A nyolcvanas évek képzőművészete már annyira közel van hozzánk, hogy a róla való diskurzus még folyamatosan alakul-formálódik. Az azonban már most is jól látszik, hogy ekkortól kezdve a történet a nagy narratíva helyett sok kis mozaikdarabka összessége: egyre széttartóbbá és eklektikusabbá válik. A nyolcvanas években a magyar művészetben is teret nyer a stíluspluralizmus, az irányzatok helyett az egyéni életutak válnak fontossá, a globálisról a lokális felé tolódik el a hangsúly. És minden lehetségessé válik.

Mint Bak Imre fogalmazott: „A modern utáni világ nem stílusirányzat, egyszerre minden jelen van, nagyon különböző felfogások akár egy képen belül is együtt vannak. Egyszerre több igazság létezik.”

Újra megjelenik a táblaképek iránti igény. 

Ami pedig a kultúrpolitikát illeti, egyre inkább a nyitás jellemző. A hazai alkotók fokozatosan a nemzetközi művészeti élet részévé válnak, és a hazai intézményrendszeren belül is egyre több lehetőségük nyílik az alkotásra, a bemutatkozásra. Minden „tűrtté” válik, és mivel a fennálló rendnek nincs jövőképe, a művészetet egyfajta koncepciótlanság, tétnélküliség, bulihangulat hatja át.

Hajas Tibor

Hajas Tibor érzékeny performatív művészete fontos origója a nyolcvanas éveknek. Hajas zárt körű, műtermi közegben létrejött performanszai a test és a szellem harmóniáját kutatták. Műveinek főszereplője a saját teste, de míg a bécsi akcionistáknál a test minden méltóságát elveszti, Hajas önromboló, destruktív akcióit mindig áthatja a vallásosság. (Hajas Hamvas Bélát olvasott, és hatottak rá a buddhista tanok is.) Kemény meditatív munka során jut el a megvilágosodásig és az önmegsemmisítésig. Az életmű fontos darabja a Húsfestmény című sorozat, amelyen addig fest a saját testével, míg önkívületi állapotba nem kerül.

Hajas Tibor: Húsfestmény II
Forrás: ludwigmuseum.hu

Az új szenzibilitás

A nyolcvanas években a kimerült és elfáradt avantgárddal szembeforduló művészek festészet iránti igénye újra feltámadt. A Hegyi Lóránd művészettörténész körül csoportosuló alkotók már az új szellem térhódításának hírnökei voltak. Az új szenzibilitás Hegyi tipológiája szerint az avantgárd modernitásával, expanzionizmusával, konceptualizmusával ellentétben rezignált, introvertált, érzékiségre törekvő műveket teremt. Az 1980-as évek művészetét a szubjektív historizmus és a radikális eklektika jellemzi.

A különféle hagyományok és stílusok elemeiből az egyéniség kultuszát hirdető alkotások születnek.
A Frissen festve kiállítási enteriőrje (1984)
Forrás: epa.oszk.hu

A Hegyi Lóránd által szervezett, Frissen festve és Eklektika ’85 című kiállításokon a következő művészek vettek részt: Borbás Klára, Halász Károly, Kalmár István, El Kazovszkij, Keserü Ilona, Korniss Dezső, Nádler István, Pincehelyi Sándor, Tandori Dezső, Záborszky Gábor, Kelemen Károly, Ádám Zoltán, Birkás Ákos, Bullás József, Cseszlai György, Koncz András, Mazzag István, Mulasics László, Ősz Gábor, Pollacsek Károly, Sebestyén Zoltán, Soós Tamás, Szőnyei György, Szörtsey Gábor, Bak Imre, Fehér László, Károlyi Zsigmond, Klimó Károly, Koncz András, Kovács Attila, Szirtes János.

Birkás Ákos a nyolcvanas évekre – amerikai útja hatására – programjává tette a fejfestészetet, ami egyszerre volt szellemi provokáció és önfelszabadító gesztus.

Birkás Ákos Fej című sorozatának néhány darabja
Forrás: Balkon

A Fej 1 gesztusszerűen és erőteljes kolorittal megjelenített forma, ami idővel egyre jobban redukálódik és minimalizálódik, míg a kilencvenes évekre eljut az egyszerű ovális formáig.

A kompozíciók jellemzően több vászonra készülnek el, amelyek szélei izgalmas tengelyt adnak a képeknek.

Nádler István a nyolcvanas évekre leszámolt az Ipartervvel, és azzal kezdett kísérletezni, hogy miként lehet bizonyos formákat anyagszerűen megjeleníteni.

Nádler István: Hommage á Malevics diptichon
Forrás: mng.hu

A homogén színfoltokat elhagyja, sorozataiban pedig egy adott geometrikus formát fest meg újra és újra, míg végül elveszti eredeti jellegét. A nyolcvanas években készült festményei érzékeny és érzéki gesztusművek.

Bak Imre egész életművében megtartotta a szigorúan szerkesztett minimalista formavilágot; a festészet érzéki, szenzuális vonatkozásai sosem izgatták. Az életműve a hard edge, a pop-art, a minimalizmus és az op-art határán egyensúlyoznak, de volt egy időszaka, amikor a magyar népi kultúra elemeit alakította át geometrikus struktúrává. A nyolcvanas években összetett téri viszonyokat ábrázolt a síkfestészet eszközeivel.

Bak Imre: Rózsaszín pánik
Forrás: Balkon

Kelemen Károly Radírképei az avantgárd ismert, híres művészegyéniségeit, jeleneteit satírozzák el. A radírozás egyrészt dekoratív motívum, másrészt az új generáció viszonyát fejezi ki a klasszikus avantgárddal szemben, amire már történelmi távlatból tekint.

Bak Imre: Falu III
Forrás: mng.hu
Későbbi munkáin továbbra is az európai művészet ismert és elismert alakjainak egyes művei, kompozíciós, tematikus toposzai jelennek meg.

1985-ben jelent meg először azon képei főszereplőjeként a tedimackó, amelyek Chirico, Picasso, Baselitz képeire, motívumaira reflektálnak.

Kelemen Károly: Jackson Pollock akció közben
Forrás: mng.hu

Velencei Biennále, 1986

1986 fontos korszakhatár, hiszen a magyar részvétel nemzetközi kortárs művészeti pozicionálása ekkor, Néray Katalin, a Ludwig Múzeum későbbi alapító igazgatója nemzeti biztosi tevékenységével kezdődött meg. A biennále magyar pavilonjában Bak Imre, Birkás Ákos, Kelemen Károly és Nádler István művei szerepeltek. A heterogén válogatás a magyar művészet sokszínűségét kívánta bemutatni – és azt, hogy szinkronban van a nyugati tendenciákkal. 

Fehér László

Fehér László képeinek állandó témája „az idő formája, az időn át látott tér”, az ember helye az időben, az emberek egymáshoz való viszonya. Korai alkotói korszakában fotónaturalista, szürke képeket festett, a nyolcvanas évekhez közeledve azonban kiszínesedtek a művei, és nyugtalan ecsetvonások jelentkeztek rajtuk, amelyek a zsidó életérzést fejezték ki. 1985-től szürrealisztikus, misztikus és hűvösen távolságtartó képeket festett. Terei lecsupaszítottá, mesebelivé váltak, egy képen belül csak egyetlen színt használt. Később elbeszélő jellegűvé vált a festészete; ebben az időszakban a képein szereplő alakok árnyéktalanok, körvonalasak, lét és nemlét határán lebegnek. 

Fehér László: Zöld lépcső
Forrás: feherlaszlo.com

Lakner László

Lakner László a szürnaturalizmust maga mögött hagyva ízes, festői, fakturális művekkel jelentkezett, amelyekkel a gyökereit kezdte el kutatni. Duchamp jegyzetei, majd Paul Celan lírája, más könyvek és az egyik régi magyar nyelvemlék, a Halotti beszéd inspirálták, a számok és a kalligráfia egyre nagyobb szerepet kapott a művészetében. Motívumok (köztük a rózsa, a száj, a betű, a szám) és anyagok végtelen sokaságával dolgozott.

Lakner László: Isa pur
Fotó: Sulyok Miklós

Soós Tamás az appropriation art fontos képviselőjeként működött a nyolcvanas években. Szirtes János a Bercsényi Kollégiumban mutatta be performanszait, Lengyel András felhőképeket festett, Károlyi Zsigmond pedig a monokróm festészet hazai meghonosítója volt. 

Soós Tamás kiállítása
Forrás: ludwigmuseum.hu

ZUZU–VETŐ

Méhes Lóránt Zuzu és Vető János 1981 és 1986 között művészpárosként dolgozott. Őket tekintjük a „posztmodern szociálimpresszionista neobarbár” művészet megteremtőinek. Első közös akciójuk során papírból elkészítették a „szocializmus négyszögesített kerekét”, amely művészetük – az avantgárd paródiája – vezérmotívumává vált.

Zuzu–Vető: Két szív az egy pár
Forrás: mek.niif.hu

A szocializmus jelképeit (vörös csillag, sarló, kalapács, gyár, lakótelep, traktor, Trabant) ősi jelekkel és szimbólumokkal (szív, koponya, csont, tulipán, Eiffel-torony, piramis, Szabadság-szobor, nemi szervek, hangszerek) keverték. A képek narratívak, a szimbólumok, jelek összeolvashatók. Aktuális eseményt vagy egy-egy álmot mesélnek el mágikus, a jövőt pozitív irányba befolyásoló céllal. 

Posztavantgárd pozíciók az új festészeten túl

A nyolcvanas években nagyon sok olyan alkotó jelentkezett, akik egyéni úton haladtak, és nem tagozódtak be semmilyen irányba, nem alkottak másokkal szellemi közösséget. Roskó Gábor festményei múltbeli mitológiába repítik a nézőt, Ujházi Péter a hétköznapok krónikása volt, aki a gyermekrajzok őszinteségéből merítve, mindenféle megfelelési kényszer nélkül, az absztrakció és a figurativitás határán alkotott, Földi Péter képtelen volt betagozódni a városi létbe, és a vidéki élet mítoszait, népi hiedelmeket festett meg színes kompozícióin. Somogyi Győző dekoratív, illusztratív festészetében szintén a tradícióhoz nyúlt vissza, Bukta Imre pedig a mai magyar vidéki valóságot ábrázolja, és a parasztkultúra megőrzéséért folytat küzdelmet. 

Bukta Imre: Hajnali szabad permetezés
Forrás: mng.hu

A geometrikus posztmodernt a nyolcvanas évektől kezdve Konok Tamás, Fajó János, Joláthy Attila, Haász István, Maurer Dóra és Saxon-Szász János képviselték.

Maurer Dóra: Space painting
Forrás: Vintage Galéria

Hejettes Szomlyazók

A Hejettes Szomlyazókat Beöthy Balázs, Danka Attila, Elek István (KADA), Fekete Balázs, Kardos Péter, Nagy Attila, Várnagy Tibor és Vidákovich István alkotta. 1984-es manifesztumukban az intézményekkel szemben álló, tekintélyellenes, spontán, ötletszerű művészet mellett szálltak síkra. A közös festést, szobrászkodást, „akciózást” és zenélést elsősorban unaloműző időtöltésnek tekintették. Művészetük kapcsolatba hozható a dadával, a szürrealizmussal, az art bruttel és a fluxussal is. Egyfajta recycling artot műveltek, Munkácsy Siralomházát például rozsdás vasból és szalmából alkották újra. Nonkonformizmusukból eredően az hommage-ok és az újrafogalmazások mellett a polgárpukkasztó témákhoz is vonzódtak.

Hejettes Szomlyazók

Az önmitológia megépítése: El Kazovszkij

El Kazovszkij Dzsan-panoptikum című performanszsorozatában mintegy tértől és időtől függetlenítve mutatta be az embert. A filozófia, az irodalom, a zene, a tánc, a film, az építészet, a szobrászat, a festészet valamennyi eszközét igénybe veszi Dzsan-panoptikumának megteremtéséhez, amely színes, dekoratív és stilizált világ. El Kazovszkij a be nem teljesedett szerelemről, az élet, a halál, az elmúlás kérdéseiről szóló performanszaiban közös játékra invitálta a nézőket.

El Kazovszkij: Dzsan-panoptikum XII – 1980. május 11. vagy 18. 17.00, Kertészeti Egyetem, Budapest
Forrás: elkazovszkij.hu

Nyitókép: El Kazovszkij: Kis angyalok kara (Purgatórium 22.), 1992 (magántulajdon)

Az ötvenes évek művészetéről itt írtunk, a hatvanas évek művészetét taglaló cikkünk itt olvasható, és itt meséltünk a hetvenes évek művészetéről.