Képző
A Duna menti országok értékei Ráckevén
Ausztria, Bulgária, Románia, Szerbia, Szlovákia és Magyarország dunai településeinek életét, természeti, kulturális örökségét és a folyó kínálta fejlődési lehetőségeket mutatja be a csütörtökön nyíló DANUrB utazó kiállítás Ráckevén.
A világ roma ecsettel
Kőszegi Edit az Emlék-Álom-Kutya-Világ című kiállítás kurátora dokumentumfilmesből lett a roma képzőművészet egyik fő gyűjtője és gondozója. A szentendrei MANK galéria tárlatában gyűjteményének kialakulásáról és jelentőségéről beszélgettünk. Interjú.
Kizökkent pillanatok - Csudai Sándor fotói
2019-ben Csudai Sándor nyerte el a Hemző Károly-díjat a több anyagból álló pályázatával. A zsűri nemcsak a magas színvonalú és változatos tematikájú portfóliót értékelte – háborús tudósítás, képriportok, utcai fotó és drónfelvételek –, hanem azt is, hogy a leginkább „hemzős” pályázat volt az övé.
Kiállítás Rákóczi újratemetéséről
II. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre és bujdosótársaik hazahozatalának és újratemetésüknek történetét mutatja be a Nemzeti Emlékezet Múzeumának szombaton, a Múzeumok éjszakája alkalmából megnyíló kiállítása.
Frida Kahlo országa
Mexikó épületeinek részleteibe és lánya, Frida inspirációinak egyik forrásába is betekintést enged a Guillermo Kahlo fotográfiáit bemutató kiállítás a Műcsarnokban.
Ecsetnyomon a csend surrogása
„Éberen figyeltem az újat, becsültem az állandót, tanultam a régiektől” – vallja magáról Pataki Ferenc festőművész, akinek Hommage á Barcsay címmel nyílt kiállítása az ÚjMűhely Galériában. A fiatalok iránti figyelemről és a mesterek iránti tiszteletről kérdeztük őt a szentendrei tárlat apropója kapcsán. Interjú.
Szoborkiállítás a szentendrei művésztelep kertjében
Tizenegy kortárs szobrászművész alkotása látható a Szentendrei Régi Művésztelep parkjában. A nyári szobrászati tárlatot első alkalommal rendezték, és szeptember végéig látogatható.
Százötven év keleti művészet
Díszes, kissé groteszk wayang bábok merednek ránk egy vitrin mögül, az ülő démon csempelap felső szélén pedig egy graffitire bukkanunk. Egy kapuőrző vigyázza a Buddha-szobrokat és tekercseket, egy strucctojás pedig Hopp Ferenc gyűjteményezéséről mesél. A Hopp Ferenc Múzeum Made in Asia című kiállításán különlegesebbnél különlegesebb tárgyakat tekinthetünk meg.
Hommage à Barcsay
Pataki Ferenc festőművész Hommage à Barcsay című kiállítása tisztelgés a mester, Barcsay Jenő művészi és emberi nagysága előtt. Az ÚjMűhely Galériában június 19-én megnyílt válogatás a művész 1989 és 2019 közötti alkotói periódusát fogja át.
Megújult a kiskunhalasi Csipkeház és Csipkemúzeum
Divatbemutatóval és fotókiállítással nyílik meg a megújult kiskunhalasi Csipkeház és Csipkemúzeum pénteken.
Munkácsy más/kép(p)
A Déri Múzeum Munkácsy Mihály születésének 175. évfordulója tiszteletére rendezte sajátos képi világú tárlatát.
Séta a varázsló kertjében
Csáth Géza gyerekkora sejtelmesen dereng át novelláiból. A Margó Fesztiválon közelebb hajoltunk a varázsló kertjéhez, és Csáth Géza családjának fotóhagyatékával ismerkedhetünk meg. A fotográfiákon keresztül betekintettünk az író gyerekkori világába és az amatőr fényképészet és a családi albumok kezdeti korszakába.
Élményszerű tudásátadás a Duna Múzeumban
Az esztergomi múzeum új kiállítása közérthetően mutatja be a víz és a vízgazdálkodás világát. A tudás átadását a legmodernebb digitális technológia segíti.