„Uram, ha sarokba szorították a kérdésekkel, és nem tud azonnal válaszolni, akkor szakítsa félbe a próbát valamilyen ürüggyel, menjen föl az irodába, és másnap igyekezzék válaszolni.”
Bizonyára jócskán akad a színházi rendezők között olyan, aki saját kétségeire, munkamódszerére ismer a fenti sorokban. Németh Antalnak, a budapesti Nemzeti Színház egykori igazgatójának szavait Tompa Miklós idézi annak az interjúkötetnek a 199. oldalán, amelyet Bérczes László közel három évtizeddel ezelőtt készített az erdélyi magyar színház nagy alakjával. Tompa hatalmas anekdotázó kedvvel mesél pályafutásáról, a politikáról, az írókról, a nőkről és mindenekelőtt a színházról, amely a teljes életét betöltötte. Olyan példaadó, nagy hatású rendezések fűződnek nevéhez, mint amilyen az 1951-es Sirály, az 1954-es Fáklyaláng vagy az 1959-re datált Optimista tragédia. Olyan nagyszerű színészekkel dolgozhatott együtt, mint Erdős Irma, Kőszegi Margit, Tanay Bella vagy éppen Delly Ferenc, Kovács György, Lohinszky Loránd és Szabó Ernő. Az interjúkötet alapján egy egészséges személyiség rajzolódik ki az olvasó előtt, akinél a szellem, a lélek és a test harmonizál egymással. Mindig ritkaság volt az ilyesmi, manapság meg különösen az.
1946-ban Tompa Miklós alapította a Székely Színházat Marosvásárhelyen, amelynek jogutódja a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. Ennek a teátrumnak a magyar tagozata mutatta be a Székely körvasút. Tompa Miklós mesél című Bérczes-könyvből készített színpadi adaptációt Én így látom címmel. Az előadást rendező és a drámai változatot készítő Barabás Olga meg sem próbált igazán többszereplős variációt írni, így meglehetősen öszvér színpadi megoldás született. Az Én így látom ugyanis valójában monodráma, amelyet valamiért nem egy színész ad elő. Holott a könyv lapjain megképződik a másik szereplő, a kérdező Bérczes László szellemi-lelki sziluettje is.
A könyvben Tompa monológjaiból, esetenkénti visszakérdezéseiből egy életközepi válsággal küzdő férfi jelenik meg az olvasó lelki szemei előtt. Ez a fiatalember nem csak kérdez, vagy jó érzékkel hallgat. A könyvbéli Bérczes olykor tamáskodva csóválja a fejét. Nem hisz abban, hogy a Ványa bácsi című Csehov-darab Asztrov doktora oly egyértelműen pozitív figura lenne, ahogyan azt beszélgetőpartnere állítja. A kiadvány másik erénye ugyanis, hogy olvasmányossága mellett egy-egy megjegyzéssel képes izgalmas fénytörésbe állítani klasszikus drámákat. Tompa néhány találó mondattal, egy régi Ármány és szerelem-előadás felidézésével elemzi például Lady Milford és Lujza jelenetének lélektanát Schiller remekművéből. Máskor Bérczes vélhetően találva érzi magát, hiszen a nagyszerű emberismerő Tompa felhívja figyelmét arra, hogy nem kellene tüskéket, más néven rövideket innia. Mindebből az előadásban vajmi kevés jelenik meg.
Feltűnő az is, hogy a színpadi változatban a színházi ügyektől mennyire nem látni az embert, a férfit, holott Tompa meggyőzően és lényegre törve beszél a férfi-nő kapcsolódások archetipikus különbségéről is. „Pedig a férfiösztön mást követelne: meglátunk egy nőt, megüt valami áramütés, és ösztönünk szerint csak intenénk neki, szó nélkül lefeküdnénk, és reggel, ha sikerült, tovább folytatnánk, ha nem, elfelejtenénk egymást, elköszönnénk.” (Bérczes László: Székely körvasút. Tompa Miklós mesél. Pesti Szalon Könyvkiadó. Budapest, 1996, 202. oldal).
A fentiek miatt – a főszereplőt kivéve – nincsenek hálás helyzetben a színészek. Kovács Károly a Riporter alakítójaként végtelen türelemmel hallgat és maximum végszavaz. Mélyebb karakterépítésre nincs lehetősége. A négytagú női kar sem járt sokkal jobban. Benő Kinga, P. Béres Ildikó, Fodor Piroska, Kádár Noémi profán istennőkként fonnak a háttérben, vagy színpadi stílusgyakorlatot mutatnak be a darabbéli Tompa instrukciói alapján.
László úgy anekdotázik a Tompa által személyesen is ismert Tamási Áronról vagy Nyirő Józsefről, hogy a személyiségek komplexitása és esendősége lesz meghatározó. Játéka képes felülírni azt a nem túl eredeti rendezői ötletet, miszerint amint jobban belemelegszik a mesélésbe a karaktere, annál több ruhát vesz magára. Tompa formátumos közösségépítő személyiség. A megszilárduló kommunista diktatúra ellenében úgy vezette társulatát, hogy engedjen is az érvényesülésre kevéske teret engedő hatalomnak, de a színház művészi színvonala, a határon túlra szakadt magyarok lelki közössége is megmaradjon. Ezt a húzd meg, ereszd meg játékot a hatalom árnyékában példázza szépen László Csaba szerepformálása.
A színház-történeti érdekesség és a főszereplő impulzív játéka az erőssége Barabás Olga rendezésének. Ám összességében az a merészség hiányzik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának egyfelvonásosából, amely lehetővé tenné, hogy az alapszöveget jóval invenciózusabban kezeljék az alkotók.
Színlap- és előadás-információk a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának honlapján.
A kritika a 2024. május 11-én a budapesti Nemzeti Színházban látott vendégjáték alapján készült.
Fotók: Bereczky Sándor / Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link másolása
