Keresés
Öt erdélyi „hegy” megy a bukaresti „Mohamedhez” a magyar színházi fesztiválon
Harmadik alkalommal is megszervezi a magyar színházi fesztivált Bukarestben a Magyar Színházi Szövetség (Maszín), hogy az egyesületet létrehozó öt erdélyi teátrum a román fővárosban is bemutathassa fontosnak tartott előadásait.
LGT-dalokkal lép jövőre a Csík Zenekar a Budapest Park színpadára
A Locomotiv GT dalaira épülő, nagy sikerű feldolgozásműsorával ad koncertet 2025. május 1-jén a Csík Zenekar a Budapest Parkban. Az esten Presser Gábor és Karácsony János is közreműködik az LGT-ből, továbbá Rúzsa Magdi és a Fitos Dezső Társulat táncosai is fellépnek.
Már százezer éve megvetette a lábát a Homo sapiens Marokkó területén
Legalább nyolcvan, körülbelül százezer éves emberi lábnyomot találtak régészek Északnyugat-Marokkóban. A szakemberek szerint Afrika északi részén, valamint a Földközi-tenger déli térségében ezek a legrégebbi fellelt Homo sapiens-lábnyomok.
A Mandoki Soulmates idén is koncertezik a Szent István-bazilika előtt
Ismét ingyenes koncertet ad Budapesten Szent István ünnepéhez kapcsolódva a Mandoki Soulmates. A világhírű progresszív rock/jazz fúziós supergroup augusztus 18-án este a Szent István-bazilika előtti téren játszik.
Kell értenie a mai tinédzsernek, hogy a faterék miért rajongtak ezért?
A jó slágerben ott kell lennie az itt és most érzésnek, de ezt át tudjuk adni az utánunk következőknek? Egy zenészből a technikai tudás, a személyiség vagy a tömegpszichózis farag korszakos sztárt? Érdemes egyáltalán elemezgetni mindezt? Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró nem biztos ebben.
Takács-Nagy Gáborral áll színpadra a MÁV Szimfonikus Zenekar a Zeneakadémián
A MÁV Szimfonikus Zenekar következő hangversenyén április 26-án a Zeneakadémián Takács-Nagy Gábor állandó vendég karmester vezényletével Beethoven két remekműve, valamint a 20. század egyik legnagyobb orosz zeneszerzője, Szergej Prokofjev zongoraversenye hangzik el a 23 éves, Berlinben élő orosz zongoraművész, Alexander Malofeev közreműködésével.
Magyar zsidó színházépítő a náci Németországban
Az erdélyi születésű Kaufmann Oszkár, a 20. század eleji Németország jelentős színházépítője több építészeti áramlatban is kiemelkedőt alkotott.
A zene és a tanítás itt maradt velünk – interjú Póka Vanessával
A legfontosabb, amit édesapjától tanult, az az, hogy: „magadért csinálod” – árulta el Póka Vanessa, aki Póka Egon örökségéről, a Kőbányai Zenei Stúdióról és a rövidesen induló könnyűzenei felsőoktatási képzésről is beszélt.
Elmenekült Iránból a börtönbüntetésre ítélt filmrendező, várják a cannes-i fesztiválra
Elmenekült hétfőn Iránból a börtönbüntetésre ítélt neves filmrendező, Mohammad Raszulov, akinek a legutóbbi filmje is szerepel a kedden kezdődő cannes-i filmfesztiválon, és akit szintén Cannes-ba várnak – közölte az ügyvédje.
Sting és a Coldplay is kiáll a halálra ítélt iráni rapperért
Több mint száz művész, előadó, köztük Sting és a Coldplay tagjai, valamint emberi jogi aktivisták írták alá azt a petíciót, melyben a halálra ítélt iráni rapper, Tomádzs Szalehi szabadon bocsátását követelik.
Megvannak a Színikritikusok díjának várományosai, az Örkény Színház vezeti a listát
Idén 21 színikritikus adta le voksát. Tizennégy kategóriában hagyományosan három-három nominált várja a szeptember 17-i díjátadót, amelynek helyszíne a Katona József Színház, közreműködői pedig a tatabányai Jászai Mari Színház művészei.
A világ legnagyobb egy darabból gyártott Gömböce a párizsi Pompidou Központban
A párizsi Pompidou Központba került a világ legnagyobb, nyilvánosan megtekinthető, egy darabból gyártott Gömböce, amelyet az egyik feltaláló, Domokos Gábor építészmérnök és Roger Mansuy francia matematikus mutatott be a nagyközönségnek hétfő este.
Vitályos Eszter: a társadalmi innováció segít újszerű válaszokat adni a kihívásokra
Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a KIM és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő EaSI Nemzeti Kapcsolattartó Pontja szervezésében megvalósuló Új utakon című társadalmi innovációs konferencián vett részt Budapesten.
A Honfoglalás című festmény áll a Munkácsy Múzeum új kiállításának középpontjában
Hazafias festészet a négyzeten – Munkácsy Mihály Honfoglalása címmel nyílik új időszaki kiállítás kedden a Munkácsy Mihály Múzeumban Békéscsabán.
A 2023–24-es évad legjobbjait díjazták a Kecskeméti Nemzeti Színházban
Az Együtt a művészetért! gálaestjén adták át az évad legjobbjainak járó díjakat a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban.
Náci múltja miatt távolították el a világhírű karmester szobrát a színházból
Elena Tzavara, az aacheni színház főigazgatója szerdán elmondta, a Herbert von Karajan életét feldolgozó kutatások egyértelműen kiderítették, hogy a karmester múltja „nem volt tiszta lap a náci korszakban”, ez vezetett szobor eltávolításához.
Fémhulladékból művészet – Az Alien, a Terminátor és a Kétarcú ember – Képriport
Mit lehet kezdeni a világunkat elárasztó szemétheggyel? A kiszuperált elektromos eszközeinkkel, berendezéseinkkel, autóinkkal? Akár művészetet is, például fémszobrokat.
Berlinale – A The Good Mothers nyerte a fesztivál először kiosztott sorozatdíját
A The Good Mothers című brit-olasz tévésorozat nyerte el szerdán a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál először átadott sorozatdíját.
Fémes inspirációk a kecskeméti K-Arts Művészeti Gyűjteményből a Hegyvidék Galériában
A K-Arts Művészeti Alapítvány tulajdonában lévő kortárs képzőművészeti alkotásokkal nyílik október 5-én kiállítás a Hegyvidék Galériában.
Újraválasztották a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szimfonikus Zenekar vezetőjét
Újabb öt évre Barnák László jelenlegi főigazgatót választotta egyhangú döntéssel a Szegedi Nemzeti Színház vezetőjévé a város közgyűlése pénteki ülésén. Szintén valamennyi képviselő támogatta, hogy a Szegedi Szimfonikus Zenekart 2028-ig Gyüdi Sándor irányítsa.