Keresés
„Próbálom úgy alakítani a rólam kialakuló képet, hogy önálló zenei jelenségként, identitásként tekintsenek rám” – interjú Nóvé Somával
Nóvé Soma legutóbb 2022 decemberében jelentkezett új zenei anyaggal, akkor adta ki az év egyik legjobb albumát Mordái nevű zenekarával. Korábbi fő formációja, a Middlemist Red azonban néhány hete felfüggesztette működését. Előbbi sikeréről és utóbbi zátonyra futásáról is kérdeztük őt.
Így gyászoltak Lefkovicsék – beszélgetés Breier Ádám filmrendezővel
A Lefkovicsék gyászolnak, ez a „keserédes, pesti zsidó dramedy”, ahogy rendezője nevezte első nagyjátékfilmjét, egy nyugdíjas korú bokszedző és az időközben Izraelben ortodox zsidóvá vált fia évtizedes konfliktusát állítja középpontba, miközben identitáskérdéseket is feszeget, hitről, veszteségekről és elengedésről is mesél.
Pénteki kultúrrandi Devich Botond díszlettervezővel
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszékének 2018-as diplomakiállításán felfigyeltem egy makettre. A Vígszínház Spiró György Koccanásához dodzsempályává alakított színpada és nézőtere meghökkentett.
Magányos vadász az időgépben
Kereki Sándor öt évtizeddel budapesti fotói születése után híres lett, és testközelbe hozta a ’60-as, ’70-es éveket. Ám szerényen úgy jellemzi egykori kalandjait, hogy ő csupán megmutatta, amit látott.
Átadták a Csoóri Sándor Program támogató okleveleit
„A néptánc olyan közös nyelv a Kárpát-medencében és egész Európában, melyet mindenki ugyanúgy ért, és ha szeretné, akkor tudja beszélni” – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára, Nagy-Vargha Zsófia szerdán Tatabányán, a Csoóri Sándor Program támogató okleveleinek átadásán.
Március 22-én történt
„Ha egy figura nem a lelkemből építkezik, akkor csak üres hang marad” – mondja vele készített interjúnkban Komlósi Ildikó operaénekesnő, aki ma ünnepli születésnapját. Rajta kívül ezen a napon köszönthetjük Gráf Zsuzsanna Liszt Ferenc-díjas karnagyot is, valamint ma ünnepeljük a víz napját világszerte.
Február 2-án történt
Ma van Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe. A Biblia szerint e napon mutatták be Jézust a jeruzsálemi templomban. E naphoz fűződik a legelterjedtebb időjóslás: ha a téli álmából ébredő medve barlangjából kijőve napos időt talál, megijed árnyékától és visszabújik, tehát hosszú lesz még a tél.
(Idő)utazás a reformkori Magyarországon
Hogyan lett a „vad keletből” vonzó úti cél a reformkori Magyarország egy angol útazónak hála? Mivel keltett feltűnést Wesselényi a Balatonon? És odatalálna Petőfi a Pilvaxba, ha most indulna útnak a városban? Az e heti Talpig magyar igazi kultúrtörténeti kalandnak ígérkezik. Podcastajánló.
A holokauszt-túlélők ebben a világban nem számíthatnak igazi empátiára
Gazdag Gyula 1985-ös filmje, a Társasutazás majdnem az utolsó pillanatban rögzítette az egykori deportáltak félelmetes emlékeikkel való szembesülését.
„Nem kifelé játszom” – Másik János a kreativitás kalandjáról
A Bereményi-hét alkalmából Veszprémben adott estjén ereje teljében levő, zenei és színészi eszközeit magabiztosan, de nem rutinból alkalmazó művésznek mutatkozott, aki azonban mer gyenge is lenni, és mintha semmit sem félne magából megmutatni.
A Krum hazai ősbemutatója a Pesti Színházban – egy tragikomédia, amelyben magunkra ismerhetünk
Hanoch Levin egyik leghatásosabb darabja, a Krum tele van életszeretettel és humorral, miközben fájdalmasan őszintén beszél a legfontosabb dolgokról: a fiatal generáció kiúttalanságáról, a szerelemről, a magányról, az élet élhetetlenségéről és a be nem teljesített vágyakról.
Reisz Gábor új filmjét a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatják be
A világ legrégebbi filmfesztiválján, az A kategóriás Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be a Magyarázat mindenre című magyar film. A hírt Alberto Barbera fesztiváligazgató jelentette be a fesztivál kedd délelőtti sajtótájékoztatóján.
Kétezer éves malaccal is találkozhatunk a hűség városában
Az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című országos programsorozat következő állomása a hűség városa és környéke. A Petőfi Kulturális Ügynökség ezúttal Győr-Moson-Sopron vármegyét járta be, idegenvezetője pedig Taschner-Schmidt Erika volt.
A népviselet alól kilóg a tetkó
Hogyan élnek tovább a hagyományaink, és miként örökíti meg mindezt a 21. századi fotográfia? A Hagyományok Háza Pixel és folklór című kiállítása ezt vizsgálja.
Egy magyar cimbalomművész meghódítja Amerikát
Melankolikus kecsesség, káprázatos feldolgozás – a New York Times kritikusa ilyen jelzőkkel írt Lisztes Jenő játékáról, aki nemrég a New York-i Filharmonikusok koncertjén lépett fel a Lincoln Centerben. A világjáró magyar muzsikussal beszélgettünk.
Az olvasásnál is fontosabb, hogy megőrizzük a gondolkodás tradícióját
Könyvjelző sorozatunk legújabb részében Heinczinger Mika, Péter Beáta, Bocskor Bíborka és Háy János mesélt olvasásról, szülői tapasztalatokról.
„Még több kérdésem van” – Barta Ágnes színművész változó világa
Szép, barna lány közelít a kávézóban. Megragadja a tekintetem. Nemcsak amiatt, hogy egy televíziós sorozatból ismerős, hanem a hétköznapi kisugárzása miatt is, amely egyszerre érzékeltet erőt, kedvességet, nyitottságot és visszafogottságot. Melinda, Hella és Vicuska tökéletes keveréke mosolyog rám.