Képző
Ők kapták a Magyar Sajtófotó Pályázat díjait
A 39. Magyar Sajtófotó Pályázatra 296 fotográfus 2515 pályaművel, összesen 7237 képpel nevezett.
Bálint Ádám: Fóliók – Az Artus Kapcsolótér új kiállítása
Az Artus Stúdió rezidens képzőművészeinek Artus Lakók című kiállítása után megnyílt Bálint Ádám kiállítása, a Fóliók.
Színek, realizmusok, meglepetések: nagyszabású kiállítás a Kieselbach Galériában
Eladással egybekötött nagyszabású kiállítás nyílik Színek, realizmusok, meglepetések címmel csütörtökön a Kieselbach Galériában, ahol több mint 150 műtárgyat, klasszikus, modern és kortárs alkotásokat láthat és vásárolhat meg a közönség.
„Azt az egy képet kell jól megcsinálni” – interjú Turós Balázs fotóművésszel
„Akkor tűntem el” állapította meg a nagymamája, férje halálára utalva. Ez lett a címe annak a sorozatnak, amelyet Turós Balázs a harmadik alkalommal elnyert Pécsi József-ösztöndíja alatt készített. A fiatal fotóművésszel beszélgettünk.
Az ország legnagyobb Zsolnay-kandallója épül a Budavári Palotában
Az ország legnagyobb Zsolnay-kerámiakandallója épül a Budavári Palota Szent István-termében; az épületegyüttes elsőként rekonstruált történelmi tere augusztus 20-tól lesz látogatható.
Díjat nyert a magyar építészek terve Kínában
Megosztott második díjat nyert a ZDA – Zoboki Építésziroda a sencseni Nemzetközi Előadóművészeti Központ tervpályázatán, amelynek idei döntőjében világsztárokkal, köztük Zaha Hadid irodájával és a végső győztes New York-i Ennead Architectsszel volt versenyben a magyar építészcsapat.
Járvány ihlette alkotások a berlini magyar kulturális intézetben
A koronavírus-világjárvány hatására készített alkotásokat mutatnak be a Collegium Hungaricum Berlinben (CHB).
Az est színe – Misetics Mátyás legújabb fotósorozata
A nagyvárosi lakótelepek kijárási tilalom idején elcsendesült miliőjét ülteti át sejtelmes éjszakai képi világába Misetics Mátyás alkotóművész. A budapesti és szombathelyi helyszíneken készült sorozat színes, neonfényben úszó éber álommá változtatja a jól ismert, ikonikus betonrengeteget.
Csaknem ezer alkotás érkezett a Szegedi Nyári Tárlatra
Rekordszámú, csaknem ezer alkotás érkezett a 41. Nyári Tárlatra, melyet májusban online rendez meg a szegedi Regionális Összművészeti Központ (Reök).
Funkcionalitás és esztétika kiváló ötvözése
Elkészültek a Magyar Divat & Design Ügynökség által indított első design LAB program párosainak szériaérett alkotásai.
„Fontosnak tartjuk meghatározni a saját tempónkat” – Interjú Pados Gáborral, az acb vezetőjével
Az acb galéria mindig külön utakon járt: próbáltak előre gondolkodni, és nem megriadni a merész húzásoktól sem.
Mitikus tájak – Szunyoghy Viktória kiállítása
A tárlat április 19-én nyílik meg a KGalériában. A képek a művész több hónapos malajziai útjának emlékeit mutatják be.
Elhunyt Haszmann Pál Péter népművész
Súlyos betegség után, életének 79. évében szombaton elhunyt Haszmann Pál Péter népművész és helytörténész, a háromszéki csernátoni falumúzeum nyugalmazott vezetője.
Három színt ismerek a világon – Bede Kincső egyéni kiállítása a Tobe Galleryben
Az április 14. és május 15. között látható kiállítás címét adó Három színt ismerek a világon című sorozat reflexió a Ceaușescu-korszak Romániájára.
„Óriási lyukak tátonganak a múzeumok gyűjteményeiben”
Hans Ulrich Obrist világhírű kurátort, a kortárs képzőművészeti színtér egyik meghatározó szereplőjét az Artportal kérdezte.
Magnetikus közterület, avagy a kereskedés tűrt hiányától az utcai csempészeten át a személyiségseftig
A II. világháború alatt és közvetlenül utána a kereskedés egyre burjánzóbb jogtalan formái teljesen abszurddá tették a modern ember célracionális viselkedését.