Egyéb

Idén 156 kutató nyerte el az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíját

Az ösztöndíj összege 2022 januárjától 250 ezer forint. Az ösztöndíj elnyeréséről kiállított okleveleket szeptember 19-én adták át ünnepélyesen az MTA Székházában.

Október elején újra MagdaFesztet rendez a debreceni Csokonai Nemzeti Színház

A női témák iránt érdeklődő közönséget várják elsősorban az idei MagdaFesztre, amelyet hatodik alkalommal, október 2. és 5. között rendez meg a debreceni Csokonai Színház – közölték a szervezők a fesztivál programismertető sajtótájékoztatóján.

A János vitézzel tér vissza az Opera az Erkel Színházba

Az idén márciusban megtartott operaházi előbemutató után szeptember 23-án az Erkel Színházban debütál Kacsóh Pongrác daljátéka. A darab főszerepeit Boncsér Gergely, Kálnay Zsófia, Sándor Csaba, Szemere Zita és Wiedemann Bernadett alakítják, az Opera együtteseit Dobszay-Meskó Ilona dirigálja.

Hamarosan megjelenik Dargay Marcell könyve a 180-as Csoportról

A 180-as Csoport 1979 és 1990 közötti történetének feldolgozása mindeddig a magyar zenetudomány nagy adósságai közé tartozott. A Kádár-korszak utolsó évtizedének alternatív művészi szcénáival szoros kapcsolatot ápoló experimentális művészcsoport tevékenységét Dargay Marcell zeneszerző tárta fel.

Pajta és Népzenei Selection – építészeti és népzenei konferencia a Fonóban

Szeptember 28-án és 29-én konferenciát rendez a Pajtakult és a Fonó, amelyben két panel szervezőjeként a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert Hálózat is részt vesz. A rendezvényen a pajtaépítészet aktuális kihívásai és zenei szakmai kérdések is terítékre kerülnek.

Megtalálták az egykori egerszegi vár északnyugati bástyájának maradványait

A 17. századi leletegyüttesre a tervezett mérlegház és parkoló területén végzett ásatás során bukkantak rá.

Rachmaninov összes zongoraversenye – újdonságok a kilencedik Cziffra Fesztiválon

Jövő év január 18-án veszi kezdetét a kilencedik Cziffra György Fesztivál, amelynek nyitókoncertje egyben jótékonysági esemény is lesz. De különlegesség lesz a Zeneakadémián tartandó hangverseny is, amelyen Rachmaninov összes zongoraversenyét műsorra tűzik.

Restaurálásra elvitték a Louvre nagyterméből Delacroix leghíresebb képét

A legnagyobb gondossággal emelték le a falról szerdán a párizsi Louvre múzeumban Eugene Delacroix monumentális vásznát, A szabadság vezeti a népet című alkotást, amely restaurálása után, 2024 tavaszán lesz ismét látható.

150 ezer látogatónál jár a Magyar Géniusz Vándorkiállítás

Nagy érdeklődés övezi a Petőfi 200 emlékév apropóján szervezett Magyar Géniusz Vándorkiállítást. Eddig összesen 150 ezren tekintették meg a vidék géniuszait felvonultató nagyszabású tárlatot, amely szeptember 20-tól a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban lesz látható.

Arannyal, ezüsttel és pénzzel díszített szoborral és templommal ünnepelnek Indiában

Indiában 25 millió rúpia (108 millió forint) összértékű bankókkal és pénzérmékkel díszítettek fel egy hindu templomot, egy istenséget ábrázoló szobrot pedig 69 kilogramm arannyal és 336 kilogramm ezüsttel ékesítettek a Ganésa Csaturthi fesztivál alkalmából.

Befejeződött az első magyar-marokkói koprodukcióban készült film forgatása

Befejeződött Marrákes környékén a Filmintézet támogatásával készülő Sirokkó című mozifilm forgatása. A forgatási időszakban bekövetkezett a valaha volt legnagyobb földrengés Marokkóban, amely külön kihívás elé állította a készítőket.

Emléktáblát kapott Petri György Terézvárosban

Felavatták Petri György emléktábláját, amelyet a költő egykori lakhelyén, Terézvárosban, az Eötvös utca 22. szám alatt állíttatott a Kertész Imre Intézet a művész születésének 80. évfordulója alkalmából.

Nyolc érmet szereztek a magyarok az idei Champagne és Pezsgő Világbajnokságon

Három arany- és öt ezüstérmet szereztek a magyar pezsgőkészítők által nevezett tételek az idei Champagne és Pezsgő Világbajnokságon.

Új stand up sorozat indul Mucsi Zoltánnal, Szinetár Dórával és Grecsó Krisztiánnal

Egy életem címmel új, életrajzi stand up sorozat indul szeptember végén a MOMkultban. Olyan ismert művészek állnak majd színpadra, mint Grecsó Krisztián író, Szinetár Dóra színész-, énekesnő vagy Mucsi Zoltán színművész, akik egy-egy színházi este keretein belül elmesélik az életüket.

A Kronberg Fesztivál vendége a 60 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar

Az idén 60 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar jubileumi évada alkalmából európai turnéra indul, amelynek egyik állomása a Kronberg Fesztivál.

Zenévé alakuló történetek az Átlátszó Hang Újzenei Fesztiválon

„Elmondanád nekünk, mit jelent számodra az otthon?” Erre a kérdésre gyűjtötte a válaszokat 12 művész. Benyomásaik alapján egy színházi előadás és egy kiállítás született, amelyek szeptember 19-én debütálnak a Bethlen Téri Színházban A Moment to Land címmel.