Mi a közös Picassóban, Banksyben és John Lennonban?

„És hány bomba kell még, hogy az ágyúszót már ne tűrje senki sem? Ha válasz kell, hallgasd, hogy mit fúj a szél.” Mi ezúttal nem a szelet hallgattuk meg, hanem például az idézett Bob Dylan-dalt, és még öt másikat, de megnéztünk 5+1 képzőművészeti alkotást is, amelyek szintén a békevágy jegyében fogantak. Tettük ezt azért, mert az ENSZ határozata alapján szeptember 21-e a béke nemzetközi napja.

Békeablakok – Béke és képzőművészet
 

Pablo Picasso a spanyol polgárháború borzalmait elítélő Guernica című festménye a madridi Reina Sofía Múzeumban 2024. május 9-én. Fotó: Jc Milhet / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
Pablo Picasso a spanyol polgárháború borzalmait elítélő Guernica című festménye a madridi Reina Sofía Múzeumban 2024. május 9-én. Fotó: Jc Milhet/Hans Lucas/Hans Lucas via AFP

1. Pablo Picasso: Guernica (1937)

A Guernica több, mint egy hatalmas méretű, 3,5 méter magas, és 7,8 méter széles, szürke, fekete és fehér színű freskószerű olajfestmény. Ez a kép egy afféle békemű, amely már a második világháború kitörése előtt két évvel a béke egyik szimbóluma lett. A festményt világszerte bemutatták, a sajtó is rengeteget foglalkozott vele, Picasso alkotása sokat tett azért, hogy felhívja a világ figyelmét arra, hogy a Guernica bombázása emberiségellenes bűntett, hiszen az áldozatok nagy része civil volt, nők, gyerekek. Picasso a freskóméretű festményt a támadásra válaszul készítette, amit még  az 1937-es párizsi világkiállításon be is mutattak. A Guernica a háború borzalmait mutatja be, sikoltozó anyával, széthulló emberi és állati testrészekkel, a széthulló világgal. Meglepő, de a hatalmas, fekete-fehér vászon alig néhány hét alatt készült el Picasso műtermében, miközben Dora Maar fotósorozata dokumentálta a festmény születését. A mű Picasso kérésére évtizedekig a New York-i Museum of Modern Artban maradt, és csak 1981-ben jutott vissza Spanyolországba. Ma a madridi Museo Reina Sofía múzeumban látható.

Francisco de Goya (1746–1828) 1808. május 3. (eredeti címén A moncloai kivégzések) című, 1814-es olajfestménye. Fotó: Bridgeman Images via AFP
Francisco de Goya (1746–1828) 1808. május 3. (eredeti címén A moncloai kivégzések) című, 1814-es olajfestménye. Fotó: Bridgeman Images via AFP

2. Francisco Goya: El 3 de mayo de 1808 en Madrid, o Los fusilamientos 1808 (1814)

A Május 3. a modern háborúellenes festészet egyik kiindulópontja: a kivégzésre váró férfi felemelt karja egyetemes jelképpé vált. Goya festménye a madridi felkelés leverését követő megtorlás éjszakai kivégzését dokumentálja. Goya a képet az 1814-es spanyol restauráció idején festette, néhány évvel azután, hogy szemtanúja volt a francia megszállás elleni madridi felkelés véres megtorlásának. A kivégzés jelenetét személyes tapasztalatok és a helyszínről készült vázlatai is inspirálták. A festmény képi ereje többek között abban van, hogy a hős nem egy tiszt, vagy nemes, hanem egy kitárt karú, névtelen férfi, maga a hétköznapi hős. Olyan, mintha Goya ezzel azoknak tenne gesztust, akiket rendre kihagynak a történetírások és a festmények is. A festmény végül jóval több lett egy történelmi esemény megörökítésénél. A halálra ítélt civil és a vele szemben álló katonák ihletett ábrázolása az elsők között mutatta meg a lélektelen erőszakot. A kép 1814-ben a spanyol királyi palotába került, de már 1834-ben a Prado nyilvántartásában szerepelt.

A La Colombe (A galamb) Pablo Picasso 1949-ben készült ikonikus litográfiája aa londoni Tate Modern múzeumban 2025. szeptember 15-én. Fotó: WIktor Szymanowicz / NurPhoto / NurPhoto via AFP
A La Colombe (A galamb) Pablo Picasso 1949-ben készült ikonikus litográfiája a londoni Tate Modern múzeumban 2025. szeptember 15-én. Fotó: WIktor Szymanowicz/ NurPhoto/NurPhoto via AFP

3. Pablo Picasso: A galamb / La Colombe (1949)

Picasso másik, szintén a békét óhajtó alkotása nem a háborús pszichózist, az emberi szenvedést mutatja meg, hanem egy könnyen – már a Bibliából is beazonosítható – szimbólumot, a galambot mutatja föl. A galamb bár igényes művészeti alkotás, mégis könnyen sokszorosítható popkulturális ikonográfia része lett. Picasso 1949-ben készítette a fekete-fehér litográfiáját, úgynevezett tusmosással. A kép az 1949-es párizsi békekongresszus plakátjaként lett igazán ismert, és hamarosan a korszak egyik meghatározó ábrázolása lett, azaz megszületett a modern békegalamb. A litográfián egy milánói galamb látható, amit Picasso Henri Matisse-tól kapott ajándékba. A képet Louis Aragon választotta ki a békekongresszusra, amikor Picasso műtermében meglátta. A békekongresszus 1949. április 20-i megnyitása előtti napon Picasso élettársa, Françoise Gilot megszülte negyedik gyermekét, akit Palomának neveztek el. A név spanyolul galambot jelent. A békemozgalom világszerte terjesztette a képet, ami új lendületet adott Picasso nemzetközi hírnevének. A litográfia egy-egy példányát a Tate és a Museum of Modern Art gyűjteménye is őrzi.

A londoni Imperial War Museum munkatársa Gerald Holtom – a világ egyik leghíresebb jelképe, a nukleáris leszerelés szimbólumának megalkotója – eredeti rajzait tekinti meg 2017. március 21-én. Fotó: Ray Tang / ANADOLU AGENCY / Anadolu via AFP
A londoni Imperial War Museum munkatársa Gerald Holtom – a világ egyik leghíresebb jelképe, a nukleáris leszerelés szimbólumának megalkotója – eredeti rajzait tekinti meg 2017. március 21-én. Fotó: Ray Tang/ANADOLU AGENCY/Anadolu via AFP

4. Gerald Holtom: Békejel / Peace Symbol (1958)

Gerald Holtom Peace Symbolja, azaz békejele a brit nukleáris leszerelési kampány számára készült, és alapvetően a zászlókkal elmutogatott szemaforjeleket használja: a D és N betűket („nuclear disarmament”). Később a jelentése messze túlnőtt eredeti kontextusán, a hatvanas évek közepétől ez lett a hippik könnyen visszaidézhető pop-artja, amit transzparensekre, farmerkabátokra vagy mikrobuszokra rajzoltak. Érdekes egybeesés, hogy Gerald Holtom (1914. január 20. – 1985. szeptember 18.), aki a legismertebb békejelet tervezi meg, az első világháború kitörésének évében született, és az sem mellékes életrajzi tény, hogy a második világháború idején lelkiismereti okból megtagadta a katonai szolgálatot. Holtom azért vetette el a galambmotívumot, és készített új logót, mert a galamb szerinte a hamis szovjet békepropaganda része lett. A jel soha nem lett hivatalos védjegy, így az ellenkultúra fénykorában globális békeszimbólummá vált. Holtom később hajótervezéssel is foglalkozott, az ő munkája a Foiler nevű hidropláncsónak.

5. Marc Chagall: Békeablak / Peace Window (1964)

Marc Chagall Békeablak című monumentális üvegablaka 1964-ben készült az ENSZ New York-i székháza számára, emléket állítva Dag Hammarskjöldnek, az ENSZ második főtitkárának és tizenöt munkatársának, akik egy kongói békemisszió során vele együtt életüket vesztették, amikor gépük leszállás közben a földbe csapódott. (Bár jobb híján mindenki elfogadta, hogy baleset történt, az ügy máig sem tekinthető lezártnak. A korabeli szakértői vizsgálat pilótahibát jelölt meg, de később találtak több szemtanút is, akik azt állították, hogy egy másik repülőgépet is láttak a katasztrófa közelében, és hogy a gép már a levegőben kigyulladt, ami inkább a támadás verzióját erősíti.) A mintegy 4,6 × 3,7 méteres üvegablakon a béke és a szeretet motívumai láthatók, virágok, gyermek, valamint zenei utalás Beethoven IX. szimfóniájára, mi Dag Hammarskjöld egyik legkedvesebb zeneműve volt. Chagallnak a mű megalkotásában Robert Reynt, a híres üvegművész segített, és a több ezer színes üvegdarabból összeállított ablakon tudatosan kerülték a megszokott ólomüveg-ábrázolás megoldásait. A Békeablakot 1964 szeptemberében avatták fel az ENSZ székházában, Hammarskjöld halálának harmadik évfordulóján.

Banksy: A virágdobó (2003) című alkotása a krakkói Banksy Múzeumban, LengyelországbanFotó: FRILET Patrick / hemis.fr / hemis.fr / Hemis via AFP
Banksy: A virágdobó (2003) című alkotása a krakkói Banksy Múzeumban, LengyelországbanFotó: FRILET Patrick/hemis.fr/hemis.fr/Hemis via AFP

+1. Banksy: Flower Thrower (2003 körül)

A Flower Thrower 2003-ban, a második intifáda idején készült stenciles falfestmény a ciszjordániai Beit Sahourban, ahol már zajlott az izraeli–ciszjordániai elválasztófal építése. Az alkotás egy fegyveres konfliktus környezetében jelent meg, így közvetlen politikai kontextust kapott. A képet  – amely egy maszkot viselő férfit ábrázol, amint egy csokor virágot dob el – a titokzatos graffitikről elhíresült Banksy készítette. Idővel ez lett Banksy egyik leginkább mémesedett alkotása, amit Bruno Barbey fotója ihletett, amelyet a franciaországi 1968. májusi 6-i tüntetésen készített. Banksy egy korábbi változatot már 1999-ben megrajzolt. A Flower Throwerből 2003-ban 150 aláírt és 600 aláírás nélküli példányból álló szitanyomat-kiadás készült a Pictures on Walls kiadó gondozásában. A maszkos férfi, piros háttér előtti motívumot 2003-ban egy piros „CCCP” felirattal is kombinálták. Ebből mindössze 8–10 ismert példány készült; a mű a CCCP Love Is in the Air címet kapta. Az egyik példánya 53 340 fontért (22,5 millió forintért) kelt el a Phillips aukciósház árverésén.

Lesz-e még menedék? – Dalok a békéért

1. Pete Seeger: Where Have All the Flowers Gone? (1955)

A Where Have All the Flowers Gone? Pete Seeger amerikai énekes 1955-ben írt folkdala, amit 2002-ben beválasztották a Grammy Hall of Fame-be. (A kiadás éveként 1964 szerepel, amikor Columbia megjelentette kislemezen.) Szövegét egy kozák népdal, (Koloda-Duda) ihlette, a zenéhez pedig Seeger egy ír favágó dal dallamát dolgozta át. 1960 májusában az egyetemi diák Joe Hickerson további versszakokkal egészítette ki, hogy a szöveg körkörös szerkezetű legyen. Seeger 1955 októberében, egy repülőúton kapott ihletet, mikor is a jegyzetfüzetét lapozgatta, és elolvasta egy régi  feljegyzését: Hol vannak a virágok? A lányok leszedték őket. Hol vannak a lányok? Mind férjhez mentek. Hol vannak a férfiak? Mind a hadseregben vannak. Ezek a sorok a Koloda-Duda című kozák népdalból származtak, amelyre Mihail Solohov Csendes Donjában bukkant.

2. Bob Dylan: Blowinʼ in the Wind (1963)

Dylan nem árulja el, hogyan kell békét teremteni, inkább kérdéseket tesz fel, megmutatva: nem kell, hogy a protest song politikai nyilatkozat legyen. A Blowinʼ in the Wind valójában nem is tiltakozó dal, hanem vegytiszta költészet, melyben Dylan a békéről, a háborúról és az egyén szabadságáról beszél. A dalt 1962-ben írta, majd 1963-ban jelent meg kislemezen, és ugyanebben az évben felkerült The Freewheelinʼ című legendás albumára is. 1994-ben a szerzeményt beválasztották a Grammy Hall of Fame-be, 2004-ben a Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb dala című listáján a 14. helyre került. Bár 1963-as megjelenésekor a kislemez nem szerepelt a slágerlistákon, később mégis komoly rádiós sikert ért el, először az egyetemi adókon, a folkműsorokban, később pedig egy generáció himnusza lett. A dal premierje 1962. április 16-án volt a New York-i Gerdeʼs Folk City klubban, amit rögzítettek, és a felvétel később elterjedt a rajongók és a bootleggyűjtők körében.

3. Joan Baez: We Shall Overcome

A We Shall Overcome egy gospel, amely szorosan összefonódott az amerikai polgárjogi mozgalommal. A dal előzménye Charles Albert Tindley I'll Overcome Some Day című himnusza, modern változatát először a dél-karolinai Charleston dohánygyári munkásai énekelték a sztrájkjuk idején. A dalt számos folkénekes tűzte műsorára, köztük Joan Baez is, aki előszeretettel adta elő a hatvanas évek eleji tüntetéseken és koncerteken. Akkor nőtt a We Shall Overcome Joan Baezhez, amikor a washingtoni menetelés napján, 1963. augusztus 28-án a Lincoln Memorialhoz vonuló tömeg előtt is énekelte a dalt. Később a polgárjogi demonstrációk elképzelhetetlenek voltak a dal nélkül. 

4. John Lennon / Plastic Ono Band: Give Peace a Chance (1969)

Give Peace a Chance John Lennon egyik legismertebb dala, és talán a leghíresebb protest song. 1969. június 1-jén vették fel a montreali Queen Elizabeth Hotel 1472-es szobájában, a híres Bed-In happening keretében, hogy ezzel is támogassák a békét. A szállodának azóta ez a leggyakrabban igényelt szobája. A meztelen akció során egy újságíró megkérdezte, hogy mit akar Yoko és Lennon csinálni az ágyban? Lennon azt felelte: All we are saying is give peace a chance. Aztán megtetszett neki a mondat, és amit bele is írt egy készülő dal szövegébe. Innen pedig a dolog már poptörténelem. Lennon kölcsönkért egy nyolcsávos magnót, és a dalt a barátaival még ott, a szobában rögzítették. Újságírók és számos szubkulturális híresség volt ott, például a beatköltő Allen Ginsberg és az LSD pápa, Timothy Leary is. A Give Peace a Chance  volt az első kislemez, amit egy Beatle egyedül vett fel. Nagy-Britanniában 1969. július 4-én jelent meg a The Plastic Ono Band neve alatt, szerzőként John Lennont és Paul McCartneyt tüntették fel, de amikor Lennon Live in New York City című albumát újra megjelent, egyedüli szerzőjeként már csak Lennon neve szerepelt.

5. John Lennon: Imagine (1971)

Az Imagine John Lennon szólókarrierjének legnagyobb példányban eladott kislemeze, az 1971-es, azonos című albumának pedig a nyitánya, melyben Lennon arra kéri a hallgatóit, hogy képzeljenek el egy békés, határok nélküli világot. Lennon a halála előtt elmondta, hogy a dal szövegét felesége, Yoko Ono Cloud Piece című szövege ihlette.  2017-ben az Imagine társszerzőjeként Ono átvette a National Music Publishers Association által megítélt Évszázad dala díjat. Lennon és Ono a Beach Boys zsenijével, Phil Spectorral készítették a felvételt, a zongoramotívum még 1969 januárjában, a Beatles Let It Be időszakában született. Az Imagine-t többször is kiadták kislemezen, de csak Lennon 1980-as meggyilkolása után lett első a brit listán. Majd, amikor a 2012-es nyári olimpia dalai között is hallható volt, újra bekerült a brit top 40-be. Több mint 1,7 millió példányban kelt el az Egyesült Királyságban, és több száz előadó dolgozta fel, köztük Madonna, Stevie Wonder és Lady Gaga is. A dalnak van magyar popzenei vonatkozása is, a V’ Moto-Rock Várj, míg felkel majd a nap című lírájának Tudod, nincs Mennyország… című sorát bizonyára az Imagine Képzeld el, hogy nincs Mennyország sora ihlette.

5+1 Szélkiáltó: Lesz-e még menedék?

Az egyik legkülönösebb magyar békedal a Szélkiáltóé. 1984-ben a KISZ Hajdú-Bihar megyei bizottsága, a KISZ Központi Bizottságával és az Országos Béketanáccsal együttműködve hirdetett pályázatra több mint hatszáz pályamű érkezett, amelyekből húsz jutott el a debreceni döntőig. A versenyen a Szélkiáltó Lesz-e még menedék? című dala is díjazott lett. Nem sokkal ezután klip is készült hozzá, és a tévében is látható volt, a maga módján sláger lett belőle. Felkerült egy válogatáslemezre is, de a felvételt nem sokkal ezután betiltották, az albumot pedig bezúzták. A Lesz-e még menedék? Fenyvesi Béla szerzeménye, a zenéjét, és a szövegét is ő írta. Ezen a versengésen hangzott el először Varga Miklós Európa című dala is. A Lesz-e még menedék? szinte depressziós hangulatú békedal volt a korszak hivatalosan támogatott békepropagandájában, nem a protestáló békevágyat fejezte ki, hanem egy nukleáris apokalipszis rémképét, amelyben csak a tábornoknak jut óvóhely.

Ez is érdekelheti

Találkák, bálok és pletykák a grandhotelben – Amikor a hotel lobbija még a társasági élet centruma volt

A szállodai portások tudták, hogy Ferenc József nem száll liftbe, hogy Hruscsov hányas szobában aludt, és ismerték a hotelekben hemzsegő érdekes figurák történeteit, trükkjeit és vágyait. Képtelenségek és Fortepan-képek a hallból.

Toulouse-Lautrec a bordélyok, kabarék és szalonok botrányhőse volt

„Nem irgalmazok a szemölcsöknek” – írta Henri de Toulouse-Lautrec, és valóban: a valóságot, a mulatók fülledt világát örökítette meg, de valósága maga volt a varázslat. A posztimpresszionizmus mestere 125 éve, 1901 szeptemberében hunyt el.

Visszacsatornázná a kulturális térbe a kávéházakat egy új európai hálózat

Hogyan válhatnak a kávéházak ismét a kulturális párbeszéd, a művészeti találkozások és a közösségépítés meghatározó helyszíneivé? Erre a kérdésre keresi a választ a CAFE – Network of European Café Houses projekt zárókonferenciája szeptember 28–29-én.

Hét kulccsal nyíló páncélszekrény őrzi, most újra hatalmas érdeklődés övezi a cseh kincseket

Újra kiállítják a cseh koronázási ékszereket Prágában, többórás sor várható a várban. 2024-ben történelmi jelentőségű határozatot hozott Csehország köztársasági elnöke azzal, hogy engedélyezte az ereklyék nagy közönség előtt való rendszeres bemutatását.