Keresés
A Jojo Nyuszi Hitlere játssza a főszerepet Mundruczó Kornél új filmjében
E hónapban, Ausztráliában kezdik forgatni Mundruczó Kornél és Wéber Kata új, Place To Be című filmjét, amelynek főszerepeit Ellen Burstyn és Taika Waititi alakítják.
Az építészet társadalmi vetületéről szólnak az idei Budapesti Építészeti Filmnapok
A Budapesti Építészeti Filmnapok idén az építészet és urbanisztika mellett társadalmi témákkal is foglalkozik. A szervezők ezúttal is közel húsz vetítéssel és számos kísérőprogrammal várják az érdeklődőket március 20. és 23. között a Toldi Moziban.
Diákokat és tanárokat is segít a MOME ösztöndíjprogramja
Közel száz fő jelentkezett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Tiéd a holnap – A jövő kreatív tehetségeiért 2025-ös ösztöndíjprogramjára. A jelentkezők személyes meghallgatása több vidéki helyszínen, illetve Budapesten is zajlott, a 18 hátrányos háttérből érkező középiskolás diák, a program második évfolyama már meg is kezdte kreatív képzését a MOME Campusán.
José Carreras: Nem értem az életet zene nélkül
A legendás katalán operaénekes az idén tízéves Virtuózok című tehetségkutató műsor zsűritagjaként tért vissza Magyarországra, és válaszolt a Kultúra.hu néhány kérdésére.
Aki itt nőtt fel, az mindent kibír
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye az egyik leggazdagabb természeti és építészeti adottságokban, s az egyetlen, mely két UNESCO világörökségi helyszínnel is rendelkezik.
Ez a könyv szinte megetet az általa bemutatott gyümölcsökkel
A Tündérkerti pomológia heroikus kísérlet minden múltba mállónak a jövő aranyalapjává változtatására, az Élet győzelmének előmozdítására, legszebb hagyományaink felélesztésére.
Szlama László: a koboz rabja vagyok
A kobozművészethez vezető útjáról, a népművészet és népzene jelentőségéről, a zenekarában eltöltött másfél évtizedről és a közelgő jubileumi koncertről beszélgettünk a Bordó Sárkány frontemberével.
Bozsik Yvette: A nyugati civilizáció tévedése, hogy azonnal mindenkiről véleményt alkot
Bozsik Yvette gésajelmezt ölt magára, rendezőként pedig gyerekdarab bemutatójára és önéletrajzi film forgatására készül. Minden munkájában önmagát, a gyerekkorát, a családi kötelékek szerepét kutatja.
A trianoni tragédiából hirtelen a Covidba csöppenünk
Az ünnepi könyvhétre jött ki az Időjel Kiadó Gáspár Ferenc Trianon unokái – Baja krónikája című kötetével. A készülő Trianon-trilógia második darabját a szerzőről monográfiát író Bakonyi István mutatta be.
Március 30-án történt
„A szabályszerűség aszfaltozott út: kényelmes járni rajta, de egy virág sem nő rajta” – tartotta Vincent van Gogh holland festőművész, aki 1853-ban ezen a napon született és akinek neve mára szinte márkává vált. A posztimpresszionizmus egyik legnagyobb alakjának tartott művész a pályafutása során csupán egyetlen festményét tudta eladni, halála után viszont egyre nőtt a hírneve, képei ma már csillagászati összegekért találnak gazdára.
Sodró Eliza Veresegyházon délibábosítja a Hortobágyot
Nemcsak az derül ki a Mézesvölgyi Nyáron, hogy Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy, hanem az is, miként muzsikál Radnay Csilla, Kautzky Armand, Keresztes Tamás és Balázs Andrea egy operettben. Peller Károly különleges operettgáláján, a Nem rongyos élet! című esten a zenés műfaj nagyágyúi mellett a hazai prózai színjátszás kiválóságai is beugranak a nagybőgőbe.
Rakovszky Zsuzsa magukra maradt nők történeteit sűríti egy kötetbe
A Vattacukor című novelláskötet elolvasva azt is megsejtjük: nincs mindenki által elfogadott igazság, hiszen mindig minden azon múlik, honnan tekintünk egy adott helyzetre.
Film, zene és gasztronómia a Virág Benedek Ház nyári kultúrfröccsében
Budapest egyik csendesebb zugában, a Tabán szomszédságában igazi kultúrkincsekre bukkanhatnak azok, akik nyári szabadidejük egy részét a fővárosban töltik. A Virág Benedek Ház több mint kétszáz éves falai között ugyanis számos színvonalas koncert, filmtörténeti kuriózum és gasztronómiai meglepetés vár júniustól augusztus végéig az érdeklődőkre.
Keserü Ilona képéért legalább negyvenmillió forintot kell fizetni
Keserü Ilona egyik nagy méretű, drámai festménye 40 millió forintos kikiáltási árról várja a liciteket a Virág Judit Galéria 16. Háború utáni és kortárs művek aukcióján. Keserü mellett Reigl Judit, Fajó János, Lantos Ferenc és Nádler István alkotásai is gazdagítják az árverés anyagát.
Együttműködik a Budavári Önkormányzat és az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár
2025. április 17-én együttműködési megállapodást írt alá Böröcz László, Budapest I. kerületének polgármestere és Rózsa Dávid, az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója. A megállapodás célja a Budavárhoz köthető kulturális értékek megőrzése, könyvek, kiadványok digitalizálása, bemutatása és közkinccsé tétele, valamint egy hosszú távú, intézményesített együttműködés kialakítása a két intézmény között.
Itt minden gyerek kívánsága teljesül
Ha szeretnénk az okostelefon vagy a többi, ma már köztudottan káros digitális eszköz bűvköréből kiszakítani a gyermekünket, irány a Mesemúzeum, ahol kicsiket és nagyokat egyaránt csupa izgalom, felszabadult, örömteli élmény és játszva tanulás vár.
Böhm József magángyűjteményéből válogatott kiállítás nyílik Kecskeméten
Erdélyből a nagyvilágba címmel Böhm József magángyűjteményéből válogatott tematikus kiállítás nyílik a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében a Bozsó Gyűjteményben szerdán.
A kockásfülű nyúl és Dolhai Attila is ott lesz a Győri Tavaszi Fesztiválon
Színházi előadások, bábszínházi és balettprodukciók, illetve koncertek szerepelnek a szombaton kezdődő és április 6-ig tartó Győri Tavaszi Fesztivál programjában.
Véget ért az Operettszínház Tiétek a színpad! versenye
Megtartották a Tiétek a színpad! verseny döntőjét a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában március 9-én. Az egész napos rendezvényen kimagasló teljesítményt nyújtó Zengetők csapata végzett első helyen.
Gasztroszínház nyílt a Várban, ahol színészek és borok is játszanak a vendégekkel
Gasztroszínház nyílt a Fekete Holló kisvendéglőben a budai várnegyedben. A különleges fúzió egy vacsora és egy színházi előadás találkozása a terített asztalnál. Március 9-én a Fiú, leány, bor című előadás látható.