A Horváthilonkák nyomában járva Örkény feleségébe botlunk, de végül Erdélyben kötünk ki
Minden rendes magyar háztartásban lennie kell egy Horváth Ilona-szakácskönyvnek – tartja Cserna-Szabó András. De vajon milyen élettörténet húzódik meg a 120 éve született legendás szakácskönyvszerző már-már köznevesült neve mögött? És mi köze volt Örkény István második feleségének a gasztrokultúránkat meghatározó kötetek kiadásához?
Pár hónappal ezelőtt Vecsei H. Miklós színésszel és Tempfli Erik zongoristával egy pesti belvárosi lakás tágas konyhájában palóclevest főztünk Mikszáth emlékére, közben boroztunk, valamint ételekről, receptekről, szakácskönyvekről cseréltünk eszmét. Van-e olyan negyvenen felüli ember Magyarországon, akinek nincs a lakásában egyetlen „Horváthilonka” sem? – tettem fel a kérdést. Ekkor derült ki, hogy Vecsei Hasinak rokona (nagymamájának nagynénje) a szóban forgó Ilonka, vagyis az a Horváth Ilona szakácskönyvszerző, akinek legendás műve először 1955-ben jelent meg Háztartási tanácsadó – Vezérfonal gazdaasszonykörök számára címmel az MNDSz (Magyar Nők Demokratikus Szövetsége) kiadásában.
Hazamentem, és feltúrtam a lakást: összesen négy darab Horváthilonkát találtam otthon. A legrégebbi kötet a már említett első kiadás, a legújabb pedig a 8., ami Szakácskönyv címmel jelent meg születésem évében (1974), és anyám neve olvasható a címoldalon.
Angéla 2013-ban ezt nyilatkozta a Magyar Konyha című lapnak: „Horváth Ilonának volt egy kicsi, régi szakácskönyve, és felkérték, hogy dolgozza át, modernizálja, bővítse ki négyszeresére. Mire ő azt mondta, hogy beteg, öreg, erre már nem vállalkozik. A baráti társaságból ismertem azt a szerkesztőt, aki aztán megkérdezte Ilonkát, belemegy-e abba, hogy valaki más dolgozza át a könyvét. Ilonka beleegyezett. Egy tál friss pogácsával fogadott minket, édes, idős néni volt, aláírta a szerződést, és két hét múlva meghalt. Én még kaptam két példányt a könyvéből, és azt mondták, hogy azt csinálok vele, amit akarok. 1955-ben jelent meg az első kiadás: gyakorlatilag ez az első nagy könyvem.”
Valami nagyon nem stimmel itt az évszámokkal. Horváth Ilona szakácskönyve először 1955-ben jelenik meg, ráadásul kétszer (a második verzió Háztartási tanácsadó szakácskönyv címmel). Ugyan nem régi, de valóban kicsi könyv, mindössze 127 oldal. 1956-ban aztán többször is kinyomják, több mint duplájára hízik a kötet, nagyjából háromszáz oldalas lesz. 1963-ban (harmadik kiadás) már majdnem négyszáz oldalas.
Anyukám már emlegetett példányában (1974, 8. kiadás, 504 oldal) ez olvasható: „A bevezető részeket írta és a könyvet átdolgozta F. Nagy Angéla”. Szóval F. Nagy Angéla valószínűleg 1967-et akart mondani, amikor 1955-öt mondott. Már csak azért is, mert 1955-ben Horváth Ilona még nem lehetett „édes, idős néni”, hiszen csupán 49 éves volt. És hogy Horváth Ilona a szerződés aláírása után két héttel meghalt? De hát Ilonkánk 1969-ben hunyt el, még ekkor sem volt öreg, csak 63 éves.
Hogy az évtizedek alatt rengetegszer megjelenő és folyton bővülő szakácskönyv pontosan hány kiadást ért meg? Ezt szinte lehetetlen megszámolni, hiszen annyiféle címen, annyiféle kiadó, annyiféle kiadványt nyomott Horváth Ilona (F. Nagy Angéla?) receptjeiből, hogy az ügyben teljes a káosz. (Hogy mást ne mondjak, van egy F. Horváth Ilona nevű szakácskönyvszerzőnk is.)
Hasi megadta nagymamája (Vecseiné Pacsai Kinga) telefonszámát, az általa elmondottakból, valamint Kinga néni öccsének (Norbert) cikkéből rekonstruáltam Ilonka életét. („Ilonka”, nem tudom másként mondani, anyám is így hívta, hiszen családtag volt nálunk is, ráadásul Horváth Ilonka néven jegyzi 1958-as kötetét, A vendéglátó háziasszony címűt.) Szóval Ilonka 1906-ban született Brassóban, édesanyja székely, édesapja (Jellasics József) Horváthra magyarosította nevét. (A családi legendák szerint Horváth József Josip Jelačić horvát bán unokája volt. Vajon mit érezhetett volna a seregünk elől Bécs felé futó „Jellacsics, a gyáva”, ha megtudja, kicsit több mint száz év múlva dédunokája receptkönyvéből sütik majd a magyar háziasszonyok a Kossuth-kiflit?)
Ilonka Brassóban járt elemibe, Nagyszebenben tanítóképzőbe, 1924-ben szerzett diplomát. A kedvesnővérek nemcsak zongorázni, énekelni, franciául és németül beszélni, de a háztartási ismeretekre is megtanították. Előbb Hegyközújlakon, majd Krasznán tanított, 1933-tól két éven át járta a Hargita környékét, és szinte minden faluban háztartási tanfolyamot tartott a székely „leánkáknak”. 1935-től főiskolára járt Temesváron, gazdasági tárgyak oktatására jogosító oklevelet szerzett, azután Csíksomlyón és Csíkszeredában tanított, majd Nagyszalontán lett egyházközösségi (falujáró) nővér. 1940-től Nagyváradon a Bottó Ferenc Gazdasági Iskola igazgatója lesz, négy év múlva menekülni kényszerül, és csakhamar a törökszentmiklósi Gazdasági Iskola vezetésével bízzák meg.
Tanított elemi iskolában, elvégezte a szegedi egyetemen a magyar–történelem szakot, 1952-től pedig a Bercsényi Miklós Gimnázium leánydiákotthonát irányította. Élete legnyugalmasabb évei következtek: zongorázott, harmonikázott, népdalokat énekelt, németet, franciát és szalontáncokat tanított, főzött, háziasszonyokat képzett, és itt, Törökszentmiklóson írta meg szakácskönyvét.
Az utolsó kiadás két éve, 2024-ben jött ki a nyomdából. Minden rendes magyar háztartásban van egy példány Ilonkából. Még néhány rendetlenben is… Anyukám kötete a sok használattól teljesen szétesett, végül apám köttette bőrbe, még száz évig biztosan egyben lesz. 115 ezer példányban jelent meg 1974-ben a Magyar Nők Országos Tanácsának kiadásában, a nagy Kaján illusztrálta. Talán apám vette anyámnak ajándékba.
Ilonka erdélyi gyökereit le se tudná tagadni, a 71. oldalon nyílik a könyv, s máris ezt olvasom: Erdélyi raguleves, kettővel utána pedig: Tárkonyos bárányleves. Nem más ez, mint a híres erdélyi bárányfejleves, tejfölös, tárkonyos, jöhet bele a belsőség, a külsőség és a csontos hús is. Minden magyar háziasszony és -ember Ilonkája 1906 nyarán született, éppen 120 éve.
Fotók: Csiki Vivien/Kultúra.hu
