Zene

Különleges zeneművek, jeles évfordulók a Szent István Filharmonikusoknál

Meghirdette 2022–23-as évadát a Szent István Filharmonikusok. A 68 éves művészeti múlttal rendelkező zenekar a hazai komolyzenei élet egyik kiemelt együttese. Idén négy bérletprogrammal várják az érdeklődőket.

5+1 koncert a zene világnapjára

Yehudi Menuhin kezdeményezésére az UNESCO Nemzetközi Tanácsa október 1-jét a zene világnapjává tette. Ez a nap a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékeztet, segíti a különböző kultúrák zenéinek jobb megismerését.

Megjelent Ákos első filmzenealbuma

Magunk maradtunk címmel megjelent Ákos első filmzenealbuma. Ezt a zenész az általa rendezett, idén tavasszal azonos címmel bemutatott kisjátékfilmhez írta. A CD-n és az LP-n egy új dal is szerepel több verzióban.

Varga Livius showman és a néma teregetés császára

Varga Livius A Kutya Vacsorája zenekar frontembere, a Quimby oszlopos tagja, és olyan színes személyiség, akit nem könnyű bemutatni. Perkázik és dobol, a zene mellett pszichológiával foglalkozik, imád a természetben lenni, sokat formált rajta az apaság, a Covid óta pedig a korábbinál is több időt tölt a családjával. Találkozásunkkor éppen a Budapest Parkba sietett.

Boros Misi: „A zene folyton megy a fejemben” – podcast

A Kultúra.hu Mi lenne, ha…podcastjának e heti vendége Boros Misi zongoraművész.

A streaming a zenerajongóknak jó, a szerzőknek kevésbé

Átláthatóbb, a dalszerzőket jobban bemutató, nekik magasabb jövedelmet biztosító működésre van szükség a zenei streaming piacán – állapította meg a szerzői jogkezelőket tömörítő GESAC által megrendelt európai tanulmány.

Quo Vadis – A legjobb cseh karmesterek a fókuszban a Janáček Fesztiválon

Quo Vadis a nyolcadik, november 2-a és 20-a közötti, brnói Janáček Fesztivál mottója, és elő is adják Feliks Nowowiejski, a Janáček-kortárs lengyel zeneszerző Quo Vadis című drámai oratóriumát. Méghozzá Boross Csilla és a Budapesten is sokat ünnepelt lengyel basszbariton, Tomasz Konieczny szólójával.

Lajkó Félix fellép a Wine and Violin szalonban

Lajkó Félix hegedűvirtuóz október 15-i koncertje lesz a kiemelt eseménye az idei, immár 11. Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonjának a Fonó Budai Zeneházban. A vajdasági hegedűművész a zene nyelvén mesél érzésekről, hangulatokról, betekintést nyújtva belső világába.

Rekordkísérlet a dalszerzők napján

Több tucat ismert magyar dalszerző, köztük Müller Péter Sziámi, Bródy János, Bérczesi Róbert, Deva, Hien, Jónás Vera, Pajor Tamás és Tariska Szabolcs az Artisjus felkérésére az eddigi legnagyobb hazai együttműködésben ír dalt az október 8-i dalszerzők napjára.

„Az érdekel, hogy létrehozzak és megerősítsek dolgokat” – Márta István hetvenéves

Papírja van róla, hogy zeneszerző, de jó ideje keveset komponál. Több színházban zenei vezető volt, az Új Színházat igazgatta is. Fesztiválokat alapított és alapít, Pécsen „kulturális holdingot” hozott létre. Járta a világot kamarazenészként, rendezett színielőadásokat, tanított, minősítő rendszert dolgozott ki. Volt önkormányzati főtanácsadó, ma pedig képviselő-testületi tag a szívének kedves Kapolcson.

Zeneipari díjat alapít a Music Hungary Szövetség

Zeneipari díjat alapít a Music Hungary Szövetség; a nyolc kategóriában meghirdetett elismerést a 10. Music Hungary Konferencia & Showcase második napján, november 30-án adják át Veszprémben.

Szabad a színpad – Felhívás budapesti zenekarok, előadók részére

Az Eröművház Nonprofit Kft. a VII. kerületi K11 Művészeti és Kulturális Központ szervezésében pályázatot ír ki budapesti feltörekvő, fiatal zenekarok és egyéni előadók részére október 30-i jelentkezési határidővel.

Akinél a szolfézs életre kel – Beszélgetés Gráf Zsuzsanna karnaggyal

Évtizedek óta terjeszti a kodályi szellemiséget itthon és a nagyvilágban. 33 éve alapította a Városmajori Gimnázium zenei tagozatát és az azóta már világhírű Angelica leánykart. Több száz tanítványa választotta a zenei pályát. Lelkesedése ma is töretlen. Meggyőződése, hogy a pedagógiához is művésznek kell lenni. Arra törekszik, hogy megéreztesse tanítványaival a zenei pillanatokat, és együtt kibontsák, ami a kottafejek mögött van: óráin életre kel a szolfézs.

Egy pár hangnyi varázslat, egy pár hangnyi Sjón – Az izlandi író életművéről Björk dalaival

Szeptember 30-án a PesText világirodalmi fesztiválra érkezik a világhírű izlandi író, költő, dalszövegszerző Sjón, aki az esemény egyik kiemelt vendége lesz. Sokszínű, némely ponton meghökkentő életművének áttekintéséhez adott segítséget a Három Holló kávézóban nemrég megrendezett Egy pár hangnyi Sjón című előadás, amelyen Gyémánt Bálint és Harcsa Veronika duójának előadásában általa szövegezett Björk-dalok is felcsendültek.

Világhírű szólisták, klasszikus és kortárs szerzők művei a Pannon Filharmonikusok új évadában

A Pannon Filharmonikusok Refrén címmel hirdette meg 2022/2023-as évadát. Szkrjabin műveinek megszólaltatásával, Bogányi Tibor vezényletével, Szabó Marcell zongoraművész és Váradi Marianna szoprán énekes, valamint a Pannon Fesztiválkórus közreműködésével kezdte meg új évadát a pécsi Kodály Központban a zenekar.

A kecskedudától a keverőpultig, avagy a Magyar Zene Háza az egyszeri látogató szemével

Sétáljunk bár a Városligetben a Vajdahunyadvár megszokott, otthonosan kedélyes miliője, a lebontott Pecsa legendás koncertek és bolhapiacok emlékeitől roskadozó, szomorú torzója vagy a régi palotanegyed felől, az épület messziről felismerhető és hívogató is. Jó körbejárni, a környékén elidőzni: lágy, sejtszerű, környezetével szervesülő formáival kiragyog az utóbbi évtizedek egyenbeton-brutalizmusából. Ez a Magyar Zene Háza.