Keresés
Szenvedélyes Brecht-olvasat – A kaukázusi krétakör a Nemzeti Színházban
Izgalmas, a megszokottól eltérő feldolgozásban láthatja a közönség Bertolt Brecht A Kaukázusi krétakör című darabját. Avtandil Varszimasvili, a grúz színházi élet kiemelkedő alakja állítja színpadra a művet a teátrumban, a bemutató január 7-én lesz.
Ezek az emberek bekötött szemmel is képesek slágert írni
Zenés talkshow-ból tehetségkutatóvá avanzsált Lil Frakk műsora, ahol a dalszerzők szimulációs játékhoz hasonló alkotótáborban bizonyíthattak.
Pénteki kultúrrandi Kemény Gabriella költővel, kulturális menedzserrel
Még csak 25 éves, de már két verseskötete is megjelent, Instagramon pedig több tízezres közösség merít erőt a „varázsigéiből”. A történetmesélés és a zene iránti szenvedélyét a költészet mellett hazai és londoni összművészeti események szervezőjeként és PR-szakemberként kamatoztatja, de dalszövegíróként és dalszerzőként is kipróbálta már magát.
Ne csak a világkonyha terén kergessük a Michelin-csillagot, hanem építsünk a saját hagyományainkra
Fehér Béla a szövegeiben megjelenő gasztronómiai elemekről, a regényeivel kapcsolatos félreértésekről és a magyar konyha történetében előforduló vándorhibákról.
Nem píszí, de szerethető Herendi Gábor új vígjátéka
Hibátlan, helyenként lenyűgöző színészi alakítások, élvezhető humor, a műfaj meghatározó szabályainak professzionális alkalmazása jellemzi a Futni mentem című romantikus komédiát.
Klónozhatjuk-e szeretett kutyánkat, mint Barbra Streisand?
A klónozás nem másolatgyár: Dolly és Copycat is bizonyítják, hogy a genetikai egyezés nem jelent tökéletes azonosságot. Dinnyés András egyetemi professzort kérdeztük.
Miskolci szív
A Műút főszerkesztője, Jenei László a Kultúra.hu megbízásából felkért öt Miskolcról származó alkotót, hogy írjanak a városhoz fűződő mai viszonyukról és „miskolciságuk” összetevőiről. Mindarról, amit a szülővárosuk jelent számukra.
Meghalt Tompos Kátya
Hosszan tartó, súlyos betegség után péntek hajnalban meghalt Tompos Kátya, Jászai Mari- és Junior Prima díjas színésznő, énekesnő. A gyászhírt az elhunyt művész családja és menedzsmentje hozta nyilvánosságra.
Isten szenvedése – Pintér Béla és Társulata Az imádkozó című előadásáról
Számtalan vágyunk marad beteljesületlen, és ez sokszor nagyon fájdalmas. Ám Pintér Béla még nagyobb fájdalmakról: a beteljesülő vágyakéiról írt darabot. A valóságon erőszakot tevő akarás romlást hozó voltáról.
Kártyajáték nyerte el a Ludwig Múzeum Arttransfer fődíját
Idén hatodik alkalommal írta ki a Ludwig Múzeum a díjpályázatot, amelyre olyan múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek, kurátorok jelentkezését várta, akik a saját területükön az elmúlt időszakban sokat tettek a kortárs képzőművészet közvetítéséért és népszerűsítéséért.
Kiállítással, jótékonysági gyűjtéssel és premier előtti vetítésekkel érkezik A róka a mozikba
A tavasz nyitányaként érkezik március 7-én a hazai mozikba A lehetséges világok legjobbika rendezője, Adrian Goiginger új filmje, A róka. Az igaz történeten alapuló mozi premierjét fotókiállítás és premier előtti vetítések kísérik.