Keresés
Cirkuszszínházi előadás Orwell 1984-éből
Új műsor készül a színház, a klasszikus tánc, a videóművészet, az elektronikus zene és az irodalom határmezsgyéjén: a kultikus 1984-et cirkuszszínházi előadássá alakítják át.
Quimby: Az odakent hangok itt nem élnek meg
Az idén már fennállásának 33. évét taposó Quimby zenekar tagjai pályafutásuk egyik legnagyobb vállalására készülnek: nagyzenekari megszólalással adják elő dalaikat március 9-én az MVM Dome színpadán. Az Óbudai Danubia Zenekarral közös próbájukon járt forgatócsoportunk, ahol kiderült, hogyan látják egymást a sokat látott rockzenészek és a gyakorlott klasszikus zenészek.
Uniter: Imre Évát jelölték, életműdíjat kap Bocsárdi László
A Román Színházi Szövetség (UNITER) március 14-én tette közzé a 2022-es év Uniter-díjra jelöltjeinek listáját.
Megszállottság, rémálmok és látomások a budapesti Cervantes Intézetben
Fernando de Szyszlo (1925-2017), a második világháború utáni időszak egyik legjelentősebb latin-amerikai alkotóművésze munkáit hozta el Budapestre a Cervantes Intézet. Az árnyék dicsérete című tárlat a perui alkotó legjelentősebb grafikai műveiből nyújt válogatást.
Megismerni, elfogadni, támogatni – könyvsegítség a környezetnek
Az iskolás korban lévő, különböző szindrómákban szenvedő gyerekek védelme kiemelt fontosságú, hiszen a nevelés célja, hogy minden tanuló egyenlő esélyeket kapjon a fejlődésre és a tanulásra. Fontosak a jó módszerek és az együttérzés, utóbbi kimunkálását segítheti egy-egy jó könyv is, melyből közösen lehet tanulni.
Hiénáké lesz az ősz a pesti éjszakákban
A héten elkezdődött és október végéig tart a diák-Oscar-jelölt Freund Ádám (Földiek) első egész estés filmje, a budapesti taxisok között játszódó Hiénák forgatása. A stáb felbukkan többek között a belvárosban, a Hősök terén, a Puskás Stadionban és a Duna-parton is.
Hankó Balázs: Jövőre a Kárpát-medencében is elérhető lesz a Déryné Program
Kárpát-medencei dimenzióban is elérhető lesz 2025 januárjától a Déryné Program, amelyet a helyi színházak bekapcsolásával valósít meg a kormányzat – jelentette be a kulturális és innovációs miniszter.
Nem engedték harcolni sem, csak megölték
Háború, gyilkosság, megfosztás, itthon és vissza. Lőrincz P. Gabriella legújabb, Történetek az árnyékból című novelláskötetét olvastuk.
Amerikai függetlenfilm-fesztiválon díjazták a Mesterjátszmáért Tóth Barnabást
Mesterjátszma című filmjéért Tóth Barnabás nyerte a legjobb rendező díját a Stony Brook Filmfesztiválon New York államban a hétvégén. Az 1995 óta évente megrendezett szemlén nagy sikert aratott Stefan Zweig Sakknovellájának szabad adaptációja, a Váradi Gergely és Hajduk Károly főszereplésével készült pszichothriller.
Hankó Balázs: Versenyképességi fordulat kell Európában
Olyan versenyképességi fordulatra van szükség az EU-ban, amelynek alapját a közös európai értékek, kultúránk, történelmünk adja, mindez a felsőoktatásra, a szakképzésre, az innovációra alapozva – mondta Hankó Balázs kedden egy budapesti konferencián.
Nem azt kapjuk, amire vágyunk, hanem amire szükségünk van
Marton Krisztián Bőgőmasina című könyve fejlődésregény. Egyedi sorsot mutat be, de univerzális, társadalmi jelenségeket is feszeget, hol drámaian, hol humorral oldva, miközben megmutatja, hogy a világ mennyire nem tud mit kezdeni a diverzitással.
Begyalogolunk Petri költészetének terébe
„Nem szeretjük kiállításnak hívni”, szögezi le Szilágyi Judit kurátor, aki Petri születésének nyolcvanadik évfordulójára Bazsányi Sándorral a Petri-költészet karakterét, esszenciális jellemzőit megragadó teret hozott létre a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Bevisz az erdőbe
Mindjárt negyedszázada, hogy a fiatal frankfurti rendezőre rácsodálkozott a világ operaszerető közönsége. Claus Guth világjáró útját a szakma legfontosabb díjai és a legnevesebb operaházak meghívásai szegélyezik. Korszakváltó Don Giovannija márciustól az Opera repertoárját gazdagítja. Jászay Tamás írása.
„Somossy Károly varázslóként irányított mindenkit” – Nagy Lóránt Az Orfeum mágusa címszerepéről
Az Orfeum mágusa című új magyar nagyoperett mindenkit visszaröpít a 19. század végén működő Somossy Orfeum világába, ahol a férfiak Carola Cecília, az „őscsárdáskirálynő” lábai előtt hevertek, a hölgyek pedig a mágikus karizmájú Somossy Károlyért versengtek.
Tavasszal is folytatódnak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának programjai
Az ingyenes Szabó Zoltán Történeti Szabadegyetem előadásai a keleti blokk 1945 és 1956 közötti történetével ismertetnek meg, míg a Bevetítés Filmklub a Kádár-korszakot és az állambiztonságot bemutató filmekkel és beszélgetésekkel várja az érdeklődőket.
„A kortárs tánc és a mozgásszínház új perspektívát mutatott” – interjú Tomin Kis Anikó táncossal
Táncolt már a Tisza-parton, erdőben, színpadon, utcán, téren, és biztosan otthon, a konyhájában is. A magyarkanizsai művész a Streamlet Art Association egyik életre hívója. A kalotaszegi táncoktól forogta át magát a mozgásszínház, a fizikai színház területére, a jogi karról Horváth Csaba osztályába.
Érettségi nélkül vették fel a Színművészetire, így hódította meg a magyar színpadokat
Tíz éve, 2014. november 4-én halt meg Margitai Ági Kossuth-díjas színésznő, aki színes egyéniségével és jellegzetes, érdes hangjával Miskolctól Pécsig, Győrtől Szegedig sikert aratott drámai és vígjátéki szerepekben is.
Hány Balatonunk van?
„Micsoda kérdés! – mondhatja a kedves olvasó. – Hát egy!” A válaszadás előtt azonban érdemes egy szóra megállni.
Karácsony az egész világ(on)
Van, ahol a Jézuska, máshol a Mikulás vagy Télapó hozza az ajándékokat, de bárhogy is, a december a legtöbbünk számára ünnepi időszak. Azonban vannak olyan különös helyek is, ahol egész évben tart a karácsony. Ezekből hoztunk egy virgácscsokorra valót.