Keresés
Ken Loach-film a Radnóti színpadán
December 18-án mutatja be a Radnóti Színház az Én, Daniel Blake című darabot. A Ken Loach világsikert aratott filmje alapján készült színpadi változat Magyarországon először látható, a hazai bemutatót Valló Péter rendezi Schneider Zoltánnal a címszerepben.
Új közösségi tér: elindult a Pajta.kultura.hu
Hogy került a Kárpát-medencébe az ördög bora? Miért és hogyan lett selyemhernyó-tenyésztésben nagyhatalom Magyarország a reformkor végére? Mi köze Petőfi Istvánnak a kondorosi tót gyerekek magyar nyelvleckéihez? Ilyen kérdésekre is választ találhatunk a Pajta.kultura.hu oldalon.
Jelentősen emelkedhet a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) társadalmi egyeztetést indított a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program módosításáról szóló Kormányrendelettel kapcsolatban, amely a tanárképzés értékközpontú és gyakorlatorientált átalakítását hivatott elősegíteni közel 10 milliárd forintnyi támogatással – írja a minisztérium közleménye.
Nemzetközi kerámiaszimpóziumot rendeznek a Nemzeti Múzeumban
55. alkalommal rendezik meg a közép-európai kerámiakutatók találkozóját, az Internationales Keramik-Symposiumot. Az eseménynek a Néprajzi Múzeum közreműködésével a Magyar Nemzeti Múzeum ad otthont.
Kettős jubileumot ünnepel a Kaláka májusban
Kányádi Sándor költő születésének 95. évfordulója, valamint a Kaláka együttes megalakulásának 55. évfordulója alkalmából könyvbemutatóval egybekötött koncertet ad a zenekar május 5-én a 6színben.
A szavak adottak, az érzések adottak, a hit adott. Minden adott. Jó év lesz.
Te mit fogadsz meg az új évre? – tettük fel a kérdést kortárs alkotóknak, akik az irodalmi célkitűzéseiket is megosztották velünk.
Lépcsők a rock and roll mennyországba
Az ország, a város egyszerre lépjen, nem akarok hiányozni, én sem, én sem – hív közös nagy sétára az első magyar breakszám, az 1983-as Lépjük a lépcsőt. Már ezért is megkerülhetetlen Fenyő szólóalbuma, a Miki, amely abban az évben jelent meg, amikor ő feloszlatta a kor legsikeresebb zenekarát, a Hungáriát.
Tizennyolc országból húszezren érkeztek a Táncháztalálkozóra
Április 5. és 7. között tartották meg a 43. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt, amelynek felvezető eseményére a Fonóban, hétvégi egész napos programfolyamára a Papp László Budapest Sportarénában került sor. A színpadon közel kétezer táncos, zenész, énekes lépett fel.
Falusi olimpikonokat keres a szentendrei Skanzen
Olimpiai tízpróba, családmozgató játékok, egészségsziget június 8-án a szentendrei Skanzenben. A párizsi olimpia évében a Szabadtéri Néprajzi Múzeum is kapcsolódik a világ legnagyobb sporteseményéhez, az esemény vendégei lesznek Kökény Beatrix olimpiai ezüstérmes kézilabdázó és Imre Géza vívó.
Átadták a Színikritikusok díját: első alkalommal volt hármas holtverseny
A Színházi Kritikusok Céhe idén 45. alkalommal adta át a Színikritikusok díját, amellyel a 2023/2024-es évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismeri el. A szeptember 17-i gálát a Trafóban tartották, amelyen a Loupe Színházi Társulás közreműködött.
Magyar siker a párizsi múzeumi szakvásáron
Győzelmet aratott az az innovációs megoldás, amelyet a budapesti Néprajzi Múzeum és a magyar alapítású Back és Rosta Kft. közösen hozott létre, és amelyet a napokban mutattak be világ egyik legrangosabb múzeumi szakvásárán, a párizsi Museum Connections rendezvényen.
Őszi családi nap a Várkert Bazárban
Egész napos ingyenes őszköszöntő-nyárbúcsúztató családi rendezvénnyel, zenével, bábszínházzal, interaktív játékokkal várják a kicsiket és a nagyokat a budapesti Várkert Bazár Öntőház udvarán szeptember 8-án.
Kulka Jánost választották a nemzet színészének
Kulka János Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját választották a nemzet színészének – közölte honlapján a Nemzeti Színház pénteken.
Petőfi Sándor-est a Várkert Bazárban
A Várkert irodalom Aposztróf sorozatának idei második estjét március 14-én 19 órai kezdettel rendezik, a téma a kétszáz évvel ezelőtt született Petőfi Sándor életéhez kapcsolódik.
Magyarok a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon
Június 21–25. között Magyarország legnagyobb animációs seregszemléjén lesz válogatás a KEDD stúdió filmjeiből, bemutatkozik a 43 éve alkotó MOME Anim és a kolozsvári Filmtett Workshop is. Az ötnapos ingyenes fesztiválon 60 órányi animáció, könyvbemutatók színesítik a kínálatot.
A Cabaret Medrano lemezbemutató koncertet tart
Negyedik lemezét készítette el a Cabaret Medrano. A zenéjében és szövegeiben Budapest sokszínűségét lefestő, 22 éves zenekar pénteken a Katona József Színházban mutatja be új anyagát.
Őskori műemlékegyüttest őriz a Bodeni-tó
A svájci Stonehenge-ként emlegetett műemlékegyüttes funkciója egyelőre még a kutatók számára is kérdéses.
Elhunyt John Mayall, a brit blueslegenda
Meghalt John Mayall, a Bluesbreakers alapítója. A kilencvenéves brit gitáros, billentyűs, szájharmonikás a hetvenes években visszavonult, majd 1982-ben újjászervezte legendás zenekarát, és nyolcvanévesen is koncertezett.
Átadták a Bartók Rádió zenei díjait
Első alkalommal adták át a Bartók Rádió díjait tizenegy kategóriában a Budapest Music Centerben.
A népi türelemüvegen innen és túl
A Néprajzi Múzeum interaktív néprajzi pavilonja a Petőfi Kulturális Program részeként járja az országot.