A lepra kórokozóját 1873-ban Gerhard Hansen norvég orvos izolálta. A betegséget korábban már legyőzöttnek hitték, azonban még ma is milliós nagyságrendben jelentkezik világszerte. 1982 óta gyógyszer-kombinációval gyógyítható, de a kezelés hosszadalmas és költséges.

A királyi vár tövében elterülő budai polgárváros a török hódítás előtti időkben gazdasági és kulturális életében is megelőzte Pestet, Buda visszafoglalása után azonban a fejlődés iránya megváltozott. A XIX. század közepére elkészült a Pesti Redout, amely a polgárság társadalmi összejöveteleihez, bálokhoz, estélyekhez, hangversenyekhez szolgáltatott méltó helyszínt. A budai polgárok szerettek volna egy hasonló célokra szolgáló és hasonlóképpen reprezentatív épületet. 1892-ben beadványt intéztek Gerlóczy Károly fővárosi alpolgármesterhez ennek érdekében és a megvalósítás nem is késett sokáig. Kapóra jött, hogy 1894-ben a főváros megkapta a katonai hatóságoktól a nagy kiterjedésű kaszárnyákat, közöttük azt a raktárépületet is, ahol a társzekereket tartották, a Fő utca-Corvin tér-Iskola utca sarkán. Ide tervezték a Budai Vigadó felépítését, megvásárolva a két szomszédos telket is. A sokfunkciós, dísztermet, könyvtárat, egyesületi szobákat, vendéglátó helyeket is tartalmazó épületre kiírt pályázatot a fiatal építész, Árkay Aladár és apósa, Kallina Mór közös terve nyerte. A megvalósításra is ők kaptak megbízást és egy éven belül, 1899-re már állt is az épület. A földszinten kávéház, vendéglő és ruhatárak voltak, az első emelet döntő részét a 350 négyzetméteres díszterem foglalta el, amelyet allegorikus festmények és szecessziós faldíszek ékítettek. Két oldalt egy-egy kisebb terem csatlakozott hozzá. Az Iskola utcai oldalon hatalmas, négyszáz személyes éttermet alakítottak ki, valamint itt helyezték el a Budai Polgári Kör társalgóját, olvasó- és játéktermeit. Az épület stílusát tekintve nem volt hivalkodó, csak módjával díszítették kívülről. Több stílusirányzat is felismerhető volt rajta, de éppen egyszerűsége miatt ez nem volt zavaró. A régen várt Vigadó megnyitására 1900. január 30-án, egy farsangi bál alkalmával került sor.
A II. világháború súlyos károkat okozott az épületben és a helyreállítás nem az eredeti állapot szerint történt. Ismét pusztult, kopott a polgárság hajdani találkozóhelye. Nem volt méltó az időközben odaköltözött Állami Népi Együtteshez sem. Felújítása – eredeti állapotának megfelelően – 2005-ben elkezdődött; neve és funkciója megváltozott: Hagyományok Háza néven a magyar népművészet teljességének kíván otthonul szolgálni.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 2000 [Hajós György])

BATTHYÁNY IGNÁC, gróf (Németújvár, 1741. január 30. – Kolozsvár, 1798. november 17.): erdélyi római katolikus püspök, egyháztörténész, a gyulafehérvári Batthyány-könyvtár alapítója. Tanulmányait Nagyszombatban, Grazban és Rómában végezte. 1760-ban jáki apát, 1767-ben egri kanonok, 1773-ban egri nagyprépost, 1780. augusztus 28-tól erdélyi püspök volt. Római tanulmányai idején a vatikáni könyv- és levéltár magyar anyagával ismerkedett; történeti kutatásait hazatérése után is folytatta. 18 000 kötetes könyvtárával megvetette a gyulafehérvári Batthyány-könyvtár (a Batthyaneum) alapját; ugyanitt csillagvizsgálót is létesített. Egyháztörténeti munkássága során számos fontos történeti forrást tett közzé.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1991. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

BILKEI PAP LAJOS, (Mórágy, 1894. január 30. – Lisszabon, 1976. január 26.): balneológus, reumatológus, a Nemzetközi Reumaellenes Liga egykori főtitkára, Budapest fürdővárossá fejlesztésének első kezdeményezője.
Református teológiát és filozófiát Budapesten és Genfben tanult; orvosi tanulmányokat a pozsonyi, a bécsi és a budapesti egyetemen folytatott. 1923-ban avatták orvosdoktorrá. 1923-tól segédorvos a pozsonyi, majd a bécsi Wenckebach-klinikán, 1925-től a budapesti Lukács fürdő és a Vöröskereszt Erzsébet Kórházának főorvosa volt. 1931-ben egyetemi magántanárrá képesítették, 1935–44-ben a Székesfővárosi Gyógyfürdők igazgatója, a Magyar Orvosok Reuma Egyesületének főtitkára volt (1927–45). Az ő nevéhez fűződik Budapest fürdővárossá fejlesztésének első kísérlete. A reumatikus megbetegedések okaival, a vérkeringési zavarok vizsgálatával foglalkozott. Ő írta az első magyar kézikönyvet a reumás megbetegedésekről. 1945-ben Nyugatra távozott, Portugáliában telepedett le, ahol a portugál reumakutató intézet alapító igazgatójaként s a Nemzetközi Reumaellenes Liga főtitkáraként tevékenykedett.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1991. MTESZ, Magyar életrajzi lexikon, MEK)

GÖRGEI ARTÚRT (Toporc, 1818. január 30. – Visegrád, 1916. május 21.), a különböző korokban szélsőségesen megítélt, időnként heves indulatokat kiváltó hadvezért eredetileg a vegyészet érdekelte, csak apja parancsának engedelmeskedve végezte el a tullni utászképző akadémiát, majd kezdte meg katonai pályáját. Apja halála után otthagyta a hadsereget és a prágai egyetemen kémiát tanult. Professzora olyan tehetségesnek tartotta, hogy tanársegédként maga mellé vette. Görgei 1847-ben módszert dolgozott ki a kókuszdió zsírsavainak elválasztására és ennek során felfedezte a tizenkét szénatomot tartalmazó laurilsavat. 1848-ban azzal a szándékkal jött Magyarországra, hogy megpályázza a József Ipartanoda megüresedett kémiai katedráját. Ám amikor kitört a szabadságharc, mint volt tiszt, bevonult a honvédséghez. Innentől kezdve hosszú élete során már nem tért vissza igazi érdeklődési területéhez.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1993)

A neves és külföldön is sikeres hídtervező, az Erzsébet-híd újjáépítője, SÁVOLY PÁL (Budapest, 1893. január 30. – Budapest, 1968. december 29.) mérnöki oklevelének megszerzése után, 1920-tól néhány évig Hollandiában, Belgiumban és Luxemburgban dolgozott tervezőmérnökként. Több európai, egy kínai és egy mexikói híd társtervezője volt. 1925-ben Budapesten nyitott önálló mérnöki irodát. Számos vasbetonvázas épületet, zsilipet és egyéb műtárgyat tervezett magánvállalkozóként. Nevéhez fűződik a Lánchíd és a Margit híd valamint a Boráros tér aluljáró rendszerének kialakítása és ő tervezte a Nyugati pályaudvar mögött található Ferdinánd-hidat is. A II. világháborút követően a Mélyépterv vállalatnál dolgozott, majd az Uvaterv hídtervező részlegét vezette. Gyakorlatilag minden jelentősebb magyar híd tervezésében részt vett. Kiemelkedő munkái közé sorolható az újpesti, a bajai és a dunaföldvári vasúti Duna-híd, a tokaji és a szolnoki Tisza-híd. Az ő irányításával készültek hazánkban az első modern hegesztett hídszerkezetek. A tervezővállalatnál külföldi megrendelésre is dolgoztak; jelentős feladat volt a heluani Nílus-híd megalkotása, amely tekintélyes méretekkel rendelkezett 9 nyílású, 812 méter hosszú építményként. Sávoly Pál főműve az új budapesti Erzsébet híd megtervezése volt, amely komoly nemzetközi elismerést is aratott és a főváros egyik legtöbbet fényképezett ékessége lett.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1993 [Platthy Pál], Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)