma – arról ugye nem tehet, azt kapja. De emellé kell a szorgalom és az elhivatottság. Viszont ha örömödet leled abban, amit csinálsz, akkor egy idő után már fel sem tűnik, hogy mindehhez mennyi szorgos munka kell.”

Radics Béla, Dévényi Ádám és a RABB legjobb dalai vinilen

Radics Bélától, Dévényi Ádámtól és a Rhythm and Blues Branch-től (RABB), a magyar könnyűzene történetének három fontos szereplőjétől adott ki válogatást vinilen a Moiras Records.

Csimborasszó: A dal mindenkié! – Megzenésített kortárs versek gyerekeknek

Minden első élmény meghatározó lehet egy gyerek életében, ezért nem mindegy, milyen formában és minőségben jut el hozzá egy-egy gyerekvers vagy gyerekdal. A Petőfi Kulturális Ügynökség Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centruma kezdeményezésére indult Csimborasszó-program a kortárs gyerekverseket népszerűsíti most született dalok formájában, de a program maga is fedez fel verseket, keres hozzá zeneszerző-előadókat.