Keresés
Bartis Attila személyes naplói nem tartoznak senkire!
A PIM Halálom esetén elégetendő! című kiállítása bemutatja, milyen altípusaik lehetnek az írói naplóknak, milyen füzetekbe és hány éven keresztül íródtak, hogyan kerültek a múzeumba, és miként alakul át bennük a történelem mikrotörténetté.
Rekordot döntöttek Pécs kulturális intézményei
2024-ben a Zsolnay Örökségkezelő NKft. több mint 580 ezer látogatót fogadott a helyszínein és programjain. A pécsi világörökségi helyszínekre soha ezelőtt nem érkezett olyan sok érdeklődő, mint 2024-ben.
Szamuráj őseihez méltó elszántsággal küzdött az atomipar ellen a Nobel-díjas Óe Kenzaburó
Kilencven éve, 1935. január 31-én született Óe Kenzaburó Nobel-díjas japán író, akinek mintegy harminc nyelvre fordították le a műveit. Magyarul néhány novellája és a Futball-lázadás című regénye olvasható.
Kutatólaborból indult, műterembe érkezett
Gyerekkorától fontos számára a képzőművészeti alkotás, mégis egy elég éles kanyart követően állt a festőpályára. Korossy-Khayll Leventével randiztunk.
A bosszúspirál toposza és a statárium gonosza: a banalitáson túl
Történelmi traumák láncolata elevenedik meg Závada Pál új könyvében, ahol a Rákosi-korszak paraszti üldöztetései nyolcvanas évekbeli szemszögből tárulnak fel.
Ő írt először a Föld kékségéről, és feltalálta a repülőgép szót
Az irodalom sok mindenre képes: köztük talán arra is, hogy a klímaszorongást pozitív cselekvőképességgé formálja. Jókai regényei ebben kiváló alapként szolgálhatnak.
Fonográffal Székelyföldtől Somogyig
Európa első népdalgyűjtője, aki felvette az énekeket: Vikár Béla ma lenne százhatvanhat éves.
Timothée Chalamet Heath Ledger miatt lett színész, ma Bob Dylanként hasít
Generációjának egyik legígéretesebb színésze volt már kannibál és csokigyáros, először 22 éves korában jelölték Oscar-díjra, idén pedig Bob Dylanként nyújtott alakításával versenyez az aranyszobrocskáért.
Minden nemzedéknek megvan a maga Beatricéje
Kijött a Beatrice legújabb sorlemeze, a borító szerint ez Nagy Feró és Csillag Endre A Beatrice legendája című korongja.
Bálint Tibor mindent tudott, amit a mondatról tudni lehet
Demeter Zsuzsa irodalomkritikust Bálint Tiborról, a huszonhárom évvel ezelőtt elhunyt erdélyi íróról kérdeztük.
Fenntarthatóvá tennénk az életünket? Novák Péternek akad néhány jó tanácsa!
Amikor eldöntjük, hogy fenntartható életvitelre cseréljük le a korábbi pazarló hétköznapjainkat, sokan a fejünket vakarhatjuk: hogyan is kellene megvalósítani az ökológiai gondolkodást? Novák Péter A falu bolondja című sorozata jó támpontokkal szolgálhat ahhoz, hogy belevágjunk az életmódváltásba.
A szavazatok szerint Hajduk Károly az Örkény Színház közönségkedvence
Június 17-én tartotta évadzáró társulati gyűlését az Örkény István Színház.
Kafka héber leckékkel összeírt kefelevonata meglepően sokat ér
Franz Kafka cseh íróval kapcsolatos gyűjteményt kínálnak eladásra Párizsban, a gyűjtemény egyik kiemelkedő darabja egy ritkaságnak számító kefelevonat, rajta héber nyelvtani gyakorlatok Kafka kézírásával.
Tóth Vera, Ákos és a Magashegyi Underground is megkapta a Petőfi Zenei Díjat
Átadták a Petőfi Zenei Díjakat: a Magashegyi Underground lett az év együttese, Tóth Vera az év női előadója, Ákos pedig második alkalommal kapta meg az év férfi előadója elismerést június 1-jén este Budapesten, az A38 hajón rendezett díjátadó gálán, amelyet élőben közvetített a Duna, az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió.
Közel ötvenmillió forintot ért Keserü Ilona festménye
A Virág Judit Galéria tavaszi aukcióján Keserü Ilona, a hazai kortárs szcéna jelenlegi egyik legnagyobb sztárjának nagy méretű és drámai erejű festményéért adták a legtöbbet, 48 millió forintot, de magas áron keltek el Reigl Judit, Lantos Ferenc, Nádler István és Fajó János képei is.
Lackfi János és Visky András is ott lesz az erdélyi SepsiBook fesztiválon
A SepsiBook könyvvásár és irodalmi fesztivál Sepsiszentgyörgy és Háromszék egyik legfontosabb kulturális eseménye, a kortárs irodalom ünnepe Erdélyben. A Petőfi Kulturális Ügynökség május 22-étől 25-éig idén is izgalmas programokkal várja az érdeklődőket.
Alföldi-, Keresztes-, Kovalik- és Zsótér-rendezés lesz jövőre Budaörsön
Nagypál Gáborral mint új társulati taggal és nyolc bemutatóval készül a 2025/2026-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház. Az új előadások között klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak.
Nem fog a zenekar a gagyi bűnébe esni
A klasszikus zenéről nem biztos, hogy elsőre Amerika jut eszünkbe, holott az amerikaiak nem csak hamburgerben, cowboykalapokban és sorozatokban a leggazdagabbak a világon.
Budapesti tárlatvezetés Óbudától a Városligetig a Vármúzeum sétahétvégéjén
A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma idén is megrendezi a tavaly útjára indított Múzeum a város című sétahétvégét. Az április 12-13-i hétvégén rendezendő eseményen többek között Óbudával, a Várnegyeddel, a Városligettel, Zugló ismert és ismeretlen részeivel, valamint a Bródy Sándor utcával és annak egykori különc lakóival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Lázálom és szerepcsere: mindenüket felteszik idén a Pannon Filharmonikusok
A Pannon Filharmonikusok ALL-IN címmel hirdette meg a következő, 2025/2026-os évadát. A gazdag kínálatból elsőként a több mint húsz éves Müpa bérletes sorozatot, a Pannon bérletet ismerhetik és vásárolhatják meg az érdeklődők 2025. március 1-jétől. A Nemzeti Faültetés Napján meghirdetett bérletértékesítés a zenekar újdonságát szimbolizálja: minden bérletbevételükből származó jövedelem 1%-át faültetésre fordítják.