Zene
Elindult az évad a Liszt Ferenc Kamarazenekarnál
Az együttes 2023 márciusában ünnepeli megalakulásának 60. évfordulóját. Ebből az alkalomból a 2022/23-as évadra két egymást követő bérletet hirdet meg.
„A zene azért született, hogy örömet szerezzen” – Interjú Cári Tibor zeneszerzővel
Több tucat színházzal dolgozik együtt; előadásokhoz és filmekhez is ír zenét, és van pár formációja, amelyekkel időről időre koncertezik. A nuevo tangó a kedvenc zenei műfaja, és bár alig ismerem, érteni vélem, miért: akár az argentin tánczene, ő is egyszerű és mégis bonyolult; szenvedélyes és mégis visszahúzódó. Cári Tiborral, a temesvári Állami Magyar Színház társulatának zeneszerzőjével és zenei vezetőjével szülővárosában, Székelyudvarhelyen, a The Tango Orchestra zenekar előadása után beszélgettem.
Régen szólt már ilyen jól kísérleti jazz magyar nyelven
Magyarország egyik legkülönlegesebb jazz-pop-funk kollektívája, a Subtones nemrég adta ki második lemezét, Lángolj címmel. Az idei A Dal mezőnyéből ismerős supergroup némileg szakított korábbi hangzásával, kritikánkban pedig utánajárunk, jó döntés volt-e a stílusváltás.
Az ék legjobb nyara – Villáminterjú Lee Olivérrel, a zenekar énekes-gitárosával
Egy ideig még tart a nyár, és kedvenc hazai zenekarainkat is el lehet csípni még itt-ott. Az ék frontemberével, Lee Olivérrel beszélgettünk fesztiválokról, zenészlétről és koncertekről.
Azt csináljuk, amit együtt szoktunk – Beck Zoli és boebeck közös estje
A Szuterén Gasztrotérben a két autonóm művész, Beck Zoltán és boebeck megvillantották azt is, milyenek ők mint apa és lánya.
Naphajó – Megjelent Szabó Balázs új dala
Három évvel a Szabó Balázs Bandája zenekar 10. születésnapi albumának megjelenése után ezúttal szólódallal jelentkezik Szabó Balázs.
A zene olvasztótégelye – A Farkas nővérek a KaposFest lelkéről
Mária és Márta a nemrég, augusztus 13-a és 16-a között lezajlott KaposFest „vezérszurkolói”. De nem elvakultak. 13 év fesztiváli élménycsomagja birtokában és büszke kaposváriként is nagy realitásérzékkel, elemzőkedvvel nyilatkoznak városuk minden augusztusban várva várt ünnepéről, „kulturális csodafegyveréről”.
160 éve született Claude Debussy
Debussy 1910-ben fellépett Budapesten, zenéje hatással volt Bartók Bélára és Kodály Zoltánra is.
„Hívőnek lenni azt jelenti, hogy hűséges vagy valamihez” – Meglátogattuk Müller Péter Sziámit
„Aki elérte és bejárta és felfedezte, / megnyerte és túlszárnyalta és megdöntötte, / megtalálta és elfogta és megmentette, / legyőzte és felszabadította és kikiáltotta, / átélte és megírta és megzenésítette” – írja Janikovszky Éva a Kire ütött ez a gyerek? című könyvében. Bár ezek a sorok nem Müller Péter Sziámiról szólnak, de ennél jobban nem is lehetne bemutatni beszélgetőtársamat, aki volt már nyelvtanár és könyvtáros, író és rendező, zenész és dalszövegíró, halász és kézbesítő, Sziget fesztivált alapított, a Magyar Állami Operaházban igazgatott, és utazott vagy szerelmes volt, vagy pedig mindkettő.
Újabb dalokkal jelentkezett a Tornóczky All Access
A Tornóczky Ferenc, Nagy Ricsi, Temesi Berci és Zombori Attila alkotta formáció megalakulása óta már rögzített is egy stúdió sessiont olyan előadókkal, mint Deák Bill Gyula, Tátrai Tibor vagy László Attila. Tizenegy videót forgattak le eddig, ezekből kettő júliusban, kettő pedig most jelent meg. Az egyik friss dalban Deák Bill Gyula működött közre.
„Sokszínűségével együtt is egységes, gazdag, szerethető zenei anyagot tudunk bemutatni” – Szalóki Ági új lemezéről
Szalóki Ági a kisfia megszületése után sem lassít: folyamatosan koncertezik, és hamarosan érkezik tizedik albuma, amelyen ismét a gyerekeknek énekel. A Zümmögő idő dalait augusztus 20-án ingyenes szabadtéri koncerten mutatja be fiatal közönségének a Magyar Zene Házánál.
Új dallal harangozta be hamarosan megjelenő nagylemezét a Subtones
A Dal 2022-es évadának egyik legegyedibb formációja, a Subtones hamarosan új lemezzel érkezik. A jazzt, a popot és a funkos groove-okat nagyszerű magyar szöveggel összeházasító zenekar ízelítőként tette közzé Te vagy a percben a nyugalom című dalát, melyhez egy videó is érkezett.
Miklósa Erika: „A kiindulópont, a mag a legfontosabb”– podcast
A boldog élete – saját bevallása szerint – negyvenéves korában kezdődött, ezért a világért se kezdené újra. Ha bármit kívánhatna, atléta lenne ismét, az olimpián versenyezne és utánpótlás-neveléssel foglalkozna. Nőiességről, szélsőségekről is szó esik; a Duna-parti gyerekkortól a pöttyös könyveken át a reggeli ébresztő dal elénekléséig jut el a beszélgetés. A Mi lenne, ha… nyolcadik epizódjának vendége Miklósa Erika operaénekes.
„A hangok nem önmagukról szólnak” – Balog József a fejlődés örök vágyáról
A nemrég zárult Fesztivál Akadémia sorozatában négy koncerten öt jelentős alkotást játszott. Felfedező-kutató alkat, de nem dicsekszik e tulajdonságával. Mindenevő előadóként a pódiumon, hallgatóként a koncertteremben ülve és otthon is, ha fakanalat vesz a kezébe. Balog József Liszt-díjas zongoraművésszel találkoztunk.
„Ünnep az egész fesztivál” – Pusker Júlia a KaposFestről
Érezni, hogy befelé figyel, a zajos ünneplést pedig szinte szégyenlősen fogadja. Mintha megtestesítené az ellentmondást, hogy a zenész valami nagyon intimet él meg és közvetít emberek százainak jelenlétében. És elsősorban önmagával kell megküzdenie a sikerért. A többi csak ráadás.
Kreatív mentsvár – Interjú Czakó-Kuraly Sebestyénnel
A nagyközönség az utóbbi években csúcsra törő Platon Karataev zenekar társdalszerzőjeként és egyik frontembereként ismerheti, ám szólóban is aktív: tavaly év végén adta ki How could I show you the beauty of a life in vain? című nagylemezét, és nemrég capsule boy néven indított elektronikus zenei projektet, amelynek bemutatkozó albuma már javában készül. Kifaggattuk, hogyan képes ennyi alkotói identitást egyben tartani, miért akar instrumentális dalokat kiadni, és a projektjei jövőjéről is szót ejtettünk.