Keresés
Befejezték Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes barát forgatását
Befejeződött Enyedi Ildikó új filmje, a várhatóan jövőre mozikba kerülő Csendes barát forgatása. A színészek a németországi helyszínek után a dél-baranyai Ormánság fővárosának számító Sellyén, a helyi arborétumban gyűltek össze és álltak Pálos Gergely operatőr kamerája elé.
Csókol Attila: drámapályázatot hirdet a József Attila Színház
A József Attila Színház nyílt drámapályázatot hirdet József Attila közelgő 120. születésnapja alkalmából. A nyertes pályaművek alkotóit összesen ötmillió forintos díjazásban részesítik, amelynek elosztásáról a zsűri dönt. A győztes művet 2025. szeptember 21-én, a magyar dráma napján be is mutatják a József Attila Színházban.
Egerben láthatóak a világhírű mágikus realista festő képei
Tíz évvel az egri Templom Galériában tartott nagy sikerű kiállítás után ismét Egerben láthatók a magyar kortárs figurális festészet összetéveszthetetlen stílusú, nemzetközi hírű képviselője, az idén nyolcvanöt esztendős Galambos Tamás Munkácsy-díjas festőművész képei.
Egy kultikus festő: Munkácsy
Több mint száz műalkotással, valamint archív fotók, dokumentumok és kultusztárgyak segítségével tárja a látogatók elé a festőóriás életét, sikereit és életművét a Szépművészeti Múzeumban november 27-től látogatható Munkácsy – Egy világsiker története című időszaki kiállítás.
John Scalzi amerikai író lesz a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége
A 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra szeptember 28. és október 1. között kerül sor a Millenárison, az esemény díszvendég országa Hollandia.
Különlegességeket ígér Cecilia Bartoli operaigazgatóként is
Cecilia Bartoli továbbra sem hagy fel sem az énekléssel, sem a Salzburgi Pünkösdi Fesztivál művészeti vezetésével. A Monte-Carló-i Operaház igazgatását ezek mellé vállalta be 2023. január 1-től.
A nővérek bennünk csíráztatják a szavakat
Tóth Kinga legújabb, Annamaria sings/singt/énekel című kötete sétálni visz minket önmagunkba. Mintha újra háromévesek lennénk a miértkorszak kellős közepén. Ez micsoda? Levél. Virágágyás. Kiszáradt tómeder. Ez micsoda? Csend. Hát ez? Vers.
Békét teremtő magány – kortárs kiállítás a Szent Gellért-emlékév alkalmából
A Szent Gellért alakjának és szellemiségének megidézésére remetesége ezredik évfordulója kapcsán kiírt pályázatra közel kétszáz alkotás érkezett. A harmincöt legjobb július 20-tól a szentendrei MANK Galériában látható.
Meghosszabbított évaddal várja a közönséget a Nemzeti Táncszínház
Július 5-től 14-ig többek között flamenco-, tangó-, kortárs és néptáncelőadások láthatók. A produkciók előtt a színház teraszán az aznap fellépő együttesek ízelítőt adnak az esti darabból.
A közös éneklés csudajó dolog – Beszélgetés Sipos Mihály prímással
Elméleti matematikus, aki a gyakorlatban különösen jól muzsikál: világhírű zenekarával a magyar népzene hírnevét öregbíti itthon és külföldön – immár fél évszázada. Péczeli Dóri podcastsorozata, a Puzzle ötödik epizódjának vendége Sipos Mihály, a Muzsikás együttes prímása. Podcastajánló.
Ljubljanában lett fődíjas a Fekete pont
A Szimler Bálint rendezte Fekete pont elhozta a 35. Ljubljanai Nemzetközi Filmfesztivál fődíját – adták hírül a film Facebook-oldalán.
Ferencvárosban épül meg a Károli új campusa
Ferencvárosban épül meg a Károli Gáspár Református Egyetem új campusa, eredményt hirdettek az épületegyüttesre kiírt tervpályázaton.
Egyházi művészből az örök nő festője
Százharminc éve, 1894. április 28-án született Battonyán Molnár C. Pál festőművész, grafikus. Születésének százharmincadik és a Molnár C. Pál Emlékház megnyitásának negyvenedik évfordulójáról szülővárosa különböző programokkal és egy kiállítással emlékezik meg április végén.
Újsághirdetésre jelentkezett, most az Oscar várományosa Mihalek Zsuzsa
„A legjobb látványtervezés kategóriában a Szegény párák című filmben nyújtott teljesítményéért Oscar-díjat nyert…” Reméljük, a 96. díjátadón ez a mondat Mihalek Zsuzsa nevével fejeződik be, és ismét magyar kézben láthatjuk az Amerikai Filmakadémia áhított szobrocskáját.
„A magyar mondatok először spanyolul állnak össze a fejemben” – exkluzív interjú Adan Kovacsics műfordítóval
„A jó író könyvét könnyű, a rossz íróét nehéz fordítani” – vallja a chilei születésű spanyol műfordító Adan Kovacsics, akinek félszáznál is több műfordítása közül kiemelkednek Hamvas Béla-, Kertész Imre-, Bodor Ádám- és Krasznahorkai László-fordításai.
Claus Guth Don Giovanni-előadása látható az Operaházban
Salzburg, Berlin, Amszterdam, Madrid és Párizs után Budapesten is bemutatkozik Claus Guth 2008-as világhírű Don Giovanni-rendezése. Az operák operájából készült provokatív, fiatalos produkcióban – amelyre a 2024. március 2-i premier előtt hetekkel elkelt minden jegy – a címszerepet kettős szereposztásban Bretz Gábor és Szemerédy Károly alakítja, a Magyar Állami Operaház együtteseit Rajna Martin első karmester dirigálja.
Népdalok a szakralitás és a mindennapok tengelyén – így él a zenében Sebestyén Márta és édesanyja
Miért lehetséges, hogy Sebestyén Márta neve még azok számára is ismerősen cseng, akiktől az autentikus magyar népzene vagy a táncházmozgalom legtöbb eseménye távol áll? Miért babonáz meg minket egy tiszta, természetes énekhang a mai, kevésbé letisztult zenei környezetben is?
Felújított változatban újra kiadták az Omega Égi jel című lemezét
Újabb darabbal bővült az Omega együttes újrakiadási sorozata. CD-n és dupla LP-n megjelent az Égi jel anyaga, emellett Mindörökké Omega címmel egy könyv is napvilágot lát.
„A zene mindig ott van a fejemben” – Horváth Kornél, a Kossuth-díjas kisiparos
Ha egyedül vagy társakkal színpadra lép, elnémul a publikum, és izzik a levegő. A ritmusokkal bejárjuk a világot, Észak- és Dél-Amerikát, Indiát és a szomszédos Délvidéket. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint „a magyar Horváth Kornél ma a világ legjobb ütőhangszeresei közé tartozik”.
Azahriah-tól az utolsó Beatles-dalig: 12 zenei esemény 2023-ból
Mesterséges intelligencia a zeneiparban, Barbenheimer, 50 éves hiphop – ezek mind eszünkbe juthatnak 2023-ról, de egyéb zenei történések is tovább színezték a popkultúra lapjait, ezeket szedtük szubjektív, 12-es listába.