Budapest legizgalmasabb színházi fesztiváljával zárul a nyár

Program

Augusztus 24. és szeptember 9. között a Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Plusz programsorozatán hat vidéki és határon túli nagyszínpadi alkotás, illetve a hat budapesti kamaraprodukció mellett hat színészképző iskola is bemutatkozik a zsűri előtt.

A Miskolci Nemzeti Színház Gyévuska című előadása. Fotó: Éder Vera
A Miskolci Nemzeti Színház Gyévuska című előadása. Fotó: Éder Vera

A Városmajori Szabadtéri Színpad szervezésében 12. éve futó zsűrizett mustra többek között azért jött létre, hogy helybe hozza a Budapest határain túli színházi élményeket. Az eleinte egy helyszínes, hét előadást bemutató esemény 2023-tól új szekcióval bővült, a nagyszínpadi művek mellé kamaraprodukciók is bekerültek a programba, amelyeket a margitszigeti Kristály Színtér színpadán láthattak a nézők.

Idén ismét bővül a Szemle Plusz.

Ezúttal hat színészképző intézmény mutatkozik be versenyen kívül, az OFF program keretében  egy-egy vizsgaelőadással az eseményen, hogy a következő színészgeneráció tehetségeit is megismerhesse a közönség.

Az előadások után esténként közönségtalálkozón és szakmai beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők. A Színház- és Filmművészeti Egyetemről érkezik Csokonai Vitéz Mihály Tempefőije, a kaposvári Rippl-Rónai Művészeti Intézetből Euripidész Oresztésze. A Pesti Magyar Színiakadémia növendékei Martin McDonagh Piszkavas, avagy Leenane szépe című darabját, a Keleti István Művészeti Iskola hallgatói Kurt Weill, John Gay és Elisabeth Hauptmann Háromgarasos operáját, a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés fiataljai Robert Lopez, Jeff Marx, Baráthy György Avenue Q – a mi szobánk című musicaljét mutatják be, a Freeszfe Egyesület pedig Nilats Niltat Tériszonyából készült produkciójával szerepel a programban. A Szemle Plusz Off programok ingyenesek.

A Szemle Plusz versenyprogramjába idén különlegességek kerültek.

Látható a Sepsiszentgyörgyről érkező Iráni konferencia Bocsárdi László rendezésében, a marosvásárhelyi Az igazság gyertyái című Székely Csaba-darab és egy újvidéki alkotás, a Történt egyszer Újvidéken. A tatabányai Jászai Mari Színház társulata Szikszai Rémusz rendezésében egy fekete komédiával, a Hóhérokkal érkezik, míg a Budaörsi Latinovits Színházból Alföldi Róbert főszereplésével a Liliom című előadás látható. A tavaly legjobb előadás díját megszerző Miskolci Nemzeti Színház is ismét versenybe száll, ezúttal Pintér Béla és Darvas Benedek Gyévuska című művével.

A kamaraprodukciók versenyében ezúttal izgalmas társadalmi kérdések és különleges emberi sorsok versengenek egymással.

A Milf című előadás Pető Kata és Rohonyi Barnabás kettőse,  a Telik egyetemi vizsgának készült Márfi Márk előadásában, de a bemutató óta jelentős sikereket ért el. Sodró Eliza Janikovszky Évát jeleníti meg a Kizárólag az utókor számára című előadásban, Bezerédi Zoltán a teremtéstörténet sajátos olvasatát adja elő a Cigány Mózesben, egy fiatal színésznő, Péteri Lilla Cserhalmi György rendezésében mutatkozik meg a Tizenhét hattyúkban, a Pálos Hanna és Vizi Dávid játszotta Lélegezz pedig a gyerekvállalás témájával foglalkozik.

Péteri Lilla a Tizenhét hattyúk című előadásban. Fotó: Juhász Éva
Péteri Lilla a Tizenhét hattyúk című előadásban. Fotó: Juhász Éva

A Szemle Plusz egyrészt színes és alapos színházi körképet ad a legizgalmasabb színházi műhelyekben folyó munkáról, másrészt szakmai versenyprogram is, amelyet négyfős zsűri kísér majd figyelemmel. A zsűri tagjai Benkő Nóra, a Városmajori Szabadtéri Színpad ügyvezető igazgatója, Hernádi Judit és Kocsis Gergely színművész, valamint Háy János író. A Kristály Színtér előadásait Benkő Nóra mellett Zsurzs Kati és Kerekes József színművészek díjazzák.

A Szempe Plusz részletes programja itt böngészhető