Képző

Visegrádi portrék – Gaál Tibor karikatúrái a Várkert Bazárban

Puskás Ferenc labdarúgó, Emil Škoda gépészmérnök, Maria Skłodowska-Curie fizikus, Ľudmila Podjavorinská költő, prózaíró – többek között e neves személyekről készült grafikák is szerepelnek azon a tárlaton, amely október 22–30 között látható a Várkert Bazárban.

A Kol-Labor kiállítással debütál a Godot Labor

Mint a Godot Labor kiállításából kiderül, a legfiatalabb művészgeneráció Izgalmas, lendületes, kiforrott és sokféle hanggal teli.

Ők kapták idén az Arany Rajzszög-díjakat

Az Arany Rajzszög pályázat zsűrije az idén 7 tervezőgrafikust díjazott. A pályázatra beérkező grafikai művek válogatása október 30-ig kiállításon látható a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen.

Nagykalapács, Acélcső, Iparvágány

A címben szereplő három fogalmat Csepel, azon belül a Weiss Manfréd alapította Csepel Művek köti össze, az ország egykor legnagyobb egybefüggő ipari komplexumának utcanevei voltak ugyanis.

Török hódoltság-korabeli érméket találtak Simontornyán

A török hódoltság kezdetén elrejtett, több mint ezerhatszáz darabos kincs nagy hányada ezüstérme, de vannak köztük Hunyadi Mátyás és Szapolyai János által veretett aranyforintok is

Lakner László mintegy 40 művét adományozta a Szépművészeti Múzeumnak

Jelentős, mintegy 40 művéből álló kollekciót adományozott a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Gyűjteményének Lakner László, az Iparterv-generáció 1974 óta Berlinben élő kiemelkedő alkotója.

Kunkovács László valóságszeletei

Kunkovács László az ArtPhoto Galériában bemutatott képei a Kárpát-medence jellegzetes tájait, arcait, sorsait tárják elénk.

Helyzet? – Derkovits-ösztöndíjas művészek az Art Marketen

Az idei Art Marketen egy koncepcióra felfűzött válogatás formájában mutatkoznak be az ösztöndíjban részesült legfiatalabb művészgeneráció tagjai, akik Helyzet? címmel ön- és társadalomelemző alkotásokat mutatnak be.

Magyar márkák – 10+1 érdekesség a Közértről

A Közért a 20. század második felének egyik legismertebb magyar cége. 1948 óta mind a mai napig az élelmiszerboltot jelenti a budapestieknek.

Pénteki kultúrrandi Szabó Réka Vivien látványtervezővel

Péntekenként megjelenő sorozatunkban sokszínű, tehetséges művészeket mutatunk be.

Családbarát és közösségi múzeum a Deák17 Galéria

Családbarát és Közösségi Múzeum díjat kapott a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria.

Januárig látható a Dürer kora a Szépművészetiben

Az eredetileg tervezettnél hosszabb ideig, 2021. január 10-ig lesz látható a Szépművészeti Múzeum Dürer kora című kiállítása, amely Albrecht Dürer és kortársainak 54 réz- és fametszetét, rajzát és tanulmányát mutatja be.

Múzeumi program hajléktalan emberek számára

Mi a múzeum? Mi a feladata? Kinek szól, és kiért van egyáltalán? Olyan hely, amely mindenki számára nyitott, sokféle emberről és sokféle embernek szól. Kiállításaival és programjaival hatékonyan hozzájárulhat a világ megértéséhez, az emberi méltóság és a társadalmi igazságosság fenntartásához.

A művészet időgép, amellyel elrepülhetünk a világ borzalmai elől

A Ludwig Múzeum új állandó kiállítása, az Időgép képzeletbeli utazásra hív a műveken keresztül.

Art Market Budapest tizedszer – Több mint hetven kiállító

Húsz ország több mint hetven kiállítója, köztük húsznál is több magyar kortárs galéria részvételével rendezik meg a 10. Art Market Budapest (AMB) kortárs művészeti vásárt október 22. és 25. között, a Millenáris park kiállítótereiben és parkjában.

Hogyan szólnak a Budapest OFF rajzai a középiskolásokhoz?

A Budapest OFF illusztrációi alkalmasak arra is, hogy a diákok megtanuljanak elvontabb képeket olvasni