31e4f432-ae18-4b15-8e4f-a934b2017ada.jpg

A nemzeti összetartozás napján a szakácsok is felvonulnak

A nemzeti összetartozás napján, június 4-én ismét megrendezik a hagyományos Szakácsfelvonulást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete szervezésében.

Az esemény kommunikációjával foglalkozó ügynökség által kedden az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a budapesti Fővám téren 14 óra 30 perctől gyülekeznek majd a felvonulók. A menet katonazenekar vezetésével egészen a Parlamentig vonul, ahol a hagyomány részeként a séfek képviselője átadja a Magyarország Étele, a Szamos Tányérdesszert, valamint a Magyarország Itala versenyek győztes receptjeit – tették hozzá.

A rendezvényre a szervezők idén is 100-150 felvonulót várnak. A közlemény idézi Asztalos Istvánt, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnökét, aki szerint a felvonulás nem egyszerű esemény, hanem „egyfajta kiállás, ünnep”, ahol a szakma képviselői közösen mutatják meg a hivatásuk iránti büszkeséget, valamint a szakma egységét a határokon innen és túl.

Mint az összegzésben felidézik, a Magyarország Étele verseny az egyik legrangosabb hazai gasztronómiai esemény, amelyet immár nyolcadik alkalommal hirdettek meg. Az idei verseny tematikáját az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás emblematikus magyar ételei, a Csáky-rostélyos és a bélszín Budapest módra inspirálták. A cél az volt, hogy a séfek új, kreatív magyar fogásokat alkossanak, amelyek méltó módon képviselik a nemzeti gasztronómiai identitást.

A Magyarország Étele 2025 győztesei, Balázs Hunor és Laczkó Szilárd Botond, a székelyföldi Farkaslakán működő Kotyogó Étterem séfjei vonulnak majd a felvonulás élén. Díjnyertes ételük, a Kun földeken barangolva nevű fogás kizárólag helyi alapanyagokat használt: sült báránytekercs, paszternákpüré, csicseriborsó-fasírt és narancsos répakrém alkotta a tányért.

A Szakácsfelvonuláson való részvételhez regisztráció nem szükséges, mindenkit várnak szeretettel, de elvárás az egységes megjelenés. A séfek számára ez fekete nadrágot, fehér séfkabátot és sapkát jelent, míg a felszolgálóktól és más vendéglátóipari szakemberektől saját munkaruhájuk viselését kérik – hangsúlyozzák a közleményben.

Ez is érdekelheti

Gerlóczy Márton: Legszívesebben macska lennék egy georgiai étterem szőlőlugasos udvarán

Igazolt hiányzás című könyvével robbant be az irodalmi köztudatba, de ezt a művét már nem szereti. Műveiben folyamatosan feltűnik a gasztronómia, az utóbbi időben családi témák felé fordult, ezekben a műveiben is gyakran olvashatunk régmúlt idők ízeiről. Cserna-Szabó András ezúttal Gerlóczy Márton írót kérdezte konyhai titkairól.

Hamarosan kezdődik a Sóletfesztivál és a Zsinagógák Hete

Az augusztus 30-án megrendezendő Sóletfesztivál felvezetésével és két zárva lévő, nagy múltú zsinagóga ünnepélyes megnyitásával veszi kezdetét az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség által szervezett Zsinagógák Hete.

Az új Kádár: gulyáskommunista gasztroskanzen vagy a házikoszt szentélye?

A Kádár étkezde házias kosztja és családi hangulata a huszadik századi Budapest kultikus helyévé tette a Klauzál téri vendéglőt, azonban a pandémia idején végül bezárásra kényszerült az étterem. Gerendai Károly viszont nemcsak a Szigetet, de a Kádárt is megmentette: 2025-ben a régi szellemben újranyitotta a helyet. Cserna-Szabó András pedig kétszer is nekifutott a menünek.

Jazz és folk, bor és gasztronómia, fordítások és kerámiák – Programajánló

Jazzünnep a Magyar Zene Házában, táncházfesztivál a Budapest Parkban, tablófotó-kiállítás a Nemzeti Múzeum kertjében, kortárs Zsolnay eozinok Pécsett, bornapok Tapolcán, rizlingfesztivál Hévízen – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.