Keresés
Kondor Attila festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Római Magyar Akadémián
Kondor Attila festőművész munkáiból Il cammino della riflessione – A figyelem útjai címmel nyílt kiállítás a Római Magyar Akadémián.
Magyar nyelvű tárlatvezetést kínál Berlin egyik leghíresebb múzeuma
Magyar nyelvű tárlatvezetéssel mutatja be Magyar modern című kiállítását a német főváros egyik legrangosabb múzeuma, a Berlinische Galerie.
A Kolozsvári Állami Magyar Színházban lesz látható a Csíksomlyói passió
Augusztus 20-án, a magyar államalapítás és Magyarország fővédőszentje, Szent István király tiszteletének ünnepnapján adja elő a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Csíksomlyói passió című előadást Vidnyánszky Attila rendezésében a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
„A Magyar Kincsek Ünnepe fontos misszió” – Bogányi Tiborral beszélgettünk
A Pannon Filharmonikusok is meghívást kapott a Keller András által megálmodott Magyar Kincsek koncertsorozatra, melynek idén október 23-án a Zeneakadémia ad otthont. Az öt koncertet magában foglaló egész napos fesztivál Történelmi arcképek című koncertjén a Pannon Filharmonikusok Bogányi Tibor vezényletével Liszt–Veress: Magyar történelmi arcképek sorozatából egy különleges válogatás ősbemutatójával, valamint Kodály népszerű művével, a Galántai táncokkal várja a közönséget.
Három magyar előadó az európai világzenei toplistán
Három magyar előadó is szerepel az áprilisi nemzetközi világzenei toplistán (WMCE). A Babra a lengyel Megitzával a 7., Lakatos Mónika és a Romengo a 12., Cserepes pedig a 19. helyre került.
NFI: a járvány ellenére is lendületben maradt a magyar filmipar
A járvány ellenére is lendületben maradt a magyar filmipar, ennek köszönhetően 2020-ban tíz új film mutatkozhatott be a mozikban és a rangos nemzetközi fesztiválokon, valamint elindították a FILMIO streamingszolgáltatást is.
Az Akik maradtak három díjat kapott a magyar kritikusoktól
Hartung Attila FOMO - Megosztod, és uralkodsz című filmje kapta a B. Nagy Lászlóról elnevezett fődíjat a magyar filmkritikusok pénteki budapesti díjátadóján, ahol Cserhalmi Györgyöt, a nemzet színészét életműdíjjal tüntették ki.
A Magyar Nemzeti Levéltárba kerül Huszár Károly miniszterelnök hagyatéka
A Magyar Nemzeti Levéltárba (MNL) kerül Huszár Károly egykori miniszterelnök hagyatéka, a trianoni békeszerződéshez kapcsolódó iratanyag és a korszak politikai dokumentumainak gyűjteménye. Az ünnepélyes átadást hétfőn tartották a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) Budapesten.
Vernisszázs, Festebéd, díjátadás – Ilyen volt a Magyar Festészet Napja Szolnokon
2022. október 15-én Szolnok négy legismertebb képzőművészeti helyszínén nagy sikerrel zajlott az idei Magyar Festészet Napja központi rendezvénye.
Az utópia szépsége – Preraffaelita hatások a magyar művészetben
A Vágyott szépség preraffaelita kiállításhoz kapcsolódik Az utópia szépsége tárlat, amely a preraffaeliták magyarországi hatását tárgyalja.
Az Utas és holdvilág adaptációja a kolozsvári magyar színházban
Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének színpadi adaptációját mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház – hangzott el az előadásról tartott keddi sajtótájékoztatón.
Lemezbemutatót és hangversenyt is ajánl a Magyar Művészeti Akadémia
Dubrovay László lemezbemutatója, Mohay Miklós zeneszerző művének ősbemutatója és kortárs magyar dalok hangversenye is szerepel az MMA programjai között.
A pekingi művészeti iskola várja a magyar diákokat
Magyar állami ösztöndíjjal artista osztályt indít Pekingben a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ 13-14 éves magyar gyerekek számára szeptembertől.
Mazsolát és Tádét ábrázoló bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta
A Mesehősök bélyegsorozat részeként Mazsola és Tádé sorszámozott alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) együttműködésben.
L. Simon Lászlót nevezték ki a Magyar Nemzeti Múzeum élére
A korábbi kultúráért felelős államtitkár lesz a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgatója július 31-i hatállyal.
Öt felvidéki magyar zenekar, amit érdemes megismerned
A Felvidék sorra termeli ki a jobbnál jobb zenekarokat, amelyek összetartó közösségként képviselik a magyar nyelvi hagyományokat. Őket gyűjtöttük össze és mutatjuk be most nektek.