Zene
Tíz új zenei megjelenés, hogy könnyebb szívvel búcsúzzunk a nyártól
A július és az augusztus is bővelkedett a friss magyar zenékben, ezért a legutóbbi gyűjtés után leltárba vesszük ezeket is. Ideális aláfestés az ősz még napfényes napjaihoz.
„Ha egy darab működik a saját világában, akkor a jég hátán is megél” – Vajda Gergely A zenegénről
„Az ember kerek évfordulóknál nyilván átgondolja, csinált-e valami értelmeset, s ha igen, abból mi érvényes még. De az én szakmám nagyon előre tekintő.” Épp ezért a nemrégiben 50. születésnapját ünneplő karmester-zeneszerzővel a közelmúlt eseményei helyett leginkább a közeljövőt érintettük.
A szakrális áhítattól a monumentális Ezrek szimfóniájáig – programok a zene világnapjára
„A zene a káoszból rendet teremt; a ritmus a széttartót egységbe fogja; a melódia a megszakítottat folytonossá varázsolja; a harmónia az össze nem illőket összeegyezteti.” Yehudi Menuhin kezdeményezésére 1975-ben az UNESCO október 1-jét A zene világnapjává nyilvánította.
100 koncert 100 helyszínen a 100 éves Nemzeti Filharmonikusoktól
Idén 100 éves a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. A kerek évfordulót az egész országot átszelő kamarakoncert-sorozattal ünneplik, mely során a főváros mellett olyan településekre is elviszik zenéjüket, mint Miskolc, Balatonfüred és Aszófő.
Magyar tanártól tanulta a zenei alapokat George Gershwin
125 éve, 1898. szeptember 26-án született George Gershwin amerikai zeneszerző, zongoraművész, a szimfonikus jazz megteremtője, aki hidat épített a „klasszikus” és a „népszerű”, a „fekete” és a „fehér” zene között, és hozzájárult ahhoz, hogy a jazz a hanglemez és a rádió révén meghódítsa Európát.
A slágergyáros forgalmista – 80 éves Szörényi Szabolcs
Szörényi Szabolcs, a Kossuth-díjas Illés együttes, majd a Fonográf basszusgitárosa, zeneszerző, zenei rendező ma ünnepli 80. születésnapját.
14 nyelven énekel a spanyol trubadúr
Julio Iglesias, a „spanyol trubadúr” szeptember 23-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Több mint 300 millió eladott lemezével máig a legsikeresebb latin zenei férfi előadó.
Pénteki kultúrrandi Radisz Afrodité énekessel
Radisz Afrodité görög–magyar énekes számára fontos, hogy mindkét kultúrát képviselje. Több országban is megmutathatta magát, ebben az évben elnyerte a Görög Fiatal Tehetségekért díjat, és készül első lemeze, amelyen autentikus magyar zene szólal majd meg.
A nők a nyári világrészek – Csoóri Sándor-verset zenésített meg Csorba Lóci
Csoóri Sándor Szeptemberi nők című versének zenés feldolgozásával jelentkezett a Lóci játszik, amelyet Csorba Lóci Vecsei H. Miklós felkérésére írt a Művészetek Völgye programjára.
Örök lázadó – Baksa-Soós János 75 éve született
Hetvenöt éve, 1948. szeptember 20-án született Baksa-Soós János, választott nevén Január Herceg Tova énekes, képzőművész, performer, az egykori legendás Kex együttes vezéregyénisége, a magyar underground meghatározó alakja.
A múlt századi magyar zene polihisztora, Mihály András
30 éve, 1993. szeptember 19-én halt meg Mihály András Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, gordonkaművész, a Magyar Állami Operaház korábbi főigazgatója és posztumusz örökös tagja, a Zeneakadémia egykori tanára.
„A tanáraimnak bizonyos szempontból már a kollégája is vagyok” – Magyar Valentin a hivatás érlelődéséről
Bár nagyon szerény, feltűnő, hogy mennyire rutinosan és öntudattal áll oda a fotós elé, támaszkodik – úgy tűnik, lazán – egy oszlopnak. Ugyanilyen akkor is, amikor beszél: feltűnően határozott, de a kétségeit sem hallgatja el.
A slágergyáros jazztanszakos, aki végül nem kötött pulóvereket – Lerch István
Szeptember 16-án 70 éves Lerch István Erkel Ferenc-díjas rockzenész, billentyűs, énekes, zeneszerző, a V’Moto-Rock egykori tagja, az Angyallány, a Várj, míg felkel majd a nap, a Tűzvarázsló, a Jég dupla whiskyvel és még számos népszerű dal komponistája.
Közép-európai Zenetörténeti Kutatócsoport alakult a Zeneakadémián
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen létrehozott tudományos műhely egyik célja, hogy a magyar zenekultúra elmúlt háromszázötven évét regionális kontextusban tárja fel. Első nemzetközi konferenciáján, a Bartók Világverseny részeként magyar és európai szakemberek mutatták be eredményeiket.
Nehéz zenei örökség – 40 éve született Amy Winehouse
Negyven éve, 1983. szeptember 14-én született Amy Winehouse hatszoros Grammy-díjas angol énekesnő, akinek karrierje alig huszonhét éves korában ért véget.
Mese öt felvonásban – Eötvös Péter avantgárd művét dolgozták fel a MOME hallgatói
Az Intermezzo Fesztivál nyitóeseményeként a Magyar Zene Háza Hangdómjában bemutatták a MOME és a BMC közös audiovizuális projektjét. Öt médiadesign-hallgató munkája látható a teremben szeptember 8-tól, amelyeket Eötvös Péter zeneszerző Mese című elektronikus művére készítettek.