Keresés
Az Antal–Lusztig-gyűjtemény zenei témájú alkotásai a Hegyvidék Galériában
A legnagyobb magyar magángyűjteményt feldolgozó könyvsorozatból eddig négy kötet jelent meg a debreceni Déri Múzeum kiadásában, Nagy T. Katalin szerkesztésében. A Hegyvidék Galéria május 5-én nyíló kiállításába a művészettörténész olyan műveket válogatott, melyek kapcsolódnak a zenéhez.
Német géniuszok a Zeneakadémián
A kiváló német basszbariton, Christian Immler és a kiemelkedő tehetségű magyar zongorista, Berecz Mihály társaságában a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén fellépő Vashegyi György vezetésével a koncert és az est különleges élményt ígér február 10-én a Zeneakadémián.
Rózsaszín nyakkendők és varázsingek: négy író ikonikus öltözéke és kiegészítői
Színpompás ingek, rikító sárga cipő, piros sárkánymintás mellény és egy különleges tau-kereszt – Petőfi, Ady, Szőcs Géza és Zalán Tibor ruháiról és kiegészítőiről írtunk.
Fejének belseje – A Kamra Jóccakát című előadásáról
Fontos esemény előtt áll a férfi. Vállig érő, hullámos hajában itt-ott látszanak már az ősz hajszálak. Öltözete viharvert és divatjamúlt, ám nyakkendőjét komoly műgonddal köti meg. Mikor mindezzel végzett, mellényét villámgyors mozdulattal gyűri farmernadrágjába (ruhák: Szakács Györgyi). A gondos előkészületek után váratlanul így hatástalanítja az előzményeket. A fiatalabb Szabó testvérnél látszólag minden rendben, de elszólások, gesztusok árulkodnak arról, hogy emberünknek mind nagyobb erőfeszítésébe kerül alkalmazkodni az úgynevezett normális világhoz.
Balra, jobbra, középen – a Radnóti Színház A vége című előadásáról
Rendhagyó családregényként indul a történet, hiszen az esetek többségében az apák halnak meg előbb. Itt azonban, mivel az anyák idő előtt múlnak el a világból, az apák és a fiúk együtt élni kényszerülnek. Kerülgetik egymást a férfiak, miközben igyekeznek megfejteni a másik titkait.
Fordított Orfeusz és Euridiké – Geszti Péter ezeregy meséje
Az új Geszti-produkció a nyári kabriófeeling idején robban. Az Ezeregy éjszaka dupla csavarokkal, világzenével és telt házzal zárja majd a csillagtetős szegedi színház idei szezonját.
Régi ismerősökkel és új tehetségekkel érkezik a tizenöt éves Kaposfest
Tizenötödik alkalommal rendezik meg a Kaposfestet, ezúttal augusztus 12. és 18. között. Az ország egyik legjelentősebb komolyzenei eseménye idén is számos meglepetést tartogat. A jubileumi rendezvényen visszatérnek az elmúlt évek legnépszerűbb előadói, de új művészeket is megismerhet a közönség.
Nick Binge, Janne Teller, Bergsveinn Birgisson, Gwenda Bond és Mathias Énard a PesTexten
A Semmi sztárszerzője, az egyik legnépszerűbb skandináv író és a sci-fi műfaját képviselő Nicholas Binge is a 2023-as irodalmi fesztivál vendége lesz.
Móricz-születésnap és Én-esetek a PIM őszi kínálatában
Az MNMKK–PIM őszi programjai megemlékeznek Móricz Zsigmondról, aki idén lenne 145 éves, lesznek szubjektív tárlatvezetések, Tóth Krisztina író és Papp Gábor Zsigmond filmrendező a személyességről az alkotásban, naplóírásról, valóság és fikció kapcsolódásáról beszélgetnek.
A hagyomány és a merészség jegyében – hét izgalmas program a Liszt Ünnep kínálatából
Október 11-én kezdődik a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál, amely harmadik alkalommal, zenetörténeti jelentőségű bemutatókkal, legendás együttesekkel és kortárs produkciókkal idézi meg Liszt szellemiségét. A széles műfaji kínálatból ezúttal hét eseményt ajánlunk.
Eposzparódiából ízig-vérig zenés színház – Horváth Balázs és Horváth Csaba A helység kalapácsáról
A Forte Társulat a Petőfi-emlékévben, a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa megnyitója alkalmából, a magyar kultúra napján tartja A helység kalapácsa eposzparódia kortárs zenei és színházi ősbemutatóját. Az előadás rendezője Horváth Csaba, a Horváth Balázs komponálta zeneművet a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar szólaltatja meg a szerző vezényletével.
A Fonóban mutatja be új lemezét a Lámpaláng
Március 22-én este az énekelt versé és a könnyűzenéé lesz a főszerep a Fonó nagytermében: a klasszikus és kortárs magyar lírát igényes, dallam- és énekcentrikus hangszerelésben megzenésítő Lámpaláng bemutatja legújabb, Egyedül a magasban címet viselő második nagylemezét.
A vadmacska lett az év emlőse
A házi cirmos közeli rokonát, a vadmacskát választotta 2024-ben az év emlősének a Vadonleső program, amelyet az Agrárminisztérium és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. működtet a Magyar Természettudományi Múzeum és a Fővárosi Állat- és Növénykert közreműködésével.
Videóüzenetben gratulált Woody Allen Kern Andrásnak
Kern András 40 éve játssza a Játszd újra, Sam! című darab főszerepét, Allan Felixet. A színmű az azonos című, 1972-ben bemutatott film alapján készült, melynek forgatókönyvírója és főszereplője Woody Allen volt, aki Facebookon gratulált a magyar színésznek.
Vázlatkönyv jelent meg Schrammel Imre keramikus 90. születésnapja alkalmából
A Magyar Művészeti Akadémia Schrammel Imre keramikust, az MMA rendes tagját köszöntötte 90. születésnapján október 30-án. Az eseményen bemutatták az MMA Kiadó gondozásában megjelent Sketchbook – Rajzok, vázlatok című albumot is, amely betekintést enged a nemzet művésze gondolkodásmódjába.
Budapest nagyregénye – 23 szerző 23 története
Budapest fővárosa nagyszabású irodalmi alkotást hoz létre Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára. 23 kortárs magyar író és a fővárosi kerületek közös alkotófolyamata vette kezdetét tavaly novemberben, amelynek eredményeként idén megjelenik a 23 fejezetből álló Budapest Nagyregény.
Három nő és egy férfi, avagy táncbemutatók októberre
Októberi kortárstánc-ajánlónkban Góbi Rita és Juhász Kata double billje Nagy Fruzsina jelmezeiben és a Közép-Európa Táncszínház új, Mádi László készítette kreációja.
A Tündérkerti gálaest a régi és az új összehangolásának ünnepe volt
Másodszor adott otthont a Tündérkert mozgalom Gyümölcsoltó Boldogasszony napi ünnepi rendezvényének a Nemzeti Színház. A gálaest mottójaként választott „A régi az új” gondolat kapocsként fogta össze a Kárpát-medencei Tündérkertek művelőit és a hagyományos gyümölcstermesztés iránt érdeklődőket.
Ez a hal veszélyt jelent az őshonos balatoni fajokra
Három balatoni, egy invazív és két őshonos halfaj táplálkozását vizsgálta a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI). Kutatásukból kiderült, bár az invazív fekete törpeharcsa zömmel mást eszik, mint őshonos társai, a törpeharcsa hatékony ragadozó, okkal retteghetnek tőlük őshonos halaink.