Keresés
Mesepályázatot hirdet a budapesti állatkert és a Magyar Írószövetség
Új állatmeséket várnak attól az irodalmi pályázattól, amelyet a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Magyar Írószövetség közösen írt ki.
A Vatikáni Múzeum megemeli a belépőjegyek árát január elsejétől
A megemelkedett költségek miatt a Vatikáni Múzeum a következő évtől megemeli a belépőjegyek árát.
Metrófesztivállal ünnepli a főváros az M3-metróvonal megnyitását
Öt év felújítás után május 22-től újra a teljes vonalon közlekedik a budapesti kék, azaz az M3-as metró. Június 15-én és 16-án egy koncertekből, színházi produkciókból és stand-up performanszokból álló rendezvénysorozat indul a frissen átadott hármas metró kiemelt állomásain.
A Figaro házassága bemutatójára készül a Miskolci Nemzeti Színház
Mozart és Da Ponte első közös műve a vágyak és a meglepetések vígoperája, amely hol ellenállhatatlan humorral, hol szívbemarkoló őszinteséggel mesél rólunk, emberekről. Szabó Máté lendületes, szellemes rendezése közelebb hozza a történetet a mai nézőhöz.
A Fesztiválzenekaré az év albuma
Bruckner IX. szimfóniájának felvétele két fontos díjat nyert.
Nemcsak a színpadon voltak primadonnák, az életben is elsők voltak a nők között
Maria Callastól Koncz Zsuzsáig több mint száz díva várja a látogatókat a Magyar Zene Házában. A tárlatról Batta András igazgatóval beszélgetünk.
Jól bekultúráztam, savanyodik is
Ki az? És mit csinál? Kiderül a Petőfi Akadémia legújabb videójából.
A kosárfonást nem lehet abbahagyni: függő lesz az ember, mint a drogtól
Csíkszentmihályi Mihály vezette be a köztudatba, Gregor Balázs kosárfonó mester pedig elmeséli, hogyan élhető meg a flow-élmény – akár gyékényszakajtó készítése közben. Vigyázat: függőséget okoz!
Növekedett az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés
A BÁV Art legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján a Z generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.
Hat évtized a Madách Színházban – Lőte Attila 90
Jóvágású, csinos fiatalemberként lépett színpadra 1959 őszén, és nyugalomba vonulása estéjén egy angol lord diszkrét eleganciájával hajolt meg több mint hatvan év színjátszás után a Madách Színházban, számtalan remek alakítására emlékező közönsége előtt. Lőte Attila júnus 13-án kilencvenéves.
Átvette a Páger Antal-színészdíjat Alain Delon örök magyar hangja
Lukács Sándor vehette át az idei Páger Antal-színészdíjat, a makói önkormányzat elismerését szombaton a település Hagymaházában.
December 31-én történt
Ezen a napon született Henri Matisse francia festőművész, Greguss Pál botanikus és Ruttkai Éva színművész (képünkön) is.
Karikó Katalin: aki szeret problémákat megoldani, annak való a tudomány
Aki szeret problémákat megoldani, annak való a tudomány – jelentette ki Karikó Katalin Philadelphiában, a Pennsylvaniai Egyetemen hétfőn tartott sajtótájékoztatón néhány órával azután, hogy Stockholmban bejelentették, Drew Weissmannal együtt ők kapják idén az orvosi-élettani Nobel-díjat.
Könyvnyomtatás 550 – a magyar könyv szent hagyománya és az MKKE története
A magyar könyvszakma joggal lehet büszke nemes hagyományaira, egy szentnek érzett ügy határozott képviseletére. A több mint kétszáz éves Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése történetére az Ünnepi Könyvhét előtti napokban néhány perc erejéig különösen is érdemes rápillantani.
A géppuskalábú dobos, aki nélkül nem lett volna Led Zeppelin – John Bonham
75 éve, 1948. május 31-én született a rockzene történetének egyik legnagyszerűbb dobosa, John Henry Bonham, a Led Zeppelin ütőse. Bonzónak, ahogy mindenki szólította, tragikusan rövid élet adatott: 32 évesen távozott az égi koncerttermekbe, halála együttesének végét is jelentette.
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a hazai műemlékvédelem ügye
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a hazai műemlékvédelem ügye, az épített örökségünket kiemelten kezelő új építészeti törvénnyel és az új műemlékvédelmi szervezeti struktúrával végre tartósan és megnyugtatóan tudjuk rendezni a műemlékvédelem ügyét – fogalmazott Lánszki Regő államtitkár.
A Nemzeti Táncszínház is csatlakozik a Színházi Olimpiához
A Nemzeti Táncszínház is csatlakozik a 10. Nemzetközi Színházi Olimpiához: a Bozsik Yvette Társulat és Tadashi Endo butoh táncos, az M Studio, az Aterballetto, valamint a Vertigo Dance Company is fellép az intézményben áprilisban.
Márkus Luca és Tasnádi Bence az Ezeregy éjszaka ifjú hősei a Szabadtéri Játékokon
A Szegedi Szabadtéri Játékokon debütáló Ezeregy éjszaka musicalben Márkus Luca és Tasnádi Bence alakítják majd Seherezádé meséjének fiatal hőseit.
„Gyúlj ki, égi szikra lángja” – A kulturális fővárosi eseménysorozat nyitóünnepe Veszprémben
Veszprém január 21-étől Európa kulturális fővárosa. Az ünnepi év hangulatát kóstolgató megyeszékhelyen jártunk a nyitónapon.
Csendháborító, aki felháborítja a csendet
Sára Gergely Kord című hétszámos EP-vel lepte meg rajongóit. A meglepetést nem a lemez, hanem a zene okozta, tudniillik első ízben dolgozott zenekarral.