Berényi Anna: A sebesültek sem hitték, hogy egy nő képes ezt a feladatot ellátni

A nővér című könyvének borítóján is hangsúlyos, hogy Kossuth Zsuzsanna neve szinte kikopott a köztudatból. Ön szerint ez egyszerű történelmi véletlen, vagy annak a jele, hogy bizonyos női szerepeket a történelem kevésbé tart fontosnak?

Minden korra jellemző, hogy a tetteket sokszor nem valós hasznuk és értékük szerint rangsorolja a társadalom, nem az alapján dönti el, hogy mit tart hősiesnek és mit nem. Kossuth Zsuzsanna tevékenysége olyan volt, ami értéke szerint felbecsülhetetlen, mégsem tartották sokáig hősiesnek.

Nő volt, ami már eleve kizárta, hogy tetteit saját korában igazán értékeljék, de a terület is, ahol nagyot alkotott, háttérterület volt, nem arról szóltak a hírek.

Miközben Kossuth Lajos nevét minden magyar ismeri, a húgáról alig beszélünk. Mit árul el ez a magyar emlékezetről?

A történelemírás nem demokratikus, régebben még kevésbé volt az, hiszen azokról tud leginkább megemlékezni az utókor, akikről van forrás. Azok meg rendszerint egy társadalom privilegizált tagjairól állnak rendelkezésünkre, tehát nem a nehéz sorsú nőkről. Emellett Kossuth Lajos a magyar történelem egyik legismertebb alakja, így nagyon könnyű mellette árnyékban maradni. Szerencsére azonban Magyarországon aki egészségügyi oktatásban részesül, az hall és tanul Kossuth Zsuzsannáról.

Volt olyan pont a kutatás során, amikor dühös lett amiatt, mennyire kevés szó esik Zsuzsannáról?

Inkább azt mondanám, elszomorodtam, amikor például Kossuth Lajos leveleit olvasva nagyon kevés említést találtam legkisebb húgáról, pedig egyéb forrásokból, naplóbejegyzésekből lehetett tudni, hogy életük egyes szakaszaiban szorosan együtt dolgoztak. De bőven voltak felemelő pillanatok is, amikor olyan regényes tényekre bukkantam az életével kapcsolatban, melyeket elképzelni se mertem volna.

Miért döntött úgy, hogy nem életrajzot vagy történelmi tanulmányt ír róla, hanem regényt? Mit tud a fikció, amit a történelemkönyv nem?

Nem történész vagyok, ezért történelmi munkára nem mertem volna vállalkozni. Egy ilyen elképesztő életútban az átélhetőség érdekelt a legjobban, és erre a fikció a legalkalmasabb. Úgy gondolom, hogy a dramatizált történelem az a műfaj, ami egyszerre ad át történelmi ismeretet, egyben annyira belevonja az olvasót a főhős sorsába, hogy teljesen át tudja érezni a hős gondolatait, dilemmáit, felelősségeit, sorscsapásait. Én így értem meg leginkább a történelmet, remélem, az olvasóimnak is segítek ebben.

Egy történelmi nőalak esetében hol húzódik a határ a dokumentálható igazság és az írói intuíció között?

Ez rendszerint a források gazdagságának a kérdése. Kossuth Zsuzsanna esetében aránylag sok intuícióra volt szükségem, mert a források szárazak voltak ahhoz, hogy a gondolatait és érzéseit is átadják. Ezeket nekem kellett a tények mögé elképzelni. Ilyenkor az írás megkezdése előtt igyekszem megismerni és magamban felépíteni a főhős személyiségét, így a regény alkotása során már ismerősként tudok róla írni.

Egy történelmi regény írásakor mennyire érzi magát írónak és mennyire „nyomozónak”?

A két szerep egyszerre fontos, és egymásra hat is, hiszen befolyásolja az írásomat a forrás, amit találok, de van, amikor egy írói ötlet kidolgozásához keresek forrást. Mindkét feladat nagyon izgalmas, a kettő kölcsönhatása pedig még inspirálóbbá teszi a folyamatot.

Kossuth Zsuzsannát sokszor az első magyar főápolónőként emlegetik. Mit csinált ő pontosan?

Kossuth Lajos arra kérte fel húgát, hogy a szabadságharc alatt szervezze meg a tábori kórházi ellátást. Ez sokrétű feladat volt: szabályokat állított fel, utasításokat küldött szét az országba, járta a helyszíneket és kórházakat alapított vagy átszervezett. Biztosította a gyógyszer- és kötszerellátást, az ápolóhiányt úgy oldotta meg, hogy felhívást intézett nőtársaihoz önkéntes ápolói munkára. A kötszerellátásba is bevonta a nőtársadalmat: tépéskészítő csoportokat szervezett szerte az országban. Olyan is gyakran előfordult, hogy besegített a kórház-kialakítás fizikai munkájába, sőt az ápolásban is részt vett. Kiemelkedő szelleme abban is megnyilvánult, hogy előírta minden sebesült egyforma ellátását függetlenül nemzetiségétől vagy rangjától, az ellenség sebesültjeit is ugyanúgy ápolta és ápoltatta, mint a magyar oldalon harcolókat. Kiváló pszichológiai érzékkel felismerte, hogy az egy helyről származó sebesültek jobban odafigyelnek egymásra, gyorsabban gyógyulnak, így előírta az ellátásra várók ilyen jellegű csoportosítását. Mindezt állandó kritika és ellenségeskedés közepette tette, mert a hadsereg tisztjei, de még maguk a sebesültek sem akarták elhinni, hogy egy nő képes ezt a feladatot ellátni.

A mai világban az egészségügyi dolgozókat gyakran csak krízishelyzetekben kezdjük el hősként kezelni. Ön szerint ezért is különösen aktuális az ő története?

Úgy gondolom, a hősies, szorgalmas, önzetlen, intelligens és alkotó emberek élete mindig aktuális. Inspirálóan hatnak a társadalomra, ezért is fontos, hogy megismerjük és időnként újra felidézzük tetteiket.

Manapság, amikor túl vagyunk egy világjárványon és körülöttünk háborúk dúlnak, Kossuth Zsuzsanna példája még időszerűbb.

Volt olyan tulajdonsága Zsuzsannának, ami inspiráló lehet a magyar embereknek?

Számomra a legkiemelkedőbb tulajdonsága az volt, hogy mindig talpra állt és mindig a saját erejéből. Rengeteg kétségbeejtő helyzetbe került, ahonnan emberfeletti erővel küzdötte fel magát, panasz nélkül, rövid életében sok alkalommal. Közben sosem magára gondolt, hanem azokra, akik rá voltak bízva: legyenek azok a közeli vagy távolabbi családtagjai, tanítványai vagy a sebesült honvédek.

Egy nemzet milyen történetek alapján dönti el, kiket nevez hősnek?

Csak remélni tudom, hogy a történelmi ismereteink és társadalomképünk fejlődésével megtaláljuk igazi hőseinket, akik valóban előremozdították a nemzet sorsát, nem csak hangzatos címeket és hivatalokat viseltek. Remélem, hogy ez a regény is egy apró lépést tesz abba az irányba, hogy megtaláljuk történelmünkben az igazán értékes tetteket.

Miért fontos 2026-ban egy 19. századi nő történetét újra elmondani? És mit veszítünk, ha nem tesszük meg?

Fontos újra és újra szembesülni azzal, hogy emberségünk, természetünk, alapvető gondjaink és értékeink nem sokat változnak az évszázadok alatt. Egy ilyen regény arra is jó, hogy végiggondoljuk, miben fejlődtünk, miben nem változtunk és miben lehetne még előrelépni. Kossuth Zsuzsanna története egybefonódott Magyarország történetével egy kritikus pár évben.

Ha az ő történetét nem tartjuk életben, a nemzet történetéből is elveszítünk egy fontos darabot.