Zene

Premier – OliverFromEarth és a Tha Shudras: instahun

Szórakoztató utcai performanszban világít rá egy központi társadalmi problémára az OliverFromEarth és a Tha Shudras instahun című dalának klipje.

Bemutatták Bay Zoltán innovatív hangsugárzóját a BMC-ben

Bay Zoltán magyar mérnök találmánya, a BAYZ hangsugárzó paradigmaváltást hozhat az audiotechnikában. A hangfalat csütörtökön mutatták be a sajtónak a Budapest Music Centerben (BMC).

Beatles-könyv jelent meg az angol kiadással egy időben

Get Back címmel az eredeti angol kiadással egy időben magyarul is megjelent a Beatles együttes utoljára kiadott lemezének készítését megörökítő könyv, amelyet szombaton Egerben mutatnak be.

Harminc éve együtt vándorolnak – Beszélgetés a Parno Graszt együttessel

Zsúfolt az autentikus cigány muzsikát játszó Parno Graszt zenekar naptára: egy fotózáson tudom csak elkapni őket egy interjúra. Amint megérkezem, rám ragasztják a jókedvet, mellettük igazán nem lehet karót nyelten ülni. Vándorlásról, családról, szegénységről és jövőképről beszélgettünk.

Eleven Költők Társasága – Zsille Gábor: Kőszáj

Hallgassátok meg a József Attila-díjas költő kő hívószóra született versét az Eleven Költők Társaságának tolmácsolásában!

Így hangzik az LGT ikonikus dala húsz művész feldolgozásában

Húsz művész dolgozta fel a Miénk itt a tér című LGT-dalt, amelynek rádiós premierje csütörtök reggel volt a Petőfi Rádióban.

„Az ismeretlen felfedezése és a lelki béke megtalálása foglalkoztatott” − új lemez a Deep Glaze-től

Nemrég megjelent klipes daluk, a Morning Light már előrevetítette a változást a hazai és nemzetközi sikereket is elérő Deep Glaze háza táján. Három új bandataggal bővült a csapat, a zenei arzenált pedig a szintetizátorok előtérbe kerülése színesíti.

Eleven Költők Társasága – Bék Timur: Elképzelt rend

Félig elképzelt rend terül/el dohányzóasztalán. //Alul fényképek, felül /egyedüllét, nem magány.

„Nem szeretnék csak a fióknak írni”

Még harminc sincs, és műveit már nemcsak itthon, de külföldi hangversenytermekben is játsszák. A NASA marsjárójának ihletésére született Mars Mission című műve hamarosan több hangversenyen is felcsendül majd. Beszélgetés Molnár Viktor Junior Artisjus és Istvánffy Benedek-díjas, kétszeres Kodály-ösztöndíjas zeneszerzővel.

Devát is jelölték a Music Moves Europe díjra

Magyar előadót, Devát (Takács Dorinát) is jelölték a 2022-es Music Moves Europe díjra, amely az EU kortárs könnyűzenei elismerése.

Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában

Tíz fiatal művész vehetett át Junior Prima Díjat a magyar zeneművészet kategóriában kedden Budapesten.

Mi lenne, ha… Szabó Benedekkel

Rovatunkban játékra invitáljuk interjúalanyainkat. Ezúttal Szabó Benedek zenész, a Galaxisok együttes alapítója mesélt nekünk arról, mi lenne, ha…

Pályázat nagylemezprogramra

Pályázatot hirdet nagylemezprogramra tehetséggondozás és mentorálás céljából a Petőfi Kulturális Ügynökség.

„Együtt lesz minden nap ünnep” – Debütál a Nagykarácsony betétdala

Balázs Ádám és Szepesi Mátyás karácsonyi szerzeményét, a Nagykarácsony betétdalát Lábas Viki énekli.

Folklórfeszt – „A szellemi és kulturális örökség átadásának helye a család”

Latin-Amerikában nincs kulturális intézményhálózat, egy brazil gyerek számára mégsem kérdés, hogy tud-e szambázni. Magyarországon mintaszerű a struktúra, de a szellemi és kulturális örökség nálunk mégsem közösségi tudás – mondja Szigetvári József, a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége alelnöke. Interjúnk.

A kőbányai iskola, ahol a legnagyobbaktól lehet tanulni

A Kőbányai Zenei Stúdió a Cserkész utcában egy korábban bölcsődeként működő épületben kapott helyet. Ottjártunkkor épp felújították, ráadásul a heves esőzések miatt be is ázott az épület, a termekben összetolt hangszerek fogadtak bennünket. A kreatív megoldásoknak köszönhetően azonban a látogató úgy érezhette, érti, miről szól a hely.