Keresés
Monte Cristo grófja a Budapesti Operettszínházban
„A magyar operett évében magyar musicalt mutatunk be” – nyitotta meg a centenáriumi évad újabb olvasópróbáját Kiss-B. Atilla főigazgató.
Ösztöndíjat hirdetnek feltörekvő fiatal művészek támogatására
Fiatal, kortárs magyar művészeknek kínál segítséget nemzetközi karrierjük beindításához az EXIM Határtalan Kultúra Program támogatásával megvalósuló és az Art is Business Egyesület szakmai gondozásában elinduló ösztöndíjprogram.
Aki nélkül nem lenne Word és Excel – Charles Simonyi szoftverfejlesztő 75 éves
Szeptember 10-én tölti be hetvenötödik életévet Charles Simonyi magyar-amerikai szoftverfejlesztő, a Microsoft Word és az Excel atyja, a célirányos programozás kifejlesztője, a világ ötödik űrturistája.
Több mint negyven év után tudta megreparálni Az imposztor végét Spiró György
Spiró Györgynek, a magát színházidegennek tartó írónak új drámakötete jelent meg két vadonatúj és egy átírt művel.
Stuller Gyulával nyitja az új évet az Anima Musicae
Stuller Gyula, a világhírű magyar hegedűiskola kiemelkedő képviselője is fellép az Anima Musicae Kamarazenekar évadnyitó koncertjén január 13-án a Nádor Teremben.
Eddig 70 török rendezvény volt a kulturális évadban hazánkban
Mindkét országban nagy sikerrel zajlanak az idei magyar-török kulturális évad eseményei. Az első öt hónapban csaknem hetven török szervezésű rendezvényt tartottak Magyarországon – mondta Törökország budapesti nagykövete kedden Budapesten.
Hetvenöt évesen, Forint nevű kutyájával ment végig a Kéktúrán
Soós Ferenc 1173 kilométeres vállalása egy elvesztett telefon miatt lett közismert. Az idős férfi négylábú barátjával vágott neki az útnak: olykor étlen-szomjan, temetőben éjszakázva és az elemekkel megküzdve teljesítette az Országos Kéktúrát.
Élőben rajzolnak DJ-szettre a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon
A Magyar Képregény Szövetség idén is megrendezi a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált május 10. és 14. között. A többnapos rendezvény zárónapja a Dürer Kertben lesz.
November 7-én történt
Ezen a napon született Erkel Ferenc, a Himnusz zeneszerzője, 1884-től az új Operaház főzeneigazgatója. Az ő nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera megteremtése.
Nemes Márton Techno Zenje Velence után Budapestre érkezik
Nemes Márton multimédiás, több érzékre ható, a színeket középpontba helyező összművészeti alkotását a Velencei Képzőművészeti Biennálé novemberi zárását követően a Ludwig Múzeumban nézheti meg a magyar közönség.
Novák Ferenc Tata harcra szólítja a független társulatokat
A Kossuth-díjas koreográfus azt kéri, hogy a megszűnés szélére került társulatok melletti kiállásként a támogatott együttesek se nyugodjanak bele ebbe a helyzetbe.
Keömley-Horváth Boglárka kapta idén a Petri-díjat
Idén tizenötödik alkalommal adták át a Petri-díjat. A díjazott kötetét megjelenteti a Magvető Kiadó, továbbá megkapja Bálványos Levente képzőművész alkotását.
Szeretjük azt hinni, hogy védettebbek vagyunk a média hatásaival szemben, mint mások
Mi a különbség a híresség, a sztár és a celeb között? Hogyan lesz a valóságkonstrukcióból realitás? És miért hajlamosak az emberek a győztes csapathoz tartozni?
Mi kerüljön az MNB jövő évi emlékérmére?
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nyilvános konzultációt indított a jövő évi emlékérme-kibocsátási program tematikáiról, amelyre az érdeklődők levélben, valamint elektronikus úton küldhetik el véleményüket és témajavaslataikat március 17-ig.
Április 24-én történt
Április 24-e az Aranybulla és a magyar népviselet napja. Ezen a napon született Huszka Jenő zeneszerző 1875-ben, Zenthe Ferenc, a nemzet színésze 1920-ban.
Május 30-án történt
Ma van a magyar klasszikus zene napja Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, emlékére, aki 1952-ben ezen a napon született.
Jubileumi Kodály-koncertet adnak az Opera együttesei az Eiffel Műhelyházban
A Psalmus Hungaricus ősbemutatójának centenáriuma alkalmából Opera Total – Psalmus100 címmel ad nagyszabású hangversenyt 2023. november 15-én a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara az Eiffel Műhelyház Mozdonycsarnokában.
Mégsem veszélyes a tévé és a streaming a mozira
A tévé és a streaming nézőszámaival nem tudnak versenyre kelni, de a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint nem kell kongatni a vészharangot a mozik fölött: az európai lakosok 2022-ben legalább egyszer voltak moziban, és ez az állítás igaz a magyarokra is.
Kós Károly-életműdíj a legkiválóbb építészeknek
A magyar építészet jelentőségének és megbecsültségének jeléül Kós Károly-életműdíjat alapított az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), amellyel a szakmai kiválóságot és a közösségépítő életutat ismerik el.
Színházi érdekképviseletek: a készülő jogszabály-módosítás jobb helyzetbe hozza a magyar kultúra intézményeit
Az érdekképviseleti szervezetek a jogszabály-alkotóknak öt szempont figyelembevételét fogalmazták meg.