Keresés
Tóth Barnabás: A sakk szexi is lehet
Elnyomásról, tartásról és kiszolgáltatottságról szól Stefan Zweig Sakknovellája, a Mesterjátszma című pszichothriller alapja, a Hajduk Károly, Váradi Gergely, Mácsai Pál és Varga-Járó Sára főszereplésével készült filmbe azonban jó néhány csavar is került. Tóth Barnabás rendezővel beszélgettünk.
„Úgy csináld meg, hogy lássam: most beleszeretnek egymásba” – Interjú Uhrik Teodóra táncművésszel
Kortalan szépség és elegancia jellemzi, intenzív jelenléte ma is sugárzik a színpadról. Azt mondja, esze ágában sincs megállni, s noha most ünnepelte 80. születésnapját, a nyugdíjba vonulás szóba sem jöhet. Uhrik Teodóra táncművész a Magyar Kultúra Magazinnak nyilatkozott.
Akinek Ikarusokat és cápákat skiccel a ceruzája
Őrsi Ferenc ipari formatervező ugyan még nem növesztett kopoltyút, legjobban mégis a víz alatt, a cápák között érzi magát. Szárazföldi alteregója elismert autóbusz-tervező, akinek ikonikus, máig körberajongott Ikarusokat köszönhetünk. Idén a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat díjával ismerték el szakmai eredményeit.
A képregény örök és elpusztíthatatlan, akárcsak a magyar rockzene
A képregények szóbuborékjaiban a Grrr! és az Ahhhh nagyjából ugyanazt jelenti, mint a rock and rollban az Oh, Yeah!, vagy a Gabba, Gabba, Hey! Semmit és mindent. Szerencsére a képregényekkel nemcsak egyszerű sztorikat lehet elmesélni, hanem a teljes magyar rocktörténetet is. Erre tárgyi bizonyíték a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával, a Képes Krónikák Kiadó gondozásában megjelent Magyar rocktörténet második része is.
Senki nem csavarja úgy, mint Beckhamné
David Beckham híres megcsalási botrányáról szóló darabot mutatott be a Thália Színház, amely a bulvár hatalmára és a dezinformációs gépezet embertelen módszereire világít rá.
Ejhanap a békési cigány gasztronómia világában
Ásós Géza és a békési Kira vendéglő története számomra mesébe illő, noha „csak” a rengeteg munka és a legyőzhetetlen hit meséje az övék. A legjobb benne pedig az, hogy valóság: hogy a helyszínen, bár esetleg pár óra utazás árán bárki a saját szemével győződhet meg róla – és főleg belekóstolhat.
Az ördög és a jóisten is bennünk van
A Faust, az elkárhozott című táncdráma a Pécsi Balett táncművészeinek szenvedélyes előadásában elevenedik meg február 28-án és 29-én a Pécsi Nemzeti Színházban. „Itthon akartam valami újat és eredetit létrehozni” – mondja Dubrovay László, a produkció Kossuth-díjas zeneszerzője, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja.
Az imposztor él, és Kern András is jobban van
Spiró György „megreparálta” darabja eredeti szövegét, Rudolf Péter színre állította az előadást a Pesti Színházban, Kern András pedig eljátssza Wojciech Bogusławskit, a 19. századi varsói színészfejedelmet. Reméljük, még sokszor el is fogja, annak ellenére, hogy december 17-én rosszul lett az első felvonás végére. Aggódunk, és innen is jobbulást kívánunk neki a darab előző előadásán szerzett élményeink felidézésével.
Pszichológus költők mesterséges intelligenciával segítettek elválni Velencében
Ezen a héten belemerültünk a műfordítás rejtelmeibe Szöllősy Judy segítségével, megemlékeztünk a 140 éves Keleti pályaudvarról és az Animals emblematikus slágeréről, valamint megnéztük a Velencei Filmfesztiválon Szilágyi Zsófia legújabb filmjét is. No de veszélyt jelenthet-e a mesterséges intelligencia a hagyományos irodalom jövőjére, és vajon a generalisták vagy a specialisták mozdítják előre a világot?
„Mit tesztek a szegényekért?” – Ösztöndíjprogramot indít a MOME alapítványa
A MOME-n június 27-én útjára indították a Tiéd a holnap ösztöndíjprogramot. Az előregisztrációs felület már elérhető az egyetem honlapján. A sajtótájékoztatón jártunk.
Tavaszindító top 12 – Válogatás márciusi színházi bemutatókból
Katona József, Karinthy Frigyes és Móricz Zsigmond képviselik márciusban a klasszikusokat, míg a kortárs magyar irodalom színe-java a Budapest Bábszínháznak írt történeteket. Ebben a hónapban sem maradunk Csehov- és Shakespeare-premier nélkül, a zenés műfajból pedig ezúttal musicaleket ajánlunk.
A Kálmán-nap is versenyben van a palicsi filmfesztivál fődíjáért
Hajdu Szabolcs Kálmán-nap című alkotása is versenybe száll a palicsi filmfesztivál fődíjáért július 20. és 26. között
Michelangelo Dávid-szobrának méltóságát próbálják megvédeni az obszcén szuvenírektől
A véleményformálás szabadságát jelképezik vagy egyszerűen csak ízléstelenek azok a mindenhol kapható emléktárgyak, amelyek Dávid nemi szervére fókuszálnak?
Makovecz-emléktáblát avattak Temesváron
Emléktábla-avatással emlékeztek Makovecz Imrére vasárnap Temesváron, az építész által tervezett, 90 százalékban elkészült Új Ezredév Református Központban.
Nagykorúaknak szóló kortárs darabot mutat be a Játékszín
Megtartották a Francia rúdugrás olvasópróbáját a Játékszínben. Mohácsi István sikamlós, szórakoztató komédiáját Crespo Rodrigo viszi színre, a bemutatót december 2-án tartják.
Ókovács Szilveszter méltatlannak tartja az értékelést
A Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára pályázatot írt ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium, mivel Ókovács Szilveszter megbízatása 2023. február 14-én lejárt. A témával az index.hu is több ízben foglalkozott.
Magyar Írórezidencia már Marosvásárhelyen is
A Petőfi Kulturális Ügynökség Magyar Írórezidencia Programja 2022-ben nyitotta meg első határon túli rezidenciáját Sepsiszentgyörgyön. 2023 januárjától pedig Marosvásárhely is várja az elvonulni vágyó hazai és külföldi írókat, költőket, műfordítókat, tudósokat kéthetes időtartamtól, akár három hónapon át.
Alma és fája: Kelemen Barnabás és Gáspár
A Budapesti Vonósokkal lép színpadra április 7-én édesapjával, a Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművésszel, Kelemen Barnabással az ifjú hegedűvirtuóz, Kelemen Gáspár, aki a zenészcsalád negyedik generációja. Az est műsorában több családi kapcsolatot is felfedezhetünk.
Több mint kétezer pályázat érkezett idén a Csoóri Sándor Programra
A Kulturális és Innovációs Minisztérium által kiírt, a magyar népművészet támogatására létrejött programra a jelentkezés augusztusban zárult, a megvalósítására az elmúlt évekhez hasonlóan idén is 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre.