Keresés
A Most vagy soha! a nyitó hétvégén 75.551 nézőt vonzott a mozikba
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilm a nyitóhétvégén 75.551 nézőt vonzott a magyarországi mozikba, több mint 162 millió forint bevételt generálva – közölték a film producerei és a Fórum Hungary az MTI-vel hétfőn.
Novemberben rendezik az I. Hormai József Regionális Énekversenyt
2023. november 25-én rendezik meg első alkalommal a Hormai József Regionális Énekversenyt, amelyre zeneiskolák magánének szakos növendékei jelentkezhetnek.
Ötven évet és hatvannál is több operát ünnepelnek a Müpában
Fél évszázad karmesteri karrierjét ünneplik a Művészetek Palotájában 2024. március 21-én. Medveczky Ádám karmester ötvenéves pályafutásának megkoronázásaként híres operaáriák és operettek hangzanak majd el a hangversenyen, Christoph Campestrini karmester vezényletével.
Dokumentumfilm készül Neumann Jánosról
Dokumentumfilm készül Neumann Jánosról A legpompásabb emberi elme címmel, amely a világhírű matematikus felfedezéseit és kontinenseken átívelő pályafutását mutatja be lánya, tudóstársai és tanítványai visszaemlékezésein keresztül.
500 pályamunka érkezett a nemzetközi Petőfi műfordítói pályázatra
Mintegy 500 pályamunka érkezett a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett nemzetközi műfordítói pályázatra.
Meghalt Tamás Gáspár Miklós filozófus, közíró
Meghalt Tamás Gáspár Miklós – közölte Facebook-oldalán vasárnap a Litera – Az irodalmi portál. A filozófust, közírót január 15-én, vasárnap hosszú betegség után, 74 éves korában érte a halál – erősítette meg a hírt a család.
Amikor az asszonyok összefogództak, meg tudták mutatni, hogy bennük is van erő
A Keleti Erő fesztivál különleges. Felvidék északkeleti régiójának táncosait fogja össze. Közösség és szövetség. A Csoóri-sorozat új filmjében a fesztivál imregi állomására utazhatunk.
Nádas Alexandra kapta a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, Nagy Gábort életműdíjjal tüntették ki
Nádas Alexandra képzőművész vehette át a 70. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, a kiállítás történetében immár hatodik alkalommal odaítélt életműdíjat pedig Nagy Gábor festőművész kapta szombaton az Alföldi Galériában.
Magyarországon forgatták a velencei filmfesztivál nagy esélyeseit
Budapesten forgatott filmek is versenyeznek a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, így a Maria Callasról szóló életrajzi dráma és a The Brutalist is.
Átvette miniszteri kinevezését Hankó Balázs
„A családügynek és a kultúrának is arról kell szólnia, hogy jobbá tegyük nemzetünket, erősítsük fiataljainkat és családjainkat” – nyilatkozta a leendő miniszter, aki júliusban veheti át a Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetését.
Bécsben is látható az Amit még nem láttatok
Nemzetközi porondon is bemutatkozik a Keleti Éva fotóművész csaknem hetven évet felölelő munkásságát összefoglaló, Amit még nem láttatok című életmű-kiállítás. A bécsi Collegium Hungaricumban látható tárlat anyagát az alkotó Bécsben készült fotói egészítik ki.
Guinness-rekord-kísérlet is lesz az Orgonák éjszakáján
Május 18-án, az Orgonák éjszakája programjain Dél-Koreától Japánon át Törökországig, Franciaországtól Olaszországon át Kínáig vagy éppen az Egyesült Államokban, idén már négy kontinens 25 országában vehetnek részt a zenerajongók. Guinness-rekord-kísérlethez hasonló ősbemutatókkal, exkluzív programokkal ünnepli a közönség és a rendező Filharmónia Magyarország a hangszerek királynőjét.
Január 3-án történt
„Mindenkit a gyümölcséről lehet felismerni, ahogy az írás mondja, és az én munkámból is ki lehet olvasni bizonyos dolgokat: az emberi jogoknak, az emberi méltóságnak és az emberi életnek a tiszteletét. Az életutamból kiderül, hogy az alapállásom idealista, egyben ökológiai.” Sólyom László jogász, az Alkotmánybíróság első elnöke, 2005 és 2010 között köztársasági elnök 1942-ben ezen a napon született.
Concerto Csellóünnep – Kétnapos csellófesztivál a Zeneakadémián
A Concerto Budapest idei tematikus napjainak szenzációja a kétnapos Concerto Csellóünnep, amely november 25-én és 26-án a Zeneakadémián vonultatja fel Magyarország csellóművészeinek krémjét. Az eseménysorozat találkozási lehetőséget teremt hazánk legnagyobb csellóművészei számára.
Meghalt Reményi József Tamás szerkesztő, kritikus
Hetvennégy éves korában pénteken hajnalban váratlanul elhunyt Reményi József Tamás József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő – tudatta honlapján a Litera irodalmi portál, amelynek állandó szerzője volt.
Felavatták Munkácsy Mihály megújult síremlékét
Felavatták Munkácsy Mihály megújult síremlékét a festőművész halálának 123. évfordulója alkalmából kedden a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
Március 3-án történt
1881-ben ezen a napon kezdte meg működését az MTI, 1883-ben megszületett Csortos Gyula, 1911-ben az Andrássy úton megnyílt a Párisi Nagy Áruház, az ország első modern áruháza, és ma van a hallás világnapja is.
A Kutatók éjszakájának látogatói közt ott lehet a jövő nagy innovátora
Ötvenkét településen 250 intézmény mintegy 2600 programmal várja országszerte az érdeklődőket pénteken és szombaton a Kutatók éjszakáján – közölte a kulturális és innovációs miniszter az esemény keddi sajtótájékoztatóján.
Capturing the human faces in Hungarian portrait photography
Discover the evolution of 19th-century Hungarian portrait photography, blending traditional artistry with emerging techniques to capture the faces of society.