Képző

Korai utazási fotográfiák a Mai Manó Házban

A 19. század derekán készült utazási fotográfiákból nyíltak kiállítások Egyiptom Flaubert idejében és Úti emlékezetek Amerikából címmel kedden Budapesten, a Mai Manó Házban.

Egy kiállítás képei a cirkuszban

Különös, a klasszikus cirkusz határait kitágító, egyedi hangulatú előadás a Tündértánc – Nővarázs, ami a cirkusz- és a képzőművészet közötti kapcsolatokat kutatja.

Csökkenteni a távolságot a mű és a néző között

Számomra a művészek saját interpretációi rendkívül inspiratív kiindulópontként tudnak szolgálni – mondja Pócs Veronika művészettörténész, aki a 20. századi francia-magyar képzőművészeti kapcsolatokat kutatja, de kurátorként szívesen kirándul a kortárs művészet területére is. Saját kutatási területéről és a művészettörténészek mai feladatáról is beszélgettünk vele.

Így strandoltunk mi

A nők az 1860-as évektől kezdve fürdőzhettek nyilvánosan, azonban testükből lényegében semmit sem mutathattak. Az 1920-as években azonban feloldóttak a korábbi tabuk és a nők a férfiakkal együtt, egyrészes fürdőruhákban élvezhették a vizet.

A Werk Akadémia diákjai a koronavírusra reflektálnak új kiállításukkal

Augusztus 26. és 30. között a Werk Akadémia képzőművészeti menedzser szakos hallgatói az emberek komfortzónáját feszegető kiállítással rukkolnak elő a Rugógyár Galériában.

Kortársak képei a köröndön

Több mint negyven kortárs alkotó munkáját állítják ki szeptemberben, a Kodály körönd két műemlék épülete előtt a Standby szabadtéri tárlat szervezői.

Rendhagyó módon tér vissza a Budapest Central European Fashion Week

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szigorú egészségvédelmi szabályok betartása mellett szeptember 10. és 13. között kínál lehetőséget a magyar márkák számára, hogy szűk hazai közönség előtt ismertessék a 2020-as őszi-téli kollekcióikat a Deák Palotában.

10 kiállítás, amelynek nagyon örültünk a nyáron

Ezeket a kiállításokat mindenképp érdemes útba ejteni, ha a fővárosban vagy a vidéki nagyvárosokban járunk.

„Szándékunk tiszta és őszinte volt” – A ceredi művésztelep 25 éve

A ceredi művésztelep elmúlt 25 évébe ad betekintést a MANK Galéria Élet – Jelek című kiállítása.

Videó: Pénteki kultúrrandi EXTRA Sajdik Ferenc grafikusművésszel

Péntekenként megjelenő sorozatunkban sokszínű, tehetséges fiatal művészekkel beszélgetünk. Ezzel a kivételes videóval az örökifjú Sajdik Ferencet köszöntjük 90. születésnapján.

110 éve hunyt el Székely Bertalan

1910. augusztus 21-én halt meg a 19. századi magyar festészet kiemelkedő alakja, nemzeti romantikánk fő képviselője.

Kontakt: Budapesten Bartha Máté kiállítása

Bartha Máté első egyéni kiállítása a TOBE Gallery-ben szeptember 2-30. között tekinthető meg.

Az érzékelések érzése Szántói Lilla munkáin keresztül

A tárlat augusztus 26. és október 11. között ingyenesen látogatható a Capa Központ Project Roomban.

„Vigyázat, csalok!" – Rodolfo-kiállítás nyílik Pécsen

Gács Rezső, avagy sokkal ismertebb művésznevén Rodolfo legendássá vált mondatával a figyelemfelkeltésen túl arra a paradoxonra hívta fel a figyelmet, hogy minden csak illúzió. Augusztus 28-ától a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely vándorkiállítása idézi fel a világhírű bűvész személyét és művészetét.

Meghalt Szebeni András fotóművész

Hosszan tartó súlyos betegség után, hetvenötödik életévében elhunyt Szebeni András Balogh Rudolf-díjas fotóművész, érdemes művész.

Üres tér – Posztkarantén tárlat

Nincs szomorúbb, mint egy üres kiállítótér: magányosan, bezártan. Nincs nagyszerűbb, mint egy üres kiállítótér: lehetőségekkel, titkokkal, új célokkal. Ez adja a Pécsi Galéria karantén utáni első kiállításának alapját, ahol összesen 10 művész installációja látható.