A színház stílusosan időrendi sorrendben haladt. Az évad első bemutatóját szeptember 23-án tartják, így a vendégeket egy Az üvegcipő című Molnár Ferenc-dráma esküvői jelenete által ihletett „minifogadás” várta az előtérben, kockás abrosszal, rétessel, pogácsával és szifonos szódával. A tájékoztató is ezzel a darabbal indult: a színészek az említett lakodalomba engedtek néhány percnyi betekintést egy rövid előadásrészlet formájában.
Ezt követően Rudolf Péter lépett színpadra, aki köszöntőbeszédében humorosan reflektált a mögötte zajló átrendezésre, mondván, színházi emberekként nap mint nap küzdenek térrel és idővel. Majd kijelentette, már önmagában az öröm, hogy játszhatnak, és nyolc bemutatóval készülhetnek. Az elmúlt időszak nehéz gazdasági körülményei ellenére az emberek még mindig járnak színházba (és nem csak a Vígbe). A művészet iránti lankadatlan érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, mint a kedvező statisztikák: már most több bérlet kelt el, mint a koronavírus előtti utolsó évben, 2019-ben.
Javában zajlik a munka, hiszen augusztusban volt a hagyományos Vígnap, de a Vidor Fesztiválon is részt vett a teátrum, ráadásul eredményesen – Kern András Az apában nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb férfi szereplőnek járó Arlecchino-díjat. A Pál utcai fiúkat pedig több mint ötezer ember láthatta szeptember 1-jén a győri Audi Arénában.
Nagy címek és nagy kérdések jellemzik az elkövetkező időszakot – mondta Rudolf. Ezeket a címeket és az azokkal kapcsolatban felmerülő kérdéseket az egyes darabok alkotóit megszólaltatva próbálta meg körüljárni az igazgató. Először a már említett Az üvegcipő rendezőjéhéz, Mohácsi János „Mohához” fordult, aki leszögezte: mindegy, mennyire „szent” a téma, az ügy – a teátrum házi szerzője, Molnár Ferenc pedig kétségtelenül az –, minden anyaghoz ugyanazzal az elszántsággal közeledik.
Volt mit változtatni az eredeti művön: például a színpadon a történetet végigkíséri a zene, míg a forrásszövegnek csak a végén jelenik meg ez az elem; ezenkívül az alkotók kénytelenek voltak meghúzni a háromfelvonásos művet a befogadhatóság érdekében. A rendező igyekszik egyensúlyt tartani megőrzés és újítás között. „A nagy sztorik mindig nagy sztorik maradnak” – az ábrázolt konfliktusok emberiek, éppen ezért örökérvényűek, így a darab nem is igényel jelentős változtatást.
A főszerepet játszó Waskovics Andrea olyan örömmel fogadta a feladatot, ahogy azt egy Irmához hasonló mitikus hősnő megköveteli. Tisztában van vele, hogy Pap Vera és Domján Edit magasra tették a lécet, így nem is nézte újra a már ismert színházi felvételeket. Magából szeretné felépíteni a karaktert.
Stohl András általában a rendezőre hagyatkozik – nem tesz másképp Az üvegcipő esetében sem. „Abszolút védőháló nélkül megyek a rendezővel.” Mohácsi személye garancia számára a színvonalra. Elmondása szerint élete egyik legnagyobb élménye, hogy eljátszhatja Sipost.
Rudolf Péter ezt követően áttért a Krumra, és a Pesti Színház bemutatójának alkotóit kérdezte. Az izraeli Hanoch Levin drámája egy fiatal nemzedék kiábrándulásáról szól. A rendező, Valló Péter szerint napjainkban is égető probléma a kamaszok jövőkép-nélkülisége, orientálatlansága, éppen ezért nem meglepő, hogy Európa-szerte játsszák a művet. A darabnak izgalmas eleme a végtelen humor, ami a rettenetes történetet keretezi – megtudjuk, hogy a werkfilmet is újra kellett gondolni, mert a sok nevetés azt a tévhitet kelthette volna a nézőkben, hogy komédia készül.
A Krumnak fontos kérdése a szülői felelősség. Nagy-Kálózy Eszter tisztában van vele, hogy az anya karakterével övé a legtragikusabb szerep: ott van benne az anyák érzelmi zsarolása, a szeretetet és gyűlöletet egyaránt rejtő ragaszkodás. A címszereplőt alakító Wunderlich József kitért a huszonévesek nehéz helyzetére: érzik magukban a tettvágyat, mégsem tudnak elszakadni az otthontól. Kérdéseikkel már nem szeretteikhez fordulnak, hanem az internethez, a közvetlen emberi érintkezés hiánya pedig idővel egyre táguló rést teremt a gyermek és szülei között. A Krum által taglalt témák apaként különösen érzékenyen érintik a színészt: felveti a kérdést, mit kell és lehet tanítani a gyerekeknek.
Az évad egyik legizgalmasabbnak ígérkező bemutatója minden bizonnyal a Pinokkió. Újabb örökérvényű történet, amelyből annyi feldolgozás született, hogy az eredeti művet, Carlo Collodi meséjét már csak kevesen ismerik. A készülő darabot Keresztes Tamás állítja színpadra Presser Gábor zenéjével és Sztevanovity Dusán dalszövegeivel. Az ő változatuk a forrásszöveghez nyúl vissza, és eltávolodik a Walt Disney-adaptáció idilljétől. Ez a világ ijesztőbb, veszélyesebb, álomszerűbb. Pinokkió szerepében Dino Benjamin lesz látható, aki ugyan még bizonytalannak érzi magát zenés szerepekben, de mivel egy fabábunak sincs sok gyakorlata ebben, bizakodó: majd együtt megtanulják a dalokat. Nemcsak a színész aggódik, Presser Gábor máig minden koncert és munka előtt izgul.
A Pesti Színházban rendezi meg Hegedűs D. Géza Peter Shaffer Amadeusát, Ötvös Andrással és ifj. Vidnyánszky Attilával a főszerepekben. Hegedűs szerint a mű minden karaktere nagyléptékű a maga nemében; egyikük sem rosszindulatú, csupán saját alkotói lehetőségeikért harcolnak. A Mozart árnyékában élő Salierit játszó Ötvös számára hősének egyik legfontosabb aspektusa az irigység: véleménye szerint nincs nagyobb sérelem annál, mint amikor kevésnek érezzük magunkat.
Szintén a Pestiben lesz látható a mozgásszínházi elemekkel is dolgozó A hazug. A Goldoni-komédiát Horváth Csaba állítja színpadra. Több ez a mű, mint felszínes vígjáték, már a betegesen hazudozó főszereplő személye is évszázados kérdéseket vet fel. A darabban látható lesz többek között Ertl Zsombor és Lukács Sándor.
A kis befogadóképességű Házi Színpad tökéletes helyszín Bornemisza Péter Magyar Elektrájának, amely Valló Péter rendező szerint a magyar drámairodalom egyik legkiemelkedőbb darabja, és ma is aktuális tud lenni. A Szophoklész-átirat nem titkolt szándéka a fiatalok nevelése, továbbá megmutatja, hogyan viszonyul a magyar népszellem a görög tragédiák örökzöld emberi témáihoz: az erkölcshöz, az önzéshez, a szerelemhez. A Házi Színpad másik bemutatója a Csoda, mely Dino Benjamin második rendezése lesz. A fiatal művész kisgyerekként találkozott először a művel, és azóta időszerűnek tartja a történetet. A darabbal kapcsolatban az aktualitás mellett a humoros és a megható mozzanatok keveredésének köszönhető kettősséget, illetve az emberség motívumát emelte ki.
Visszatér a nagy sikerrel játszott Sirály rendezője, David Doiasvili, és színpadra állítja Friedrich Schiller Ármány és szerelem című drámáját. A jelenlévő szereplők, Márkus Luca és Medveczky Balázs a bemutató kapcsán arról meséltek, hogy az ő életükben milyen formában van jelen a – nem a szó „bulváros” értelmében vett – romantika.
Rudolf Péter nem szereti felcímkézni az évadokat, most mégis megtette: véleménye szerint a készülő bemutatókat a manipuláció fogja össze és hozza közös nevezőre, ami kifejezetten fontos fogalom a mesterséges intelligencia térnyerésének időszakában. Reméli, hogy a Vígszínház a külvilág aggasztó történései ellenére is képes lesz „háromdimenziós közösségi élményt” nyújtani nézőinek.
Nyitóképen jelenet Az üvegcipő című darabból a Vígszínház évadnyitó sajtótájékoztatóján.
Fotók: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu
